Valós történet alapján

A következőkben nem rólunk lesz szó. Az alábbiakban egy valós eseményen (sőt, események láncolatán) alapuló  történetet mesélek el. Amennyiben valaki magára ismer, az nem a véletlen műve. A személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt a szereplők nevét megváltoztattam (teljesen feleslegesen, mert a végén ott van róluk a kép).
Amennyiben nem felel meg teljesen a valóságnak a történet, akkor elnézést kérek, én igyekeztem. De a lényegen nem változtat: a tesómék marha betegek.

1. nap

A Kicsi köhög, elvittem dokihoz, biztos, ami tuti. Semmi gond, kis köptető, orrcsepp, a szokásos rend szerint. Ovi kilőve, én műszakot cserélek, Apa előbb eljön a melóból, viszi a Nagyot, mindenki ezer felé szakad, de nem lesz gáz. (Miért is költöztem 300 kilométerre anyámtól?) Még jó is, hogy előjött ez a köhögés, mert bárányhimlő van az oviban, legalább azt megússza.

2. nap

A Kicsi komolyan beteg. Láz, takony, köhögés, ami csak a csövön kifér. Holnap viszem a fül-orr-gégészetre. Szegénykém, olyan kis elesett, a gumiarca megnyúlva, alig szuszog, egyemmeg. Szerencsére az oviban rendesek voltak, tudok össze-vissza járni dolgozni. Ott is valami kórság van, már 9 gyerek hiányzott a csoportból.

3. nap

Voltunk dokinál, arcüreg gyulladás, antibiotikum kúra, éljen... Először influenzára gyanakodtam, de a doki néni megnyugtatott, hogy ez nem az. Ha az volna, azt észrevenném, mert úgy terjed, mint a bubópestis, 2 nap alatt tutira mindenki kidőlne tőle. Most akkor örülnöm kellene?

Ráadásul engem fejfájás gyötör, nyilván a sok éjszakai ébredés miatt. Kövezzetek meg, de egyáltalán nem bánom, hogy csak 18-an voltak a 34(!)-ből oviban, kész felüdülés volt ennyi gyerekkel foglalkozást tartani. Délután, mire hazajöttem, minden tagom fájt. Megmértem a lázamat, nem hiába, mert volt. Bevettem egy pirulát -lázcsillapítót, mi mást-, és kidőltem ledőltem. Hál'Isten a Kicsi már jobban van, legalább kiszolgálni nem kellett. A Nagy látta, hogy milyen nagyon jól vagyok, ezért elpesztrálgatta az öccsét, még kakaót is adott neki, így nyugodt szívvel tudtam haldokolni.

4. nap

Nem mentem dolgozni. És ezzel nem voltam egyedül, az egész oviban egyetlen óvónő maradt. Mondjuk, többre nem is igen volt szükség, mert intézményileg 11 gyermeket adtak be a szülei. Hozzájuk bőven elég volt az az egyetlen óvónéni.

Dokinál voltam, teljesen valóságos influenzában szenvedek.

A Kicsi egész jól van, én viszont totálisan ki vagyok ütve. Délelőtt kimásztam a konyhába (szó szerint), majd elterültem a kövön, mint egy béka. Hálát adtam az eszemért, hogy linóleum helyett járólapot rakattunk le, mikor felújítottuk  a lakást, mert így legalább segített a hideg kő levinni a lázamat. Agonizálás közben azon gondolkodtam, hogy miért nem Tibetbe dobott le a gólya, ott van lehetőség többférjűségre. Az egyik férjem dolgozni menne, a másik az unatkozó beteg gyereket szórakoztatná ápolná, a harmadik ebédet főzne, a negyedik pedig a priznicet cserélgetné elgyötört testemen. De nekem csak egy van, az meg épp nincs itthon. Amúgy a gólyával családilag nem vagyunk jó viszonyban. A Nagynak kifejezetten a bögyében van a békaevő, mert véletlen Ádinak vitte a kistestvért, nem neki. Pedig megírta, hová kell hozni, a gólya el is vitte a levelet (minden bizonnyal el is olvasta) és ennek ellenére nem hozott egy nyamvadt kistestvért sem. Az unokatesó meg nem ér. Talán megharagudott rá annyira, hogy rájöjjön, a gólya nem egy megbízható állat, és nem ír neki többet. Ha mégis, hát akkor megszívjuk...

5. nap

Alig élek. Fogalmam sincs, mi folyt itthon ma, mert bármi is történt, az nem velem esett meg, én ugyanis nem tudtam magamról. A hajam is fáj.

Remélem, legalább Apa és a Nagy megússza. Igaz, hogy a drágám 8 évesen nincs még csak 18 kiló, de az mind színtiszta vas és acél, kikezdhetetlen az egészsége. Bízzunk benne...

Délután: mindkét gyerek lázas. 

6. nap

Jobban vagyok!!!  A kölkök viszont elkapták tőlem, hurrá. Pedig állandóan mostam a kezem hypóval, szájmaszkot viseltem, nejlont terítettem magam alá, mikor leültem, de ez sem segített. Talán egy búváregyenruha megóvta volna környezetemet a lappangó kórságtól. Megmondta a doktornő, hogy bubópestis. Igaza volt.

7. nap

A gyerekek évek óta nem voltak ilyen csendesek, dögrováson mind a kettő. Lázcsillapító, antibiotikum, hűtőfürdő -kinek mikor mire van szüksége. Kórház a város szélén, a Klinika, Doktor House, Vészhelyzet -kérem szépen, tessenek választani! Én ápolok, Apa disznót vág. Nem itthon, nehogy megzavarja a lábadozók nyugalmát. Lement inkább anyósomhoz a véres mutatványt végrehajtani. Meg ugye itt nálunk, a negyediken csak az erkélyen lett volna hely, ezért komolyan átgondolta a dolgot, és  rájött, hogy a 150 kilós jószág nem fért volna el a pörzsölővel együtt, így inkább bele se kezdett idehaza, nehogy balul süljön el a dolog. Jobb a békesség, a család a panelban döglődik, disznó az udvaron, ahogy az meg van írva.

Még jó, hogy keveset eszünk így betegen, mert annyi pénzt költöttünk orvosságra az utóbbi napokban, hogy kajára nem is maradt volna -hónap vége van, a betegség is jól időzített... Az a pár korty tea és néhány szál ropi meg úgysem kerül sokba. Meg hát a napi több marék/liter gyógyszer is jóllakatja az embert valamelyest.

8. nap

Elvittem őket a körzeti orvoshoz, tényleg elkapták. Ezen a héten mindkettő itthon marad.

Az ovival beszéltem (azzal, ahol én óvom a gyerekeket, nem azzal, ahová a Kicsi jár), hogy egész héten itthon maradnék, mert családilag összeomlottunk. Nyugodtan maradjak, ott úgy se történik semmi. Érdeklődés hiányában még a mostanában megtartandó farsangi mulatság is elmaradt. Elnapolták valamikorra, amely időpont egyelőre titkosítva van, mert még mindig 10 körüli az óvodába járó gyerekek száma. Összesen az egész (2 csoportos) oviban. Mi ez, ha nem influenza, kérem tisztelettel?

9. nap

A Kicsi úgy köhög, mint a kutya, ezért ma megint meglátogattuk a fül-orr-gégészetet. Gégegyulladás. Ráhúzódott az egyik betegség a másikra, össze-vissza van fertőzve. Miért is nem lepődök meg? Nem számít, végül is úgyis itthon vagyunk.

10. nap

Teljes eseménytelenség volt jellemző erre a napra, egészen délutánig. Apa még mindig bírja, a csemeték állapotában is javulás látszik beállni (ma ettek is valamennyit). Jó, orrot fújunk és  krahácsolunk mind a hárman, de ez már szinte egészségnek is nevezhető. 

Délutánra a Kicsinek megint felment a láza. 

11. nap

Láz eltűnt, mindenki jobban van, Apa "ájronmen", még csak meg se legyintette a betegség szele sem. Hiába, a sok évi kőkemény sport megedzette a szervezetét, az immunrendszere ellenáll minden viszontagságnak. Egész idő alatt ápolt minket, főzte literszám a teát, mesét olvasott a lázas gyerekeknek, minden kívánságunkat leste, elősegítve ezzel mindhármunk mielőbbi kilábalását a veszedelmes ragályból. A hét minden napján focizni jár, ezen nem változtat az sem, ha körülötte hullanak a családtagok, mint a legyek. De megéri, mert ettől acélozódott meg ennyire a szervezete. Nekem is el kellene járnom focizni? 

12. nap

Ha most ott élnék, mint lánykoromban, akkor törékeny testem már a Duna mélyén pihenne. Mivelhogy megöngyilkoltam volna magam. Ha eddig nem is, ma délután, mikor a doktornő megállapította a diagnózist, mindenképpen belevetettem volna magam a sebes sodrású folyóba, de itt csak a tévétorony van, odáig nem mászok fel. 

Ugyanis reggelre a Kicsi totál tele lett piros foltokkal, némelyik már hólyagos is volt. Kínomban felhívtam bölcs, öreg nővéremet, aki próbált nyugtatni, hogy hátha csak allergia, de én a zsigereimben éreztem, hogy nem. Délután az orvos is megerősítette a gyanúmat: bárányhimlő. No, ekkor jöttek elő a szuicid gondolatok. Valaki csodálkozik rajta?

A jövő heti ovis farsang kilőve, pedig már a kalóz jelmezt is megvettem a Kicsinek (a Nagy szerint ez szívás). Lehet, hogy mégis beviszem. Túró Rudi lesz...

Külön öröm, hogy a Nagy sem volt még leprás bárányhimlős, a fertőződés esélye nagyjából 100% . Apa és én már voltunk, így mi megússzuk. Titkon reménykedem, hogy legyengült immunrendszerem miatt nem tör ki rajtam az övsömör, bár azt mondják, aktív bárányhimlő vírus azt nem generálja. Én már nem hiszek nekik. Ha lenne a környékünkön kolera, pestis, sárgaláz vagy bármi, az is biztos megtalálna minket. 

Várom, hogy mikor sújt le a legújabb kórság. Azt elfelejtettem írni, hogy a Nagynak kötőhártya gyulladása van. Hol a búbánatban szerezte, mikor egy hete ki sem mozdult a lakásból? Talán az orvosnál...

Ez volt a mai napig. Nem irigylem őket. Tényleg nem. Tudom, milyen egy fészekalja beteg gyereket istápolni, és arra várni, hogy mikor lesz még rosszabb. 

És mindez pedig történt velük:

A szenvedők