Lakodalom van a mi utcáááááánkbaaaaa'

Idehallik rendesen. Pedig annyira azért nincs közel, de ez egy ilyen kicsi falu, hogy az öröm elhallatszik egyik végétől a másikig.
Simi talán már elaludt, mindenesetre egy ideje már nem mocorog. Az ablak ugyanis nyitva van, mert élvezem a friss levegőt. Meg a lagzit.
Most van 22 óra 36 perc. Túl vannak már a tortán, meg egy csomó "csókot, csókot"-on. De tényleg annyin, hogy ha így folytatják, a végére elfogynak, és lemaradok az "Eladó a menyasszony!"-ról.

Arra lennék személy szerint kíváncsi, hogy mennyi lehet a lakodalmi sokadalom átlagéletkora, mert eddig csak gyermekkorom slágereiből csemegézett a lemezlovas. Volt már Modern Talking (You're My Heart, You're My Soul), Hungária (Csókkirály), Zoltán Erika (Szerelemre születtem), Demjén Rózsi Bácsi  Hogyan tudnék élni nélküled?), Neoton Família (Pago Pago - ez szerintem véletlen volt, nem értem a lakodalmas-szerelmes koncepcióba hogy fér bele), a többire nem emlékszem. A zene alapján pont úgy érzem magam, mint a nyolcadikos ballagási banketten. Még egy kis Bonanza Banzai, Pet Shop Boys és kész is vagyunk.

Éljen az ifjú pár!

Ui.: Mindenkitől elnézést kérek, de ez életem első mobiltelefonról közzétett blogbejegyzése. Nem látom egyszerre az egész képernyőt, nem tudom, mit hogyan írtam el. 

Nézem az olimpiát

De férfiasan bevallom, nem való nekem. Ez rosszabb, mint egy thriller, komolyan. Csukott szemmel és befogott füllel izgulom végig a sorsdöntő pillanatokat, már amikor egyáltalán ki merem dugni az orromat a dolgozószobából. Milyen jó, hogy csak négyévente kell ezt végigcsinálnia az embernek.
Hajrá magyarok!

Picit tartok attól, ha esetleg mégis elnyerné kicsiny hazánk a 2024-es olimpia rendezési jogát, hát akkor mi lenne itt nálunk, a faluban? Túl közel vagyunk a fővároshoz, biztos nem tudnék dolgozni menni. Micsoda szerencse, hogy pedagógusként nem kell ilyeneken előre törnöm a fejem, mert az ötkarikás időszakban mindig pont szabin vagyok. Juhé!

Van ez így, kérem

A szünidőre tervezett listám egyre csökken, bár nem olyan ütemben, ahogy terveztem. A házimunkákkal egész jól állok.
Ma például reggel (délelőtt) lemostam a dolgozó ablakait (a nappalit már kivégeztem tegnapelőtt függönyökkel együtt), kiteregettem egy adag ruhát. Majd fél óra múlva elkezdett esni az eső.
Van ez így, kérem, ugye megmondtam?

Nem így kellene lennie

Mikor az ember egy órával többet alhatna (ha nem lenne egy gyereke, aki ezt roppant módon nem veszi figyelembe), nem itt kellene ülnie és írnia, hanem a marha kényelmetlen pihe-puha ágyban kellene élveznie az óraállítás előnyét. De nem. Pedig a férjem a két naggyal ultrabaráti hosszúhétvégén van Nógrádban, élvezhetném egyedül a 180-as ágy minden előnyét.

Itt van az őszi szünet és én elhatároztam, hogy most aztán összekapom magam. Álmaimban úgy terveztem, hogy november 2-án már egy teljesen új ember leszek. A rám szakadt rengeteg idő alatt a következőket tervezem véghezvinni (nem fontossági sorrendben):

1.) Kivasalom az összes vasalni valót. Ennek érdekében két napja megszállottan mosok (haha...), így aztán hiába küzdök, a halom nem csökken. Pedig tegnap 2,5, ma mintegy 5 órán keresztül álltam a vasalódeszka mögött. Terveim szerint hétfő estére már csak hűlt, akarom mondani vasalt helye lesz a még nyár óta vasalatlanul sínylődő mindenféle ágyneműknek, blúzoknak, konyharuháknak (és még ki tudja miknek, mert nem ástam a halom mélyére).

