Az ész a fontos, nem a haj... hajjaj...

Hiába a remekbe szabott, keletkezése óta már szólássá vált mondat, én azért bepróbálkoztam, hátha mégis javít a kinézetemen egy kiváló frizura, ami szimpatikusabbá tesz a vizsgabizottság előtt, ami által kevésbé veszik komolyan a feleletemet. Mert az fontos, hiszen a szakdolgozatom nagyon ellentmondásos értékelést kapott, biztos felfigyel erre a tényre a Tisztelt Ház, így aztán össze kell kapnom magam, ha jó jegyet szeretnék ama végső elszámoláskor. És én azt szeretnék, úgyhogy mindent bevetek. Még imádkozom is, ahogy azt a minap Simikém javasolta, igaz, nem esem abba a hibába, amibe egyik ismerősöm, aki remek kapcsolatot feltételezvén az odafelvalókkal a vizsgája előtt semmit nem tanult, mondván, úgyis tudni fogja, hiszen van mennybéli segedelme. Hja, kérem, az hogyan jusson az ember eszébe, amit soha el sem olvasott? Erre a vizsga után (talán már közben) ő is rájött, így a későbbiekben a tanulás-imádság kombót alkalmazta vizsgahelyzetekben. Jóval sikeresebb volt, mint az első variáció.

De visszatérve az eredeti témához, ma fodrászhoz mentem, hogy néhány százalékpontnyit javítsak a külcsínemen, ha már záróvizsga ugye. Volt majd' két évvel ezelőtt az az ominózus fodrászos kalandom, amit az életben soha nem akartam megismételni. Most sem. Nem is sikerült amúgy, csak majdnem. De az én hibám, tudom jól.

Időben (reggel 8-ra) odaértem az üzletbe, és meglepődve vettem észre, hogy nem egy, hanem két fodrász van jelen: az én régi, jól megszokott Rozim, és egy fiatal lány. Tanuló? Ez azóta sem derült ki, de a munkájából ítélve nem lennék meglepve. Mindegy is, erről később. Én tanulni valóval bőven felszerelkezve érkeztem, kis hezitálás után kiválasztottam majdani (sötétbarna) hajszínemet, és olvasgatás tanulás közben vártam a soromra. Rozi színt kevert, majd a lány felkente, szemüveg vissza és nekiláttam tanulni, hogy a rendelkezésemre álló 40 percet hasznosan töltsem, ha már két nap múlva záróvizsgázom. A hatóidő letelte után elraktam a jegyzeteimet, levettem a szemüvegemet, és kaptam egy heveny ideggörcsöt: ugyanis a gyönyörű, gyöngyházfehér szemüvegszár tök sötétbarna volt! Jó, nem az egész, csak úgy félig, de akkor is, a szemüveg új és 40 ezer jó magyar forintba került. Tudom, hülye voltam, hogy feltettem, de 18 éve viselek szemüveget, félvak vagyok nélküle, hosszú évek óta festetem a hajam, minden "hajkenés" után ráillesztettem az orromra, saját testi épségemre való tekintettel, és eddig még soha, de tényleg soha nem lett még csak foltos sem. Hát gyorsan megpróbálták dauervízzel(!!!) eltüntetni a barnaságot, mondanom sem kell, hogy totál sikertelenül, én meg mit mondtam volna, mint azt, hogy "á, semmiség!". Hát dehogynem! Most így néz ki, némi acetonos és pálinkás(!) festékoldás után (tudom, nem tudok fényképezni, bocs!):

Gyárilag nem volt barna a szára ott, ahol most az

Hiába rossz minőségű a kép, azért látszik, hogy hol barna, brühühü

És nem, nem kértek elnézést, mert nekem nyilván sejtenem kellett volna, hogy baj lesz belőle. Nem sejtettem, a hosszú évek tapasztalata ugyanis nem ezt mutatta. Mea culpa.

Miután túltettem magam a szemüvegem megrongálódásán, beültem a mosóba, és nagyon csodálkoztam azon, hogy mindössze 10 perccel azután, hogy "összemosta" a tövével a többi hajat, elkezdte lemosni a lány a festéket. Azon is csodálkoztam, hogy öblítés közben a hátamon csorgott a víz a nadrágomba, de addig-addig tornáztam magam feljebb, míg sikerült megakadályoznom a bugyim végleges elázását.

