Megmondom őszintén, nem mindig szeretem a családnevünket. Általában nem úszom meg betűzés nélkül -élőszóban sem, hogy a telefonos bemutatkozásról ne is beszéljek. De ma kifejezetten örültem egyedi hangzású, ritka vezetéknevünknek.
Délelőtt felhívtam továbbtanulás ügyben az iskolát, ahová Ádám jár, szükségünk van ugyanis a bizonyítványa fénymásolatára a gimis jelentkezési laphoz. Felvették a telefont, szépen -artikulálva- bemutatkoztam, és elmondtam, hogy a kisfiam (nevet nem említettem) bizonyítványának a fénymásolata szükségeltetne, árulják el, kérem szépen, hogyan tudok hozzájutni. Erre a titkárnő:
-Az Ádám, ugye? Kati nénit (osztályfőnök) láttam már egy rakás bizonyítvánnyal, lehet, hogy már készen is van. Mindenképpen utána járok, holnap lehet érte jönni.
Hoppá. Először is emelem a kalapom az iskola titkárnője, név szerint Szabó Katalin előtt (merem említeni, mert rajta kívül több ezer nő élhet ezzel a névvel hazánkban), hogy kérés nélkül felajánlotta segítségét, én ugyanis ilyet nem igazán tapasztaltam mostanában. Másodszor sajnálom mindkét gyerekemet, mert nem tudnak -legalábbis név alapján- könnyedén beleszürkülni a tömegbe.
Hoppá, most látom csak, milyen hülyeséget írtam. Nem is két gyerekem van, hanem három. Nem szerkesztem újra, inkább próbálok hozzászokni :-).
VálaszTörlés