2.) Ablakot és függönyt mosok. Az időjárás jónak ígérkezik, remélem, tényleg az lesz. Vagy inkább ne legyen, hogy tudjam mire fogni, ha mégse mosok ablakot és függönyt?

3.) Egyéb apró háztartási munkákat is végzek, úgy mint sütőpucolás, cipős szekrény kirámolása, konyhaszekrény kipuceválása.

4.) Végre befejezem a Határaink című könyv olvasását.

5.) E-mailt írok legalább 4-5 ismerősnek/barátnak, akikről már hosszú-hosszú ideje nem hallottam.

6.) Megírom az összes munkahelyi elmaradásomat (ovis csoportnapló, óvodai program táblázatba szerkesztése, a decemberi és januári program megtervezése), sőt, ha lesz energiám (nem lesz) még előre is dolgozom egy kicsit.

7.) Megírom a portfólióm szükséges változtatásait (csoportprofil, tematikus terv, 2 szabadon választott cseréje - feltéve, ha lesz lehetőségem cserélni).

8.) Elkezdem összerakni a "portfólió-védő" ppt-t, és gondolkodom azon, mi is legyen a foglalkozásaimon.

9.) Írok valami komolyabb étrendet, mert vettem egy "célnadrágot", és szeretnék beleférni. Szerencsére nem 3 számmal kisebb, mint az aktuális ruhaméretem, épp csak a cipzárt nem tudom összehúzni magamon, de így pont a hordhatatlan kategóriába esik. Amúgy tornázni is tervezek, de sajnos még mindig pont ugyanúgy fáj a csípőm, mint februárban, nem nagyon merek ugrálni. Lehet, hogy egy orvoslátogatást is be kellene terveznem 8 hónapnyi intenzív csípőrettenet után? 

10.) Simivel elmegyek buszozni-HÉV-ezni. Úgyis szerdán lesz a névnapja, majd meglepem vele. Valami megszállott módon vonzódik a tömegközlekedéshez, hiába, ő a helyi oviba jár, nem úgy, mint annak idején a tesói, akik naponta 2x utaztak busszal és HÉV-vel, hát nekik nem hiányzott annyira a BKV-zás.

11.) Elkezdem összeírni a karácsonyi ajándékok listáját, és a listán szereplő dolgok fellelési helyét. 

12.) Minden nap (de legalább kétnaponta) főzök. Ezt mondjuk lehet, hogy hiba volt felírni.

13.) Esténként filmet nézek a férjemmel (ha nincs kedve, akkor egyedül) de akkor mikor csinálom az munkahelyi dolgokat?, úgyis van egy csomó film, amit szerettem volna megnézni, de nem jutottam el moziba. Igen, filmet nézek, mert másra fizikailag nem leszek alkalmas, ha értitek, mire gondolok. Szóba jöhetne még a beszélgetés is, de azt a férjem esténként nem szeret. Amúgy ma már meg is néztem kettőt, vasalás közben. A kellemeset a hasznossal tipikus esete. 

14.) Írok valami heti tervet, vagy táblázatot, vagy órarendet vagy mittudoménmit az elkövetkezendő pár hétre, mert annyi dolgom lesz (mármint a szünet után, természetesen), hogy ki fog lógni a bélésem. Jó lenne, ha nem kapnék napi rendszerességgel idegrohamot, hogy nem vagyok kész, nem tudtam megcsinálni, nem fogom tudni megcsinálni, elegem van az egészből. Erre kellene a haditerv. Portfóliós szakszóval élve ún. tematikus tervet kellene készítenem a saját életemre. Azon leszek

15.) Pihenek, ha már mindent megcsináltam, ami a listán szerepel.

Azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyit pipálhatok ki a 15-ből jövő vasárnap este...

Amúgy mi van velem?

Dolgozom. Sokat. Egyelőre csak bent a munkahelyemen napi 8-10 óra között, de a jobb napokon csak 6-7-et. A papírmunkát képtelen vagyok elvégezni, baromi lemaradásban vagyok, ugyanúgy mint a saját háztáji munkáimmal. Ha a férjem és a gyerekek nem takarítanának, már megette volna a házat a mocsok. Mindezt azért mert odabent 5 (az új státuszok szerint 6) ember munkáját végezzük ketten a kolléganőmmel. Ehhez nem szeretnék semmit hozzáfűzni, ilyen az, ha az állam az ember kenyéradó gazdája. 

De legjobban azt sajnálom, hogy Simit is hanyagolom. Szeptemberben összesen egyszer vittem oviba, és háromszor hoztam el, egyébként anyukám és a férjem hozza-viszi csórikámat. Igaz, az esti altatáskor (ami még mindig 1-1,5 óra) az övé vagyok, de az agyam akkor is sokszor másfelé jár: ha hamarabb elaludna, még tudnék egy kicsit vasalni, meg tudnám írni az ovis programot, összepakolhatnám a konyhát stb. A múltkor azt mondta: "Anya, csak az a baj, hogy te mindig mérgelődsz velem." És tényleg sokszor. Szégyellem is nagyon.

Remélem, novembertől más lesz. Megszűnik a létszámstop az oviban, és az üres álláshelyekre özönleni fognak a bátor jelentkezők, alig győzünk majd válogatni közülük. És akkor majd nem kell túlórázni. Lesz időm a háztartásra, az összes papírmunkámra és nem leszek mindig ingerült a családdal. És akkor ilyeneket fogok csinálni, hogy olvasás (mert kikapcsol), sálkészítés (mert egy jó anya időben gondol a télre), keresztszemezés (mert a múltkor megtaláltam egy pár abbahagyott képet és nagyon nagy kedvem kerekedett befejezni őket), blogírás (mert rengeteg érdekes dolog történik velünk annak ellenére, hogy a feléről lemaradok, mert mindig a munkahelyemen vagyok), meg ki tudja még mit.

Azt említettem már, hogy november 19-én lesz a pedagógus minősítésem? Lehet, hogy kicsit tolódni fog ez a rengeteg szabadidő, de csak vége lesz már egyszer ennek a nagy hajtásnak.

Ma is kinyírtam egyet...

Ez a példány mintegy 2,5 évig bírta, és ez nálam már hosszú idő. Amikor ezt írtam akkor vettünk utoljára vasalót. Ez a mostani tegnapelőtt kicsit büdös lett, ki is kapcsoltam, és tegnap az ember méretű tiszta ruha hegy ellenére sem kapcsoltam be, mert a dögmelegben nem akartam megfulladni.

Ma reggel viszont semmi nem tarthatott vissza, a tartályt feltöltöttem, és bedugtam a készüléket annak rendje és módja szerint az áramforrásba, és ennek ellenére nem történt semmi. Másik konnektort is próbáltam, abban sem működött. Béke poraira.

Most felülök a bicajra és valahonnan szerzek egy vasalót. Csak tudnám, hogy a faluban hol árulnak vasalót? Itt nincs műszaki üzlet, hátha a Sparban van.

A ház asszonya pihen

Az ember ha nő, főleg ha feleség, főlegebb ha anya és legfőlegebb, ha nagycsaládos anya, mindig mindentcsinál. Legyen az  hétköznap, hétvége vagy bármilyen piros betűs ünnep, az asszony tüsténkedik. Én meg azt mondtam, hogy mostmá' elég! Ez az utolsó pár hét, de nem is, ez az idei tanév totál kifárasztott: nem érem magam utol semmiben, széthullottam, megcsömörlöttem, ennyi.

