A macska rúgja meg!

Nem nyivákolni akarok már megint a kiscicák miatt, de az lesz. Az a helyzet ugyanis, hogy van most 5 darab 6 hetes kiscicánk, és mindegyiknek van gazdája! Ennek egy részről nagyon-nagyon örülök, másrészről pedig naponta rettegek, hogy most, hogy összevissza mászkálnak, nem lesz-e valami bajuk. Elviszi őket valaki, ha odamennek a kerítéshez, rájuk megy a férjem az autóval, mit tudom én, mi történik velük. Még 2 hetet kell épségben eltölteniük nálunk, és mehetnek az új gazdáikhoz, csak bírják ki!!!

A másik nehézség, hogy a leendő gazdik fotókat követelnek a jövőbeni házi kedvencekről. Azokról, akik egy tizedmásodpercig nincsenek egy helyben, rohannak, birkóznak. Ráadásul tiszta mocsok a képük, mert most kezdtek el enni, de még nem tudnak, így állandóan belefejelnek a kajába. Én, aki amúgy is kritikán aluli módon kezelem a fényképezőgépet, nem valami nagy sikerrel teszek eleget a felkérésnek. Ilyen képek születtek.

Nem néz oda, és homályos

Itt a feneke...

... itt meg az eleje

Pedig az előbb még volt itt cica

cica volt, hol nem volt...

A szakértő szemek megállapíthatják, hogy mindketten kandúrok

Ő is kandúr, csak ebből a szögből nem látszik

Megint nem néz ide

Ezt a képet nem tudom értelmezni

És akkor jöjjön pár cuki kép. Ezek vállalhatóak, bár nem a legjobbak, de hát ez van, nem tudok fotózni, na.

Hiába hétvége

ha az ember rémet álmodik, 6-kor ébred, ha kell, ha nem. Én ma például hevesen szívdobogva riadtam fel álmomból, és nagyon örültem, hogy álom volt. Mert Simikém valahogy egy kismacskát vitt a vízóraaknánkhoz, és én meg akartam menteni. A macskát. Belenéztem az aknába, és vagy 10 kismacska pillogott vissza rám, akinek a mi ivartalanított Cirmi cicánk volt az anyja. Csoda, hogy ezek után nem tudtam visszaaludni?

Hát, nem vagyok valami nagy píáros

Vannak ugye ezek a mostani kiscicák. Na, ők már megérettek arra, hogy kitelepüljenek az udvarból, miután szerető gazdát találtam nekik.

Még soha nem volt olyan, mint most, hogy az egész alomnyi macskacicóból csak egyetlen darabot kellett felraknom mindenféle hirdetési oldalakra, mert a többi (szám szerint három) már elkelt. Persze, hogy a kandúrok... Az egyiket tegnap vitte el a férjem az új helyére, a másikért holnap jönnek, a harmadik meg a mamámé marad, de úgy vélem, holnap ő is költözik. 

Szóval, ma meghirdettem a szokásos helyeken a cicalányt. Gondoltam, majd ég a telefon a fülemen egész nap csak érdekelni fog valakit ez a bűn ronda nem mindennapi külsejű cicus. Hát, juszt sem. Pedig három képet is tettem fel. Mondjuk, azt el tudom képzelni, hogy azok annyira rosszak, hogy megrémültek a látványtól a jóemberek. De mit csináljak, ha nem tudok fotózni?

Vagy a szöveg volt túl snassz? Nem fényeztem nagyon csórikámat, az igaz, csak a lényegre szorítkoztam, ami úgy tűnik, nem volt elég. Így aztán kiraktam a fészbúkra is, hátha. Eddig még ott sem. Pedig jó volna, mert kész van az új "red collection", július végén lesz a premier...

Most a hosszú hétvégében reménykedem, talán elviszi valaki...

Róla van szó, kár, hogy nem jók a képek.

Nem döglött, hiába néz ki úgy

Ugye, hogy él?

