Sport, mozgás, fittség

Aki ismer, az tudja, hogy egy kisportolt, vékony, feszes testű cicababa punnyadt, nagyfenekű, narancsbőrös ténsasszony vagyok. Nem vagyok rá büszke, nem azért hirdetem itt világ csúfjára, egyszerűen ezek a tények. Ma elmentünk nadrágot venni a férjemmel -ő mint sofőr és stylist volt jelen a nagy eseményen-, és újra meg kellett állapítanom, hogy a divatos, fiatalos nadrágok borzasztóan állanak, a kevésbé divatosak nemkülönben. Ezért van az, hogy amikor találok egy olyan példányt, amit magamra húzva nem akarom a) azonnal tükörképen hányni magam a próbafülkében, b) elmezavarodottként haladéktalanul eltávolítani magamról a nem tetsző ruhadarabot, akkor gyorsan megvásárolom, és addig hordom, amíg le nem szakad rólam (régebben: amíg ki nem hízom). Most is ez történt, kedvenc farmerem időskori anyagszétfoszlásban elhalálozott, így kénytelen voltam kitenni magam a nadrágvásárlás borzalmainak. Szerencsére úgy az ötvenhatodik felpróbált darab jól állt nem mutatott úgy rajtam, mintha nyomban szét akarna repedni a fenekemen, így meg is vettük, mielőtt híztam volna még 2-3 kilót, és az a nadrág is kicsinek bizonyul. 

De nem volt ez mindig így. Gyermekkoromban kifejezetten sovány voltam, de az az igazi zörgő csontú gyerek, nem csak olyan kis vékonyka. Kamaszkoromban sem voltam túl kövér, a főiskola alatt viszont újra csontsovány lettem, majd szépen lassan kigömbölyödtem. 

A férjem szerint sportolással sokat javíthatnék a küllememen, de nem tudom, milyen sporthoz is kezdjek hozzá. Eddigi életem folyamán nem túl sok közöm volt a sporthoz, de néhány dolgot azért kipróbáltam.

Először részt vettem két úszótáborban hét- illetve nyolcéves koromban, ahol nem sikerült megtanulnom úszni, így ezt nem is erőltettem tovább. Főleg, hogy a közelünkben nem is volt uszoda (most sincs, lévén korai gyermekéveimet ugyanitt töltöttem, csak egy házzal arrébb). 

Miután elköltöztünk a szomszéd városba, új iskolába kerültem, ahol táncolni kezdtem. Tudom, hogy a néptánc nem kifejezetten sport, de mozgás, ezért nálam ugyanaz a kategória. Minden álszerénység nélkül mondhatom, hogy tehetséges táncosnak bizonyultam. Mindig volt párom, ami nagy kiváltságnak számított, mert nagyon kevés fiú érezte azt, hogy neki a magyar néptáncban kellene kamaszként önnön magát megvalósítania, így komoly férfiínség volt a tánccsoportban. Sajnos, 3 év után feloszlott a csoport, mert a próbateremként funkcionáló rajz tantermet "bepadozták", így nem volt hol gyakoroljunk. Akkor azt mondta a tánctanár, hogy folytatnom kellene a Csepel Táncegyüttesnél, de nem tettem, mert messze volt. Ma már bánom, de késő bánat...

Szintén általános iskolában, talán hetedikben a vizes sportokhoz is közelebb kerültem: kenuzni kezdtem. Itt most ne a térdeplős kenura gondoljon senki  (akkoriban azt lányok nem is művelhették), hanem az ülős túrakenura. Tudom, ez sem igazán sport, de talán közelebb áll hozzá, mint a tánc.

Aztán van még a röplabda, amit szintén kipróbáltam, de nem tetszett annyira, így gyorsan abba is hagytam.

Két egymástól teljesen független tesi tanár próbált rávenni arra, hogy fussak, mert állítólag ahhoz volt tehetségem. Na, azt nem. Ha valamit soha nem csináltam szívesen, az a futás. Mindegy, hogy rövidtáv (ebben voltam jobb) vagy hosszú, szóba se jöhetett. Nem is értem, hogy egy ilyen rövid lábú lányt, mint én voltam (és vagyok most is, csak annyira már nem vagyok lány), mi a csodának akartak rávenni futásra? Azt nem az atletikusabb alkatú hölgyek szokták végezni? Szerintem igen, így nem futottam. Sőt, azóta sem. Csak ha nagyon muszáj volt, például ha mindenképpen el akartam érni valamilyen közlekedési eszközt vagy megkergetett egy kutya. De olyankor nem mindig, mert a kutya biztos gyorsabb lett volna nálam, így előfordult, hogy éjjel nekiálltam sikítani, mint az eszeveszett, mire a támadni készülő kutya (kutyák!) fülüket-farkukat behúzva eloldalogtak, és nem kóstoltak meg.

Felnőttként pár hónapig jártam konditerembe (az sport?) és néha valami torna dvd-re majomkodtam otthon (az sport?), és vége. Fényes sportkarrierem ennyiben ki is merült. 

Most se mozgok semmit. Erre nem vagyok büszke. Főleg, hogy tudom, évek óta feni rám a fogát a 2-es típusú diabétesz, a csontritkulás, különböző szív-és érrendszeri megbetegedések és a magas vérnyomás. Mozognom kell! De mit csináljak? Itt, ahol lakom, semmilyen lehetőség nincs "össznépi" sportra, csak nagy magányban csinálhatok bármit is, lehetőleg házon belül, hogy a gondjaimra bízott ded se lássa kárát hatalmas sportolási rohamomnak. Rubintréka, ugrálókötél, emeletre rohangálás? Egyéb ötlet?