Mit vegyek fel, de inkább hová?

Másfél éve, az előző államvizsgám előtt egyáltalán nem tűnt fontosnak a kérdés: fehér blúz, fekete nadrág, ahogy illik (mondjuk, a szoknya is illett volna, de nekem akkor még nem volt). A nagy nap előestéjén elő is vettem mindhárom fehér blúzomat, hogy akkor melyik is a befutó, hát az egyiket - 36-os méret, ebből látszik, hogy nem mai darab, de még csak nem is tegnapi - íziben vissza is tettem a szekrénybe, mint esélytelen pályázót. Június végét írtunk, így a rövid ujjúval próbálkoztam először, de csak köldökig kivágott verzióban tudtam volna felvenni, mert a szoptatás miatt jelentősen megnövekedett kebelméretem nem engedte összegombolódni a két oldalt. És volt a harmadik, a legújabb, alig 3 éve vettem (természetesen az akkori időszámítás szerint), és be tudtam gombolni! Egészen a tükörig tartott az örömöm, ott tűnt fel ugyanis, hogy hiába a begombolás, a gombok között bizony feszül szétfele, és buggyan ki, aminek nem annyira kellene látszódnia (ti. a mellem, tartóstul). És akkor jött a "mitvegyekfel-mitvegyekfel-mitvegyekfel"? Majd az, hogy "mi jön rám egyáltalán"? Végül két blúz maradt: egy piros és egy zöld. A zöldet választottam, és csak titkon reménykedtem abban, hogy rajtam kívül lesz még valaki, aki nem fekete-fehérben fog a bizottság elé állni. Nem volt. Mindenki olyan csinos volt, hogy csak na: kiskosztüm, nadrágkosztüm, boleró, selyemblúz, meg amit akartok (a fiúk pl. öltönyben voltak). Meggyőződésem, hogy az alkalomhoz nem illő ruházatom miatt kaptam 4-est az amúgy tényleg remekül sikerült feleletemre...

Ezt az égést elkerülendő múlt héten vásároltam egy fehér blúzt, mivel a mellbőségem az elmúlt másfél év alatt semmit nem csökkent (meg mondjuk semmilyen más méretem sem, sajnos). Egyetlen szépséghibája van a dolognak: inkább nadrághoz illik, mint szoknyához, de hát Istenem, a piacon nem volt más csak ez, és ez pont jó. Ez nem volna akkora baj, de a két "szép nadrágom" közül az egyik -amelyikhez való volna a blúz, mert pont olyan sötétkék, mint a blúzomnak az a része, ahol a gomblyukak vannak, sejtelmem sincs, mi a szakkifejezés erre a ruharészletre -, szóval az egyik csak akkor jön rám, ha vazelinnel alaposan bekenem magam előtte, de le még akkor sem, hacsak nem úgy, hogy szétreped rajtam. A barna feljön, de az nem illik a blúzhoz. A múltkori feketével az a baj, hogy az egy vékony, nyári vászonnadrág, semmiképp nem jó most (talán fel se bírnám venni, de erre most gondolni sem akarok).

Van még egy sötétkék szoknyám, ami jó lenne, de nem csinos vele a blúz. A feketével sem. 

Vannak olyan alternatív megoldások, mint például blézer vagy kardigán a blúz fölé, de olyanom nekem nincs. Blézerem egyáltalán semmilyen, kardigán még akad: van egy drapp, bolyhos, szöszös, 9 éves darab, és egy ennél is régebbi bordó-fekete-drapp csíkos, amit a húgomtól örököltem, még egyetemista korában kapta (most 36 éves). Oké, tudom, hogy lehetne venni, de a büdzsé most nem engedi, ugyanis bejelentkeztem a fodrászhoz (festés-vágás, kb. 6-7.000 Ft), mert tavaly május óta nem voltam, és van egy olyan 8 centis lenövésem a festésben, ami mondjuk annyira nem feltűnő, mert sötétbarnára van festve az amúgy is sötétbarna hajam, de azért az ősz szálakat el kellene tüntetni. Meg azért na, nézzen már ki valahogy az ember lánya egy ilyen jeles napon.

Feltehetjük a kérdést, hogy mi a bánat hajt engem, hogy ennyit foglalkozom a külsőmmel, elég volna, ha megtanulok mindent rendesen, kit érdekel akkor, hogy hogy nézek ki? Hát pont ezért. Mert tanulni nem nagyon van időm, így aztán gondoltam, szerzek egy jó pontot azzal, hogy úgy nézek ki, ahogy egy államvizsgán illik. Normálisan.

Be kell valljam, tettem egy igen kétségbe esett lépést arra nézve, hogy a kék nadrágot mégis viselni tudjam: elkezdtem diétázni és tornázni. Persze ebben a döntésben az is szerepet játszik, hogy mikor január elsején ráálltam a mérlegre, szó szerint leszédültem róla: ahhoz, hogy annyi kiló legyek, mint amennyinek addig gondoltam magam (pedig azért az sem kevés, higgyétek el), kereken 4 kilót kellett volna fogynom. Most legyen elég annyi, hogy még mindig nem értem el azt a súlyt, amihez képest mínusz 10-zel lennék elégedett.

Azt, hogy hogy állok a nadrágokkal és szoknyákkal, még nem tudom. Nem mertem őket egyelőre felpróbálni. Sőt, mérlegre sem mertem állni. Rettenetes.