Papucsállatka

Szieszta a bratyóval

Mindjárt elalvós, homályos kép

Jelentem, mindannyian élünk

Évi mondta tegnap, hogy milyen rég nem írtam már blogot (nem, mintha ő túlzásba vinné, úgyhogy ez a baglyos-verebes közmondás tipikus esete, Évikém, már, ha olvasod). Igaza van amúgy, tényleg, lassan egy hónapja nem írtam, és szó mi szó (nem szolmizálok, kérem, lehet, hogy az első "mi" után kihagytam egy vesszőt? Á, inkább biztos, hogy kihagytam, de már nem írom be, mert akkor ezt a hosszú mondatot felesleges volt ideírnom.), nekem is feltűnt, hogy nem írtam. Nem mintha nem történt volna semmi, valahogy így alakult. Viszont most aztán erőt veszek magamon, a férjem 3 napig úgy sincs itthon, ezért az értékes estéimet nem is tudnám mással tölteni, mint blogírással. Ugyebár.

Csak címszavakban az elmúlt 3 hét eseményei, hátha valakit mondjuk érdekel:

- Noémi második lett a megyei helyesírás versenyen

- ugyanaz nap délutánján bemerítkezett

- végre kaptam fizetést, ha már február óta dolgozom, ugye

- megint nem mentem fogadó órára és a papírgyűjtés is elmaradt a gyerekeknél

- megszülettek a kiscicáink (4 darab, 1 fekete-vörös és 3 fehér-vörös), akinek kell, szóljon!

- Noéminek ötös lett a matek vizsgája

- tavaszi szünet volt, meg húsvét és itt volt a húgom a fiúkkal, mindenki legnagyobb megelégedésére

- Simi 23 hónapos lett, Noéminek meg névnapja volt, ugyanaz nap voltunk ortopédián, kiderült, hogy tényleg gerincferdülése van, de ha minden jól megy, intenzív gyógytornával orvosolható, nem kell befűzni

- a nagybátyámnak meg stroke-ja volt (ez is ugyanaz nap történt, kicsit sűrű nap volt), még mindig kórházban van

- szintén ezen a szép napon jelentkeztem Simivel a bölcsi "Előzetes igényfelmérés" nevű akciójában, hogy tudják, Simi is bölcsődés szeretne lenni szeptembertől. De leginkább én szeretném, hogy felvegyék.

- visszamondtam a KELLO-nál Ádám tankönyvrendelését, ha már eddig nem érkeztek meg a könyvek, a maradék pár hétre már nem tartunk rájuk igényt. Kicsit meg akartak szorongatni, de nem hagytam magam, így sikeres volt az akció, és lehet, hogy hamarosan a befizetett összeget is visszakapom

- kiderült, hogy erre a hónapra megint nem kapok fizetést (pedig gondolatban már az utolsó fillérig elköltöttem), mert nem írták alá a KLIK-nél a kinevezésem módósítását

- leadtam a gyerekek tankönyves lapját a jövő tanévre. Mindent a könyvtárból kértem, én nem szórakozom megint a KELLO-val, ami kell, azt megveszem majd a kiadóktól vagy egy sima tankönyvboltban, de addig is tudnak majd miből tanulni

- kiderült, hogy mégis kapok valamennyi fizetést (annyit, amennyi a fél állásra jár), mert a régi kinevezésem még érvényben van

Ez az utolsó dolog pont ma történt, így ennél többet nem tudok írni.

És az állatbarátok kedvéért (már 2,5 hetesek, de továbbra is a nyúlól alatt laknak, így nem tudom fotózni őket, pedig irtó cukik):

Itt pár órásak voltak a cicabébik

Uborkaszezon

Ez van most családilag, ami a történéseket illeti. Valahogy semmi újdonság nincs, ami meg van, azt nem tudom dokumentálni. Ugyanis Simi elkezdett "énekelni" de kizárólag saját szórakoztatására, kérésre nem, így nem tudom megmutatni nektek.

Viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megint egy világnap van (micsoda hét, juhé!) amihez hozzá tudok szólni. Ma van ugyanis az állatok világnapja (és ez okból kifolyólag olcsóbb az Aldiban a macskakaja, kellene is venni), és nekünk voltak és vannak is állataink. Rendszertani besorolásuk szerint házimacskák, az én besorolásom szerint büdös dögök/cicukák -az aktuális idegállapotomtól függően. A világnap alkalmából be is jelentettem Dagi cicánkat az állatorvoshoz ivartalaníttatási célzattal, remélem, a tervem nem borul fel, mint a múltkor.

