2013. január 28., hétfő

Végre

Kibújt Simi 8. foga, remélem, most lesz egy kis szünet. Nem vágyom sokra, mindössze 2-3 olyan hétre, amikor csak 3-4 alkalommal ébred éjszakánként, hogy kicsit "kipihenhessem" magam. Mert amit az utóbbi időben művelt, hogy óránként ébresztett, sőt, időnként ennél is gyakrabban, az már brutális volt. Eljutottam az ép eszem elvesztését megelőző állapotig, de úgy tűnik, egyelőre nem kerül rá sor. Hacsak eddig már valamikor meg nem történt, és én évek óta abban a téveszmében leledzem, hogy normális vagyok, pedig nem is. Van rá esély. Végezhetnénk közvélemény kutatást családom körében, de nem teszem. Nem szívesen szembesülnék a válaszokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése