De most komolyan, két napja valami van vele, de mi a szösz? Tegnap óta gyakorlatilag letenni alig lehet, mindenen bőg -de úgy ám, mintha valaki elevenen nyúzná.
Simon tegnapig egy példásan működő gyerek volt. Sőt, annál is jobb: kiegyensúlyozott, kifejezetten vidám és borzasztóan jópofa kiskölök. Mi több, meg vagyok győződve róla, hogy vannak olyan produkciói, amit kifejezetten a család szórakoztatására fejlesztett ki (például bizonyos arckifejezések és hangeffektek), hogy még jobb színben tűnjön fel előttünk.
Már tegnap is sírós volt, ma azonban túltett minden eddigi rekordján. Ezidáig semmi baja nem volt a kiságyban, de ma végig üvöltötte a porszívózást -még jó, hogy alig hallottam a porszívótól, aztán a felmosást is. Az egész általában nem vesz igénybe több időt 15 percnél, de ma jó sokáig tartott, mert folyamatosan nyugtatgatnom kellett. Gondoltam, a kiságy lehet baj, kitettem a játszószőnyegre, miután felszáradt a nappali, és sikerült a nyamvadt habszivacs puzzle-ból újra összeraknom az alávalót. Ott is bőgött. Aztán elindultunk a boltba. Amíg a babakocsival el nem startoltunk, úgy ordított kint az ajtó előtt, hogy attól féltem, valaki rám hívja a gyermekvédelmet. Gondoltam, mínusz 2-3 °C ide vagy oda, gyalogolok inkább 3 km-t papucsban, de indulunk izibe. Aztán végül csak felvettem a bakancsomat, és Simi se őrült bele a várakozásba. Az üzlet előtt 1 kanyarral elaludt, én meg elkövettem azt a hibát, hogy leálltam beszélgetni az egyik volt osztálytársammal. Az eszmecsere nem tartott tovább 20 percnél, aztán gyorsan betettem a vásárolni kívánt dolgokat a kosárba. Azaz, csak töredékét annak, amit venni szándékoztam, ugyanis a gondosan összeállított listámat itthon hagytam a nagy sietségben. Mindegy is, mert Simi úgyis felébredt, rohanni kellett haza, mielőtt egy újabb áriába kezdett volna. A rohanást szó szerint kell érteni, vágtattam a babakocsival, mint egy eszelős. Szerencsére déltájban kevesen vannak az utcán, így senki nem nézett hülyének.
Szerencsésen megérkeztünk, csak a kapu előtt akart rázendíteni, de némi rábeszélés hatására nem kezdett bele a bömbölésbe. Legalábbis nem azonnal, csak mikor elkezdtem levetkőztetni. De akkor nagyon. Kis dajkálás, aztán gyors szoptatás, hogy amíg elkészül az ebédje nehogy éhen vesszen. Optimistán mintegy fél órát szántam a kaja elkészítésére, és közben feltettem a saját (értsd: a család többi tagjának szánt) vacsoránkat is, amit sóska képében szerettem volna tálalni. Siminek őszibarackos rizst terveztem csirkehússal. Én hülye. Mert a rizs nem fő meg 20 perc alatt olyan puhára, hogy a baba is meg tudja enni. Még akkor sem, ha Edit -aki dietetikus, és rengeteg hasznos ötletet adott már nekem- tanácsára kávédarálóban megőröltem a rizst, hogy gyorsabban és puhábbra főjön. Szóval, fél 1-kor nekiálltam a rizspempő elkészítésének, 20 perc múlva hozzátettem a barackot, és nem akart megfőni. A gyerek már jó régóta bőgött, de a rizs meg egyfolytában oda akart égni, nem hagyhattam ott. Simi ölbe, rizs kever, gáz elolt, gyerek megszoptat aztán letesz, gáz vissza, rizs trutymós lett, vizet neki, gyerek bőg, nem éhes, most szopott, akkor miabajavanmegint, gyerek ölbe, kever a rizst, húst vágni kell, egy kézzel nem lehet, gyerek letesz, gyerek üvölt, húst felaprít, bele a rizsbe, gyerek ölbe, elhallgat végre, megint trutymós, vizet neki, kavar, kavar, 13 óra 40: végre kész. Simit megetettem a csodás ízű barackos rizspapival. Nem volt egyszerű, de erről majd máskor írok, mindenesetre majdnem fél órámba telt. Gondoltam, kaja után megnyugszik, így a sóskát, amit kénytelen voltam levenni a gázról, szándékoztam befejezni. Sikerült is, és csak 10 percet ordított közben a baba. Gyorsan megvigasztaltam, majd, miután láttam, hogy majd' leragad a szeme, elaltattam. 