Festés kipipálva, jött hát a frizura elkészítése. Én a "szokásosat" szerettem volna, el is mondtam, de igen, azóta rájöttem, hogy az is az én hibám, hogy évente egyszer (jó esetben kétszer) jutok el fodrászhoz, és hát a "szokásos", ami tulajdonképpen az aktuális hajam 8-10 centivel rövidebben, nem annyira egyértelmű a fodrásznak. Aki annyira nem ismer, hogy amíg ott voltam, 4-szer kérdezett rá a nevemre. A végén már tudta.

Kész lett a frizura is. Nem, nem voltam (vagyok) vele megelégedve, mert ha már nem is sikerült olyanra, amilyenre kértem, annyit azért elvárna az ember lánya, hogy legalább a töredezett hajvégeket rendesen eltüntessék. Nem sikerült ez sem. Jó, az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy jó lett a frizurám, csak éppen én nem ilyet szerettem volna. Kis különbség. És a színe, na arról még nem is meséltem, pedig jó ám! Mert utoljára 4 hónapja volt festve, és nekem nagyon gyors növésű hajam van, így kb. 6-8 centis lenövésem volt már, minden egyes ősz hajszálamat remekül láthatóan kivillantva. A hajam többi részéről pedig eléggé lekopott már a szín, nem is sötétbarna volt, és hát az őszek itt is jól látszottak, csak nem fehér, hanem sárga színűek voltak. Nézett is nagyot Rozi néni, mikor szárítás után, hát Istenem, a 10 perces hatóidő nem volt elég, szóval az ősz hajaim látszottak. Na, nem a tövénél, mert 40 perc alatt eltűnt mindahány, hanem a lobonc részen, aminek a színe 3-4 árnyalattal világosabb, mint a töve (10 perc, emlékeztek?), ezen felbuzdulva el is kezdte levágni egyenként az őszeket, de aztán néhány szál után feladta. Megbeszéltük, hogy akkor legközelebb hosszabb ideig marad a festék a hajamon, mert ennyi idő nyilván valóan kevés volt. Nahát, tényleg?

És igen, tudom, hogy most feszültebb vagyok a vizsga miatt, mint általában, és annyira nem gáz a festés színe, és a formája sem rossz, bár nem ilyet akartam, hát Istenem, megnő pikk-pakk, majd legközelebb részletekbe menőbben megtárgyaljuk. És a szemüvegem szára sem vészes, mert csak a fülem mögötti rész lett barna, és amúgy se jó ez a látásjavító eszköz, mert valamit nem jól csináltak, mert a bal lencsével nem látok jól, hiába mondta az optometrista, hogy igenis 2.0 dioptriás lencse kell, mikor 15 perccel az átvétel után visszamentem, hogy nem jól látok a szemüvegemmel. Meg vagyok győződve róla, hogy 2.25, mert ezzel homályosan látok, azzal meg élesen, úgyhogy el is határoztam, hogy nyáron veszek kontaktlencsét, hogy ellenőrizzem, tényleg nekem van-e igazam. Ha nem, akkor is marad egy ideig a félig barna szárával együtt, mert nem szeretnék az idén is kiadni 40 ezret szemüvegre. Ha homályos, akkor homályos. Most meg már ronda is.

De nem dühöngök tovább. Ez most 7.500 Ft-ba került (nem tudom, ez sok vagy kevés, a fővárosi és más városi fodrász árakat nem ismerem, nekem azért nem tűnik kevésnek), de legközelebb biztos nem hagyom ennyiben, ennyi pénzért kapja már azt az ember lánya, amit szeretne. Talán még az idén sor kerül az újabb fodrászélményre, addig meg gyűjtöm az önbizalmat, hogy meg merjem mondani, ha nem tetszik a végeredmény...

A férjem szerint amúgy mindig ez van, ha fodrászhoz megyek, vagyis, hogy nekem nem tetszik a végeredmény. Ezt kikérem magamnak. Nem mindig, de még csak nem is gyakran. Olykor-olykor nyilván előfordul, de ez nem töri meg bizalmamat, és időről időre (évenként általában 2 alkalommal, mondjuk tavaly csak egyszer) ellátogatok a hajszobrászhoz, hogy akkor majd most. És általában tényleg jól sikerül, csak mikor mégsem, akkor olyan sokáig sopánkodom rajta, hogy a férjem memóriájába úgy ég bele, mintha minden egyes alkalom után elégedetlenkednék. Pedig dehogy, tényleg csak akkor, ha okom van rá. Mint most. Vagy most tényleg csak hisztiztem volna?

Na szaladok tanulni, ha már a külső nem sikeredett, legalább legyen valami belül a fejemben, amire támaszkodhatok pénteken.