2012. december 28., péntek

Karácsony

Rendkívül mozgalmas, vidám, alig idegeskedős, szinte teljesen egészséges karácsonyon vagyunk túl. Ami bosszant, hogy a fényképezés megint elmaradt, pedig bőven lett volna mit fotózni. Ejnye-bejnye. 
Nem baj, abból a pár darabból igyekszem gazdálkodni, ami van. 
December 24.
Nálunk gyűltek össze a nagyszülők, volt eszem-iszom, ajándékok, miegymás. Előrelátóan csupa műanyag díszt tettünk a karácsonyfára, hogy majd Simi, mikor elkezdi birtokba venni, és alig tudjuk elvonszolni a fától, és jól elborítja, ne törjön össze semmi. Ehhez képest Simi rá se bagózott a fára, a játszószőnyege 20 cm-re lett leterítve a féltett objektumtól, de eszébe se jutott magára hagyni hőn szertett játékait holmi csillogó-villogó dolog miatt. Na jó, mikor egészen közel vittük a fához, a szaloncukor papír felkeltette az érdeklődését.
   
Csak az ajándékkísérő cetli érdekelte



Családilag



 (Kérek mindenkit, adjon ötleteket, hogyan tudnám úgy feltölteni a képeket, hogy jobb minőségűek legyenek, mert ez így borzasztó, nem is teszek többet.)
December 25.
Itthon voltunk, senki nem jött és sehová nem mentünk.
December 26.
Jöttek a tesómék Pécsről, a gyerekeknek ez a karácsony fő szenzációja. Amúgy mindegy, hogy milyen apropóból történik, a lényeg a bandázás. Délután meglátogattuk a pesti Dédit (itt sajnos nem készültek képek), ahol jelen volt még apukám nővére is, aki az ünnepekre hazalátogatott Németországból. Simont megcsodálták, és álmélkodva vették tudomásul, hogy így, 7 hónapos korára megfordul(!) és kúszik. Valamint az is csodálattal töltötte el a nagyérdeműt, hogy Simi akár fél órán keresztül is eljátszik a szőnyegen, és szereti, ha békén hagyják. Ezt a nagynéném kifejezetten csodálatra méltónak tartotta, mert a ő unokája (pont egy hónappal fiatalabb Siminél) sajnálatos módon beépített, és igen érzékeny magasságmérővel rendelkezik, így ha ébren van, gyakorlatilag egy percre se lehet letenni, de még leülni sem szerencsés vele, ugyanis azon nyomban éktelen tiltakozásba kezd az őt ért sérelem megszüntetése céljából. Tudom, ez milyen, nekem is volt ilyen gyerekem, szerencsére megnőtt.
A három nagyfiú hál' Istennek nem mutatta valamilyen idült, fiatalkori elmebetegség tüneteit, viszonylag csendben játszottak, csak egyszer kellett rájuk szólni. Legalábbis többre nem emlékszem.
Este hatalmas wii-parti volt, amiben mindenki részt vett. Rettenetesen sokat röhögtünk, képek és videó felvételek is készültek, de ne is álmodjon bárki is arról, hogy megosztom ezeket. Táncoló üzemmódban abszolút vállalhatatlan vagyok.

1 megjegyzés:

  1. Mi a baj a kép minőséggel? A blogba kicsiként jelenik meg,de ha rákattintasz már normális a mérete. Nyugodtan töltheted a többit. ;)

    VálaszTörlés