Most viszont figyelmeztetést szeretnék közreadni az alább következőkkel kapcsolatban. Aki nem szereti a macskákat, ne olvassa tovább. Rettenetes számadatok fognak következni a nálunk megfordult/született cicákkal kapcsolatban, úgyhogy, aki nem akar sokkot kapni, az szintén ne olvassa tovább. Én szóltam!

Az egész úgy kezdődött, hogy egyszer (visszaszámoltam, 2007 nyarán) valahonnan idekeveredett egy pici cica, akinek én enni adtam (pedig a férjem mondta, hogy ne tegyem), annak ellenére, hogy sose szerettem a macskákat, sőt.. De annyira nyávogott és olyan kicsi volt, hogy kénytelen voltam megetetni, a jó szívem miatt. És azóta van cicánk. Igaz, ő pár hónap múlva eltűnt, és akkor nyárig nem volt, de hiányzott, így Ádám szülinapjára hoztuk el a kettes számú, bizonyos Szilveszter nevű kandúrt, akit én nagyon utáltam. Mert nem lehetett simogatni, teljesen önfejű volt, mindig csavargott. Nem volt családbarát, így aztán annyira nem is bánkódtam (Ádám szegénykém nagyon), mikor egyszer csak eltűnt. Következő nyárig megint macskamentes övezet voltunk, de a gyerekek annyira nyúztak minket a cica miatt, hogy beadtuk a derekunkat, így hoztunk egyből két kiscicát, ők voltak szám szerint a 3. és 4. egyed. Arra számítottunk, hogy majd nem fognak elcsavarogni, mert jól eljátszanak együtt. Hát, el nem is csavarogtak, de mikor nem voltunk itthon pár napig, a kandúrkát elütötte egy autó. Helyette hoztuk 5-ös számút, szintén kandúrt, aki tévedésből egyszer a szomszédhoz ment haza és ott is maradt. 

Ádám nagyon a szívére vette, ezért elhatároztuk, hogy nem ivartalaníttatjuk a meglévő egy cicát, hanem engedjük szülni, megtartunk az alomból kettő picit. Így is történt, egy fiú és egy lány (6. és 7. cica) maradt, a többit elajándékoztuk. Mondanom sem kell, hogy a kandúr (szintén Ádámé) eltűnt, a lány azóta is itt él és virul, ő az, aki most szült utoljára. 

Ugyanis az évek során 25 kiscica született nálunk (plusz az 5 darab, amiket hoztuk valahonnan, az összesen 30 macska), ami brutál nagy szám. Ebből összesen kettőt tartottunk meg (egy közülük valahová elcsatangolt), három sajnálatos módon kimúlt, a többi (20 db) szerencsésen új gazdához került. Na, és ebből lett elegem. Nem a sok kismacskából, mert azok irtó cukik, csak abból, hogy azon izgul az ember hetekig, hogy kell-e valakinek majd, és jó helyre kerül-e meg ilyenek. Szóval, nem lesz több kiscica. Jelenleg két macskánk van, és ha rajtam múlik, ez a szám innentől kezdve csak csökkenhet.

De azért a végére rakok pár képet az eddig nálunk születettekről (jó, nem mindről), hátha valakinek van kedve megnézni a képeket a világnapra való tekintettel.

A nagy öreg, Cirmi:

És az ő első és egytlen szülésének következménye:

Ez itt 5 darab cica :-)

Az a cica, akire az egész család emlékszik, Fantom:

Dagi cicánk kiskorában:

Dagi cica "újratöltve":

Macskusz akrobatikusz I.:

Macskusz akrobatikusz II.:

Ekkora egy újszülött kiscica:

Ugyanaz 5 hét múlva:

Szintén ugyanaz, anyai ölelésben:

 

Elbújt:

 Szerénke:

A legszebb cica, aki nálunk született:

 

 Vörösök harca:

Harc a kenyérrel:

 Az utolsók közül néhány:

Cuki:

Cuki II.:

Egyszer kaptunk kölcsön nyulakat:

Négyfülű :-)

Süni, aki nálunk vacsorázik  (mostanában már a párjával):

Ennyit az állatokról. Legközelebb mással jövök.