Mars-expedíció

Felfedeztem Bruno Marsot. Azért kellett ezt megtennem, mert -és itt most kérek minden 30 év alatti olvasót, hogy ne kapjon a szívéhez, és ne halálozzon el anginás rohamban- halványlila ibolyám sem volt eddig arról, ki ez a fickó. Ismertem ugyan egy-két számát a rádióból, de egyáltalán nem tudtam, hogy azokat pont ő énekli, az arcát meg életemben nem láttam. Na, ilyen előzményekkel látogattunk ki férjjel és nagylánnyal csütörtök este a fent említett fiatalember koncertjére. Azért megsúgom, hogy a többiek képben voltak a házigazdával kapcsolatban, csak én voltam homályban. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy a férjem munkahelye által biztosított ún. "kultúra utalvány" által jutottunk el ide. Amúgy sose vennénk ennyi pénzért koncertjegyet, pláne nem hármat. Régebben fel lehetett használni ezt az utalványt könyvvásárlásra is, de manapság az olvasás nem része a kultúrának, így mindössze rendezvények látogatására lehet felhasználni a kiporciózott összeget.

Persze, megint gondban voltam. Először is, mert nem tudtam, mit vegyek fel (nincs nagy választék ezen a téren nálam), így maradtam annál, amit mindig szoktam: farmer és pulcsi, végül is egy koncert, nem pedig egy hangverseny, amire készülünk. Nem lőttem mellé, mert mindenki abban volt, amiben akart, nem volt dress code. Így találkoztam atlétába bújt fiatalokkal, de olyan is volt, aki nyilván célt tévesztett, mert betlehemezni való bekecs volt rajta (ez most amúgy divat?). Voltak ott hajadonfőtt, ám a fejfedők mindenféle tárháza is felvonult: bézbólsapka, valami fejtetőn hordható sildes sapka (nyilván az 1,60-as fiatalember testmagasságát mintegy 15 centivel növelendő, ugyanis jobbján egy nála kb. ennyivel magasabb hölggyel masírozott fel-alá), kendő, "bájalexsapka" (nem csak feketében), kalap. Cipőből szintén volt minden. Leginkább edzőcipő, de 15 centis sarkú körömcipő (a küzdőtéren álltunk), gumicsizma (ebből volt mindenféle: egyszínű, kockás, szegecses, masnis), nem gumi, viszont nagyon bundás csizma, ámde papucs nem volt.

Másodszor az volt a baj, hogy nem tudtam, hogy kell mozogni egy ilyen 21. század beli koncerten. Nyilván, ez a problémám abból adódott, hogy nem tudtam, kinek a koncertjére megyek, és miféle közönség lesz ott. Aztán ebben is nyugalmam lett, mert mindenki úgy táncolt, ahogy tudott akart. Az idősebbek a 80-as évek diszkótáncát lejtették, a fiatalabbak robotzsaru- vagy medvetáncot adtak elő. A sokkal idősebbek (akik még nálunk is öregebbek voltak) pedig szálfaegyenesen álltak gyermekük mellett. A legnagyobb többséget képviselők azonban fejük felett két kézzel tartott okostelefonnal (vagy bármilyen más modern adathordozóval) álltak szilárdan, vigyázva, nehogy bemozduljon a kép illetve felvétel, amit a színpadon lévő híres emberről készíteni óhajtottak. 

Amúgy a koncert tényleg jó volt. Az elején volt valami felejthető előzenekar, ennek köszönhetően el is felejtettem, kik voltak. Valami Myron, vagy Brian, vagy Miron akárki, akinek egy középen kettérepedt szív a logója (emblémája?, védjegye?, miaszösze?), és aki eljátszott vagy 10 ugyanolyan számot. Nekem úgy tűnt, mintha 40 percen keresztül ugyanazt játszotta volna, de én nem vagyok valami vájtfülű, úgyhogy elnézést, ha valaki ismeri és szereti az előadót.

Ezek után vagy 20-25 perc szünet következett, mert a mi Brunónknak át kellett rendezni a színpadot. Ez megtörtént, és akkor bejött az, akiről addig azt sem tudtam, kicsoda: egy színesbőrű Tom Sawyer... De komolyan, világos nem szalma, de annak tűnő kalap, világos ing, mellény, kicsit kinőtt bokalengő nadrág, mindez egy kistermetű figurán. Nekem egyből az jutott eszembe, hogy vagy azon nyomban felszólít minket kerítésfestésre, vagy előhúz mindjárt egy döglött macskát valahonnan. Persze, nem ez történt. Egy tényleg jó hangulatú koncert vette kezdetét, volt ott látvány, "hallvány", ami kell: jó zene, táncos koreográfiák, fények, konfetti, csillogás, show. Az sem volt különösebben zavaró, hogy nem ismertem minden számot alig ismertem egy-két számot, mert a zene klassz volt. És hát körülöttem mindenki énekelt, csápolt (ha éppen nem fotózott), jól érezte magát. Én is. Éljen a kultúra!