Így aztán gondoltam egyet, tegnap vasárnap lévén azt mondtam én magamnak, hogy Andikám, hát vasárnap van, pihenés, holálá! Mert hogy a keresztény világnézetet magaménak vallván azt tartom, hogy a vasárnap a megpihenésé. Elméletileg. Mert főzni azt mindig kell, meg még ezt-azt, ami nem munka, csak épp a hét folyamán nem tudtam mikor megcsinálni. Na, szóval reggel 7-kor elhatároztam, hogy nem főzök, mert az túl sok időt vesz el a pihenésből. Nem gondoltam, hogy böjtöltetem a családot vasárnap alkalmából, csak épp valami egyszerűt akartam csinálni. 

Így is tettem. Nem is kezdtem neki a főzésnek fél 8 körül, ahogy szoktam, csak fél 9-kor tettem fel egy kis befőttekből és pudingból készülő gyümölcslevest. De előtte még beáztattam a zoknikat, szétválogattam egy heti szennyest és elindítottam egy adag mosást. A leves közben bepakoltam a mosogatógépet, elindítottam. A leves után gyorsan elmosogattam a leveskészítéssel keletkezett edényhalmot. Aztán kiteregettem az első adag ruhát és betettem a másodikat. 

Még csak 1/4 10 volt, és hirtelen annyi időm lett, hogy gondoltam, gyorsan nekiállok  vasalni pihenni, nehogy valamit kellejen csinálni, mert úgy rákészültem, hogy ma aztán semmit. Egy-másfél órácskát vasaltam pihentem, elpakoltam a kivasalt "kipihent" ruhákat, gyorsan kiteregettem a következő adagot, mert lejárt a mosógép, aztán nekiláttam a második fogás elkészítésének: mirelit krumplit sütöttem meg mirelit rántott sajtot és panírozott halszeletet (nem rudat) hozzá. Alig 3/4 órát álltam az olaj mellett, mire az 5 főre számított mennyiség elkészült, délben ebéd volt az asztalon. Mindezt pihenés közben!

Ebéd után gyorsan felvittem Simit aludni, majd miután egy óra múlva lejöttem, csodálkoztam, miért is aludtam el a gyerek mellett, hiszen egész délelőtt pihentem...

Roppant kínos

ezért nem írok le minden részletet. Mert ugye ismerősök is olvasnak. Esetleg férfiak is, akik nem a férjem. Vagy egy feleség, aki olvassa blogot és akit jól ismerek, mondjuk elmeséli a férjének, akit szintén jól ismerek, de nem olvassa blogot, hogy képzeld, az Andi a nőgyógyásznál...

Mindjárt 40 éves leszek, született három gyerekem, számtalan alkalommal voltam már nőgyógyásznál, és ultrahangoztak is rengetegszer. Abban a rendelőben, abban a székben is. Azt hittem, nem érhet meglepetés. Hajlott koromra és "szakmai" rutinomra támaszkodva csak úgy belibbentem a rendelőbe a mai kontroll ultrahang vizsgálatra, ami a hat hete látott cisztámat hivatott ellenőrizni. Farmer, edzőcipő. Direkt öltöztem így, gondoltam, pont megfelel. Én ugyanis roppant szégyellős vagyok, altesti vizsgálatokhoz szigorúan szoknyát húzok, hogy ne kelljen félmeztelenül (pláne, ha az a fél deréktól lefelé van) álldigálnom a doki előtt. Erre a doki kizavart levetkőzni egy hasi ultrahanghoz, de komolyan, mint egy dedóst. Nem értem miért kellett ezt? Még soha nem vizsgálták a hasamat úgy, hogy alulról ne lettem volna felöltözve. Mindegy, ezt is kipipálhatom.

Ja, nincs már cisztám, legalább ennyi haszna volt a nudizásnak.

Szép kilátások

Csak két darab széntabletta volt itthon. Elfelejtettem feltölteni a készletet az előző záróvizsgám óta. Fogalmam sincs, hogy ez a kettő mire lesz elég, rettenetes, hogy bármiféle izgalom ilyen erős kiválasztási rohamot indít el. Mindjárt inulok...

A feledés homálya

az, amibe merülnek a jobbnál jobb "gyerekszájak".

Sajnálom nagyon, pedig itt a lehetőség, hogy megörökítsem most, hogy Simi már tényleg jól beszél, és csak mondja, mondja és mondja. Úgyhogy most le is írom azt a kettőt, ami hirtelen eszembe jut a múlt hétről. A többi, azt hiszem, végleg odavan. Okuljatok, és írjátok, évek múlva remek olvasmány lesz a család számára!

Nem itthon mentem pisilni Simivel, kétes tisztaságú volt  mellékhelyiség, így aztán állva pisiltettem (én egyébként sem ülök le, de ő bilizni szokott), ráállt a lábamra, hogy felérje a WC kagylót. Már végzett (én legalábbis azt hittem), eltenni készültem a szerszámot, mikor újra elkezdett csöpögni a pisi -a kezemre, természetesen. 

Én: -Simikém, ha már befejezted, akkor miért csöpögteted újra a pisit?

Simi: - Anya, minden emberből csöpög a pisi, ha pisil!

* * *

Úton hazafelé, hideg van nagyon. Hallom, hogy liheg a babakocsiban, mondom, ennek utána járok íziben:
Én: -Kisfiam, valami baj van, hogy így lihegsz? Vagy csak nézed a leheletedet?
Simi: - Nem, anya, csak füstölök.

Nem tudok szó nélkül elmenni mellette

így aztán szakdolgozat helyett most blogbejegyzést írok. Egyszer már írtam erről egy posztot , akkor a karácsonyi katalógusok miatt. Most hazafelé a bölcsiből beszélgettem egy anyukával, és ez durrantotta el az agyamat.

Előre bocsátom, nem tartom magam valami orbitális szakmai orákulumnak, de vannak bizonyos dolgok, amikről megvan a véleményem, és eddig még senkinek nem sikerült meggyőznie arról, hogy rosszul gondolom. Ezek közé tartoznak az úgynevezett (és szerintem nem létező) fejlesztő játékok. 

Történt ugyanis, hogy a tegnapi szülői felől érdeklődött egy anyuka, aki nem tudott rajta részt venni. Anyukát régebb óta ismerem, ő az, aki ezt a nótás foglalkozást tartja. Nem, nincs szakmai háttere, de igen lelkes amatőr, nem is csinálja rosszul, bár én másképp csinálnám. Már, ha tudnék annyira énekelni mint ő, és rávenném magam, hogy ilyesmit csináljak. Szóval, mondtam, hogy az udvari játékok témaköre is felvetődött, mit kellene kicserélni, satöbbi. Mire ő roppant módon felháborodva imígyen szólott:

- Hát igen, csak azt sajnálom, hogy nem volt pénz egyetlen fejlesztő játékra sem!

Na, ezt nem kellett volna mondania. Igen nagy szerencséje, hogy odaértünk az ovihoz, ahová ment a kisfiáért, mert ha lett volna időm, akkor kifejtettem volna neki a nézeteimet a fejlesztő játékokról. 

Akkor nem tudtam, viszont füstöl a fülem még mindig miatta, úgyhogy megkapja az, aki most ezt olvassa.

Drágáim, higgye már el mindenki, hogy nincsenek fejlesztő játékok, vagy ha vannak, akkor minden egyes játék fejlesztő játék! A gyerekmarketing szerint persze hogy van, pedig nincs, csak fejlesztő játéktevékenység létezik, azt meg bármivel lehet csinálni. Szinte.

Vegyük sorra a bölcsi udvarán lévő irgum-burgum semmit nem fejlesztő játékokat. 