2 perc alatt sikerült, így már 14 óra 50-kor meg is tudtam ebédelni. Gondoltam, a zaklatott délelőttre való tekintettel engedélyezek magamnak egy kis blogolvasást -másét-, esetleg írást -sajátot. Neki is láttam, de kemény 25 perc után a fiatalúr 15 óra 22 perckor velőtrázó sikolyokkal adta tudtomra, hogy az alvást befejezettnek tekinti. Próbáltam visszaaltatni, nem ment. Letettem magam mellé a szőnyegre, gondoltam, jól ellesz, mert ez ismeretlen terep neki, ebben a szobában ugyanis nincs engedélyezve a földön kúszás-mászás a mindenféle műszaki cikkek mindenfelé (többnyire a földön, különböző kábelekkel együtt) való fellelhetősége okán. Igazam lett, vagy 20 percig el is volt -mai napi rekord-, és nagyon nem is kellett arra figyelnem, hogy a gurulós székkel nehogy széttrancsírozzam valamelyik alkatrészét. Aztán megint jött a nyavalygás, de hála Istennek 4-kor hazajöttek a házibálványok, így a nagyobb jajveszékelést megúsztam. Egy kis játékkal minden meg volt oldva. De csak rövid időre, ezért a mai kétszer nem egész félórás alvásra, Simi feszült idegállapotára és a folyamatos ásítására való tekintettel fél 6-kor újra elaltattam, és 18.10-kor már fent is volt. Hatalmasat tévedtem, mikor azt gondoltam, egy kipihent, vidám babát hozok le a szobából. Egy ásítozó, nyűgös gyerek jött velem. Vacsora után kicsit jobb lett a helyzet, sőt fürdés után kifejezetten jó kedélyű lett, a család többi tagjának nemigen mutatta meg, hogy két napja mit művel velem.
Mivel folyamatosan nyúlt a szája a fiatalúrnak, ráadásul egész nap alig aludt, balga módon azt hittem, pikk-pakk elalszik. Hah, így is volt, már, ha az 50 perces szoptatás-ringatás-szoptatás-ringatás -néha egy kis rimánkodással (Légyszi, légyszi, aludj már el, olyan nehéz vagy, egész nap nyavalyogtál, kegyelmezz anyádnak, vagy lesz nemulass...) tarkított- körforgása gyors elalvásnak számít. Jó, úgy 30 perc után egyszer úgy tűnt, hogy elaludt Simon, be is tettem az ágyába, de amint kitettem volna a lábam a szobából, egyből felordított. A fejem vertem a falba, hogy nemigaznemiganemigaz, pedig tök igaz volt. Kivettem, és ott folytattam, ahol abbahagytam, de előtte esdekelve kérleltem, hogy aludjon már el végre. További 20 perc szoptatás és ringatás után megtette. Most épp a "nulladik ébredést" várom, hogy aztán lefekhessek, mert ki tudja, mit tartogat még ez az éjszaka számomra?
De, hogy mi lehet a folyamatos nyígás oka? Talán a front? Délután elkezdett havazni. Vagy valami fejlődési ugrás jön? Mielőtt új dolgot csinál,van, hogy napokig zakkant. A szeparációs szorongás veszi kezdetét? Lassan itt az ideje. Vagy a foga? Na, az tuti nem, egy átaludt és egy egyszer ébredős éjszaka alatt kinövesztett párat. Vagy csak simán rossz napja volt? Lehet.
Végül is mindegy, amíg ennyire cuki, meg kell zabálni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése