Ma, mikor jöttem haza a munkából, odajött hozzám egy kicsit érdekes kinézetű fickó, és kért kétszáz forintot buszjegyre. Nem volt hajléktalan, egész normálisan nézett ki, bár az összhatás olyan fura volt, nem túl bizalomgerjesztő, vagy hogy is fejezzem ki magam rendesen.
Adtam, végül is egy gombóc fagyi ára, tél van, úgyse fagyizom, meg most van ez a fogadalmam
az ezredik fogyókúrámmal kapcsolatban, hogy semmi édesség, úgyhogy ment az érme a fura fickónak. Egy pillanatra ugyan átfutott az agyamon, hogy a legolcsóbb buszjegy is kétszázötven forint, de elhessegettem a gyanút, gondoltam, egy ötvenese biztos akad.
Aztán, mikor megérkezett a busz, szépen hátrébb ment, hogy kikerüljön a látókörömből, ennek ellenére mégis tisztán láttam, hogy bérletet felmutatva szállt fel a buszra.
Most akkor érezzem magam a) átverve, b) hülyének, c) baleknak, d) jó szándékú utastársnak? És vajon adjak-e legközelebb bárkinek is pénzt, ha buszjegyre kuncsorog?
Máté 5:42
VálaszTörlésNincs benne, hogy de előtte vizsgáld meg, mire fogja költeni...
Tisztában vagyok vele, hogy bárki, aki az utcán kér, az esetek nagy többségében nem arra költi a kapott pénzt, amire kéri. Az ő magánügye, ennek ellenére szoktam adni. most csak az bosszantott fel, hogy - már ne is haragudj- de pofátlanságnak tartom, hogy buszjegyre kér pénzt, majd eloldalog, hogy ne lássam, hogy bérlettel száll fel. Miért nem talált ki valami olyat, amivel nem bukik le egyből, vagy miért kellett belőlem ennyire nyilvánvalóan hülyét csinálnia? Egy buszmegállónyi (sőt, buszpályaudvarnyi) nép közül ki tudott szúrni, hogy én biztos adok neki. Nyilván, olyan "adakozós" fejem van. Ezt mondjuk nem bánom, mert tényleg ilyen vagyok, de az eljárás akkor is fájt egy kicsit.
VálaszTörlés