Van egy csúszda, ami szinte használhatatlan, mert túl nagy a fokok közötti távolság, de ha jó lenne, erre lenne jó. A csúszda tetejére való feljutás közben a szem-kéz és szem-láb koordináció, az izomerő (lábakban, karokban, kezekben), a téri tájékozódás fejlődik. Nem beszélve a testképről, testtudatról, hiszen a gyereknek nagyon pontosan kell tudnia, mekkorát kell lépnie, hogy a következő lépcsőfokra eljusson, de ne lépjen mellé, milyen magasságba kell helyeznie a kezét, hogy elérje a kapaszkodót, milyen erővel kell felhúznia magát, hogy ne billenjen le, de azért fel is érjen a csúszda tetejére. Mindeközben komoly mérési, számítási feladatokat is végez (a felfelé való mozgáshoz szükséges távolságokat alaposan ki kell centizni), amik a későbbi matematikai képességeket alapozzák meg. Lecsúszáskor az egyensúlyérzéke fejlődik, a vesztibuláris rendszere kap ingereket. Leérkezéskor újra figyelnie kell, hogy mikor kell letennie a lábát, hogy ne essen fenékre, milyen gyorsan kell felállnia ahhoz, hogy ne bukjon orra, itt újra a testtudat, testkép fejlesztése történik. Lehet, hogy tud még mást is a csúszda, de hirtelen ennyi jut eszembe.

Van ugye a hinta. De most komolyan, minden fejlesztő helyen, foglalkozáson van legalább egyféle hinta, hiszen köztudott, hogy a hintázás kiválóan fejleszti az egyensúlyérzéket, ráadásul a ritmikus mozgás közben oldódhatnak a belső feszültségek, szorongások is, amire valljuk be, egy bölcsis beszoktatós időszakban nagy szükség van.

Akad az udvaron egy mászóka is, ő pont azt tudja, amit a csúszda "felmászós része".

No és akkor a homokozó. Ha csak simán futkároznak benne a gyerekek, a következő történik velük: fejlődik a mozgáskoordinációjuk, egyensúlyérzékük, erősödnek a láb- és hátizmaik, mert a homokban elég nehéz szaladgálni, mivel elsüllyed benne az ember, vagy kicsúszik a lába alól, ha nagyon száraz. Amennyiben rendeltetés szerűen homokozásra használják, akkor megtanulják/felfedezik, hogy mennyi homokot kell beletenni a formába, hogy normális "pogácsát" kapjanak, tehát megint méréseket végeznek (eleinte próbálkoznak, tapasztalnak, aztán már ránézésre is megy nekik, hiszen látják, hogy mikor van tele a forma és mikor fér még bele homok). Megtanulják azt is, hogy mekkora erővel kell belepaskolni a formába a homokot ahhoz, hogy egyáltalán kiboruljon belőle, ne szoruljon bele, vagy pont ellenkezőleg: ne hulljon szanaszét az elkészült remekmű. Megtanulják, hogy különbség van a vizes és száraz homokból készült dolgok között, lapátolás, tapicskolás, homokvár építés közben a kis kézizmaik és a finommotorikájuk is rengeteget fejlődik. Biztos van még itt is valami, de most csak ez ugrik be hirtelen.

Van az udvaron még egy kisvonat, amin gondolkodnom kellett, hogy mit is fejleszt. Ez inkább a szocializáció fejlesztésére szolgál: engedni, hogy a másik is "vezesse", együtt játszani tanít. Illetve ebben lehet jól elbújni, mint általában a kis házakban szoktak a gyerekek, de az ebben a bölcsiben nincs.

És akkor most megkérdezem, hogy az anyuka milyen fejlesztő játékra gondolt? Ez nem elég?

Gondoljuk csak el, hogy bedőlünk egy ravasz tévés hirdetésnek, megvesszük ezt a terméket:

- Kérem szépen, ez a világ legjobb felmosó szettje! Csak tiszta vízzel, vegyszer hozzáadása nélkül elpusztítja a padlón található kórokozók 99,9%-át, minden koszt eltüntet, ráadásul olyan kevés vizet használ, hogy pillanatok alatt megszárad bármilyen padló, hiszen bármilyen felületen képes ezt a fantasztikus hatást elérni! Egy háztartásból sem hiányozhat a Medzsik Mop, a mindent felmosó felmosószett! 

