Nincs mese

Le kell fogynom. Talán emlékeztek még erre a bejegyzésre (megjegyzem, a legtöbbet olvasottak között van) amit kb. 2,5 hónapja írtam. Na, hogy mindenki kíváncsiságát kielégítsem, elárulom, azóta nem fogytam le. Semennyit. Illetve az előző napi táplálékmennyiség elfogyasztásával egyenes arányban vagyok a 62 vagy a 61 kilóhoz közelebb.

Azonban az utóbbi egy hétben történő események mindenképpen arra késztetnek, hogy változtassak magamon: faragjak le valamennyit terebélyes hátsómból, eresszem le az úszógumimat és szüreteljem le a combjaimon terpeszkedő narancsligetet. Jó, oké, azon leszek, most aztán tényleg megígérem! De komolyan, úgy haljak meg ;-)! Mármint, ha pusztulni kell, akkor inkább vékonyan érjen a halál, mint debella kiadásban.

Ha híres celeb lennék, akkor azt mondanám, azért szeretnék vékony lenni, mert a rajongóim igazán megérdemlik, hogy egy dögös csajért rajongjanak. Mivel azonban az utóbbi időben erősen megcsappant rajongóim létszáma rajongótáborral sosem rendelkeztem, így ezt nem mondhatom.  

Nézzük sorjában, mik/kik is voltak hirtelen pálfordulásom kiváltó okai.

Először is két "fórummami", akikkel nagyjából egy időben szültük csemetéinket. Főhajtás mellett teszem közhírré, hogy nekik sikerült annyi kilótól megszabadulni, amennyinek én  a töredékével is elégedett lennék. De nem a jótündér keresztanya varázsolta le róluk a felesleges kilókat, hanem diétával és sporttal (!!!), valamint hatalmas akaraterővel küzdöttek meg minden egyes dekával. Az ő példájukból okulva látom, hogy igenis le lehet fogyni. Sokat is. Én csak "közepesen sokat" szeretnék...

Másodszor az a tény sarkall fogyásra, hogy megint a tesómékkal megyünk nyaralni. Tavaly nyáron egy 7 hetes babával mentem, és nem zavart, hogy 64 kiló voltam, bár bújócskázás esetén simán elfért volna mögöttem a tesóm (családostól) úgy, hogy senki nem találta volna meg. Amúgy most is. Viszont most a húgom is belehúzott, és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, elfogy izmos lesz. Ezért a meglévő mind a 47 kilójával egyetemben felkeresett valami szakszervizt, ahol a megfelelő pénzösszeg kifizetése ellenében búvárruhába bújtatva, vibrációs technikával erőteljes összehúzódásra késztetve az izmokat Rubint Rékává varázsolják.

Eddig is sovány volt, mint a kóró nádszálkarcsú volt, de ha ezután még izmos is lesz, jaj nekem! Pedig a Balaton mellé készülünk, ahol tavaly nyáron még simán elbújtam szoptatást színlelve a "félsátor" rejtekében, hogy ne kelljen emberek közé mennem, de ennek az időnek vége. Simi megnőtt, komoly napirendje van, ami mellett lehet majd rendesen strandra menni, nem lesznek kifogások. Persze, fürdőruhában kellene strandolni. Ja, fürdőruha. Ha esetleg valóban csökkenne a testtömegem, valódi indoka lenne annak, hogy új fürdőruhát vegyek. A tavalyi mellben biztos nagy lesz, mert akkora kosárral rendelkezik, hogy a fejem is belefér. De akkor az kellett. Emlékbe biztos elteszem, hogy majd nosztalgiázhassak a régi szép idők emlékére, mikor volt mellem. Nem kicsi.

Harmadszor: a Nők Lapjában is azt írták a héten, hogy életmódváltásra van szükség. És nekik hiszek.

Negyedszer: vannak olyan elvetemültek, akik egészalakos, fürdőruhás fotójukkal - ahol persze nagyon jól néznek ki - borzolják az idegeimet. Már csak azért, mert nemrégiben láttam egy fényképet -szintén egész alakot ábrázoló, ám szerencsére nem fürdőruhás - magamról. Ez kb. 3 hónappal Simon fogantatása előtt készült, és totálisan ledöbbentem, hogy mennyire kövér voltam. Jelezném, hogy gyakorlatilag dekára ugyanannyi vagyok most is. Vagyis pontosan olyan kövér vagyok. Brutális.

Ötödször azért szeretnék lefogyni, mert felsejlenek bennem régi emlékek, mikor a férjem végigsimította a csípőmet, és kiálló csontjaimon végigfuttatva ujjait fátyolos tekintettel rám nézve szinte könyörgött, hogy hízzak. Már évek óta nem kér ilyesmit. Sőt, a csípőmet se szokta simogatni. Ellenben azzal szórakozik, hogy fenekem simogatását mímelve belemarkol az egyik túlméretezett farpofámba és jól megrengeti. Egészen addig csinálja, amíg megkérem, legyen kedves abbahagyni, mert akkora tömeget sikerült megmozgatnia, hogy komplett agyrázkódást szenvedtem miatta.

Hatodszor: mert jól akarok kinézni. Szeretnék olyan holmikat hordani, mint rövidnadrág és térd fölött - jó, nem sokkal - érő szoknya, valamint az épp aktuális divatnak megfelelő nadrág. Vagy magas sarkú cipő, amit most nem tudok viselni, mert olyan dagadt vagyok, hogy a térdem megfájdul, mikor pipiskedve cipelem saját magam terhét.

Nem vágyom olyasmikre, amik fiatal(abb) koromban olykor megestek velem, mint például leszólítottak a buszon, hogy meghívhatnak-e valamire, vagy utánam dudáltak/fütyültek (nem építőipari munkások), sőt, egyszer még meg is állt mellettem egy autós, akinek -hátulról- megtetszettem. Nem, nem. Csak éppen azt szeretném, hogy a kategóriámban -harmincas évei közepén járó háromgyerekes mami- megüssem az elfogadható szintet. Esetleg egy kicsit jobb legyek ennél.

Majd referálok az előmenetelről. Mert most aztán nagyon "elhatároztam magamat", ahogy Palya Bea is megénekelte. Csak épp én lefogyasztani kívánom a hasamat. A fenekemet meg még annál is jobban.