Egészséges önzés -bukta No.1.

Nem volt valami kellemes éjszakánk. Holnap ugye kezdőik az új tan/munka/mindenféle év, amit komoly elhatározással teljes erőbedobással szándékoztam elkezdeni. Aki figyelemmel kíséri a családi egészség alakulását, az tudhatja (aki nem, annak mondanám), hogy Simikém december 5-én volt  utoljára bölcsiben, először a bárányhimlő, később a téli szünet számlájára írható az egy hónapnyi lógás.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az egy hónap alatt semmi baja nem volt, picit folyt az orra, de nem az a zöldes csiga-féle váladék, csak olyan szerény, átlátszó formátumú, így joggal bízhattam abban, mintegy 48 órával a gyermek tervezett bölcsibe adása és saját munkakezdésem előtt, hogy már semmi boríthatja fel terveinket. Hahaha... Hogy ne menjen minden könnyen, és legfőképp azért, hogy jól induljon az év, Simmedli produkált éjjel egy kisebb fajta kruppos jelenetet. Rohamnak nem mondanám, mert ehhez képest kiskutya füle sem volt az a köhögés, amit hallatott, de minden kétséget kizáróan kruppos köhögés volt, így magabiztosan dugtam a kúpot hajnali háromnegyed 4-kor a fenekébe. Ezt megelőzően már 4-szer felébredt, és a második után már sejtettem, hogy valami készülődik, aminek én nagyon nem fogok örülni, de bíztam benne, hogy mégsem. De, mégis, így aztán nem vártam semmire, ahogy elkezdte a semmivel össze nem téveszthető köhögést, kapta a kúpot. Mivel a gyógyszerek a földszinten találhatóak, a hálószobák meg az emeleten, így gyerekkel együtt lecaplattam, felébresztve ezzel a férjemet, aki ugye a nappalinkban hál, ami ugye egy légtérben van a konyhával, azaz a krupp-kúp fellelési helyével. 

Hiába alig 5 perc telt el Simi ébredése, a kúpozás és a gyerek ágyba történő visszahelyezése között, úgy felkelt, hogy nem bírtam visszaaltatni. Így fél óra nyűglődés után magam mellé vettem, ő el is aludt, én viszont hajnali (reggeli...) 5 után is fent voltam még. Szerencsére Simi jól aludt, így negyed 8-kor kelt legközelebb, amivel egy füst alatt le is rendezte az éjszakai alvást. Én meg nem láttam kettőig, mert éjszaka fél 12 (nem sokkal azelőtt aludtam el a tévé előtt...) és hajnali 3/4 4 között 4-szer keltem fel, aztán 5 után sikerült visszaaludnom. Na, el is jutottam arra a komoly elhatározásra - miután a gyermek közölte, hogy mindenáron le akar menni, és semmivel nem tudtam őt rávenni, hogy elálljon a szándékától -, hogy akkor 3/4 8-kor levonulok vele, majd megkérem a férjemet, hogy vigyázzon még rá egy kicsit, mert nagyon fáradt vagyok, hiszen alig aludtam az éjszaka. Elhatároztam, de tényleg. Lementünk, majd a következő párbeszéd hangzott el köztünk, miután felkelt a férjem is:

Én: - Jó reggelt!

Ő: - Jó reggelt! Akkor én most felmegyek még aludni.

Én: - Persze, menjél csak!

Ennyi.