És megvesszük, beletöltjük a vödörbe a vizet, mellétesszük a Medzsik Mopot, és várjuk a csodát. Semmi nem történik, majd ordítva követeljük a vevőszolgálatnál, hogy adják vissza a pénzünket, hiszen a Medzsik Mop egy nagy humbug, nem csinál az az égvilágon semmit, átverés az egész. És akkor a következőt mondják nekünk:

- Kedves Vevő, maga nagyon hülye! Komolyan elhitte, hogy a Medzsik Mop magától felmos? A felmosóval végzett felmosás fogja eltüntetni a kórokozók 99,9%-át minden kosszal együtt, nem az eszköz.

Hát így van ez a fejlesztő játékokkal is. A játékokkal való tevékenység fejleszt, nem a tárgy, legyen az marha drága, sípoló-zenélő-beszélő-forgó akármicsoda is. Nincs fejlesztő játék vagy eszköz. Vegyünk csak alapul egy olyan kifejezetten fejlesztő foglalkozást, amit mondjuk a TSMT terapeuták végeznek. Van ott kutya közönséges tornapad, sima gumilabda, egyszerű műanyag botok, karikák, kötelek, babzsákok ilyesmik. Mégse mondhatjuk, hogy a labda fejleszt vagy a babzsák, hanem az a mozgás, amit ezek segítségével végez a gyerek. Pedig ezek aztán tényleg nem százezres összegbe kerülő szuperfejlesztő szuperjátékok, hanem olyan dolgok, amik jó esetben minden oviban megtalálhatóak. Jól is hangzana, ha mozgásfejlesztési célzattal gyűjtenénk az otthoni készletbe eszközöket, és bemennénk a játékboltba így:
- Adjon nekem, kérem, egy fejlesztő botot, mozgásjavító babzsákot meg egy koordináció fejlesztő labdát.
Ki is röhögnének, vagy jó esetben adnának egy könyvet, amiből megtanulhatjuk, hogy mit kell csinálni az eszközökkel.

Ha tényleg a játék fejlesztene, akkor az elmúlt 20-40 évig csupa kripli ember élt volna a földgolyón, hiszen hol voltak akkor még a tanuló kutyusok, játszóházak trambulinnal és más mozgásfejlesztő játékkal, play doh gyurmák, érzékelő korongok, gyöngyfűző szettek, legók-duplók? Sehol. Volt viszont fára mászás, nyilván azért, hogy az izomerejük, mozgáskoordinációjuk, szem-kéz és szem-láb koordinációjuk, téri orientációjuk fejlődjön. Fogócskázás mezítláb fűben, sárban, homokban, dombnak fel-dombról le, amire így szólították fel a szülők a gyerekeket, hogy "mennyé' gyerek, fejlesszed az izomerődet meg a tüdőkapacitásodat, meg a mozgáskoordinációdat és az állóképességedet, nehogy hülyegyerek legyél az iskolában".  Kukoricatörés, majd a csuhéból vagy vesszőből fonás, tésztadagasztás vagy csak "sarazás" a finommotorika fejlesztésnek céljából történt, meg hogy kreatív legyen a gyerek, és jó állása legyen, mert kreativitás igen kifizetődő tulajdonság mondjuk egy cipésznél vagy szabónál, meg hát a monotóniatűrést is kedvezően befolyásolja mondjuk az egész délután tartó kukoricatörés kivitelezése. A rohadt almával való dobálózást azért erőltették anno a felvilágosult szülők, mert tisztában voltak a célzómozgások fejlesztésének lehetőségeivel, a figyelem, koncentráció fontosságával, hiszen ezek nélkül nem lehet teljes életet élni. Ugye mekkora baromság? Ezek a sima játéktevékenységek vagy egyszerű munkák a mindennapi élet részei voltak. Olyan dolgok, amik szuperfejlesztőek voltak, tök ingyen, és amiket megpróbálunk ma mindenféle "fejlesztő játékként" megjelölve helyettesíteni. Valahol persze érthető ez, mert manapság lehetetlenség a fenti dolgokat művelni, de ekkora cirkuszt csinálni a fejlesztő játékokból kész agyrém. Játsszunk a gyerekkel és hagyjuk játszani, akkor szépen fejlődni fog, ez a titok. (A "normál" gyerek, ismét mondom, a normál gyerek, nem részképesség- vagy egyéb zavaros, fogyatékkal élő vagy ilyesmi, mert nekik kell a fejlesztés, bizony, bizony!)

