Kis fejem van

Ez önmagában nem hátrány, ugyebár, mert mégis csak jobban néz ki az ember kis fejjel, mintha egy hőlégballon lenne a nyakára nőve, nő létére. A baj akkor következik be, mikor az ember teste jóval nagyobb, mint amekkorát a feje indokolttá tenne (vagyis inkább fordítva, a feje jóval kisebb, mint amekkora a testéhez "passzol"). Az orvostudomány ezt az állapotot relatív mikrokefáliának nevezi. A szilveszterkor rólam készült képet megnézve döbbentem rá, hogy én relatív mikrokefál vagyok. A képet nem vállalom, úgyhogy ne is számítson arra senki, hogy én majd jól közzé teszem itt világ csúfjára.

A fotót jobban megnézve rá kellett jönnöm, hogy a fejemmel az ég egy adta világon semmi probléma nincsen. Jó az úgy, ahogy van. Na, de a többi... Egy szűk fazonú póló volt rajtam, amiben pontosan úgy festettem, mint egy kötözött sonka. Őszintén: nem a fazonja volt szűk a pólónak, hanem a póló volt szűk rám. És ez a nem mindegy! Ráadásul a hajam copfban volt (ami a férjem szerint rettenetes hajviselet), és ez még inkább erősítette a fejem és a testem közötti kontrasztot. Jó, azt mondják, a fényképek kövérítenek. Ez biztos igaz más esetében, de engem nem a fénykép kövérít, mert azt nem igazán eszem, hanem a sok édesség, tészta miegymás, ami nap mint nap eltűnik a bendőmben.

Mondhatnánk, hogy ugyan, kérem, 36 évesen, 3 gyerek után egy kis (kis?) súlyfelesleg igazán belefér. Csak az van, hogy engem nem a 3 gyerek hizlalt fel vágósúlyra, hanem én magamat. Mert bármilyen hihetetlen is, én azokhoz a szerencsésekhez tartozom, akik mindenféle hókuszpókusz -értsd: csakradiéta, rubintréka, tisztítókúra, ágyúval történő zsírbontás stb.- nélkül szülés után gyakorlatilag 2 héten belül visszanyerik az induló súlyukat. Ez mindháromszor így történt, hízhattam akár 9 kg-t, mint a nagyokkal, vagy 17-et, mint Simivel, pikk-pakk eltűntek a felugrott kilók. És az induló súly sem volt mérvadó, a nagyokkal 53-ról indultam, a picivel is annyi+10-ről...

A probléma a terhességek közötti időszakban keresendő, ugyanis hiába mentem vissza 2004-ben alig 50 kg-san dolgozni két gyerek után, mindenki nagy ámulatára -nem azon ámuldoztak, hogy visszamentem, hanem azon, hogy vékony vagyok-, májusban már 58 kg voltam (életemben addig annyi még sosem, csak terhesen). Aztán szépen mindenki megszokta a látványt, és az azóta felcsusszant 4 kg már szint észrevétlen maradt. És tényleg észrevétlen maradt, mert nem is volt itthon akkora tükrünk, amiben tetőtől talpig látható lettem volna, sőt, mérleggel sem rendelkeztünk, ami talán időben megálljt parancsolhatott volna. Bár, nem tudom, mekkora sikere lett volna a megálljnak, ha az sem volt túl nagy hatással rám, hogy a 36-os ruhaméret helyett már 40-42-est kellett venni.

Mindenesetre most szembesültem a valósággal, és kellő képpen megdöbbentett ahhoz, hogy rájöjjek, a fent említett diagnózison változtatni kellene. És most nem kezdek nagy fogadkozásokba, mert utálom, ha nem tudom betartani az ígéreteimet, de ha már a relatív mikrokefália megszűnt, ígérem, nem tartom titokban! Hogy milyen gyógymódot fogok alkalmazni, még nem tudom, de bízom a sikerben.