Megőőőőrülök, még ilyet....

... a fészbúkon ismerősnek jelölt a falusi városunk polgármestere! Vissza is igazoltam, pedig nem is ismerem. Igaz, hogy tegnap a bölcsis szülőin bemutatkozott, még kezet is fogtunk, de azért az nem valami nagy ismeretség. Mindegy amúgy, mert a többi jelen lévő anyukát is bejelölte, gondolom, beírta a keresőbe a jelenléti ív névsorát :D!

És a szülői... én nem értem, minek mentem el. Igen, valóban nem minden játék kompatibilis a 2-3 évesek méreteivel, és veszélyes, de ezt már jelezték a gondozónők is. Igen, valóban kaviccsal van felszórva a játékok alatti rész, de a legnagyobb baja nem az volt a felszólaló (és a szülőit összehívó) anyukának, hogy a kavicságy "kemény", hanem az, hogy néhány gyerek eszi a kavicsot. Gumilapot ígért a polgármester tavaszra, oké, de ha nem lesz kavics, majd mást (füvet, homokot, ágat stb.) fognak enni a gyerekek, mert simán találnak bármiféle szájba vehető dolgot. Igen, valóban szinte mindig főzelék van (ehhez mi köze a polgármesternek, hatóságilag rendeljen el rántott húst krumplival vagy mi?), de szigorú rendeletek szabályozzák a gyermekétkeztetést, nincs mit tenni. Igen, valóban nincs zárva a bölcsi ajtaja, és bárki be (és ki...) mehet rajta, de még mindig tart a beszoktatási időszak, és amúgy meg ezen könnyen lehet segíteni, van kaputelefon felszerelve, csak be kell zárni kulccsal és kész. Igen, valóban sok a 15ezres gondozási díj per hó, főleg, hogy akkor is kell fizetni, ha a gyerek havonta 2 hétig nincs is a bölcsiben, mert beteg, remélem, ezen tényleg elgondolkodnak a képviselők.

Nagyjából ennyi volt. És ha már ott volt a polgármester srác úr (de most komolyan, gondoljátok el, 37 éves, és októberben már a harmadik ciklust kezdte nálunk pmesterként), szóba kerültek ilyenek is, hogy csapadékvíz-elvezetés innen-onnan, útburkolások itt-ott, játszóterek építése ide-oda. Mindenre készségesen válaszolt -meglepően értelmes embernek tűnik, nem bújt ki egy kérdés alól sem, pedig elhozta magával egyik hű fegyverhordozóját képviselőjét, gondolom, lelki támasznak, vagy mi. 

Amúgy az egész szülői furcsán oldott hangulatban telt, kivéve azt a pár percet az elején, mikor az Anyuka, Aki Megszervezte határozottan és idegesen közölte a közlendőjét, többször is belevágva a kérdéseire adott válaszba (amúgy nagyon idegesítő volt a hangnem, amit megütött), és tényleg látszott rajta, hogy feltett szándéka lesöpörni a pástról a Szeretett Vezetőt, de nem sikerült neki. A pémester simán letegezett mindenkit, gondolom, nem tiszteletlenségből, és vissza is tegezték az anyukák/apukák, nem tudom, közülük melyiket ismeri valójában személyesen, vagy csak a közhangulat hatására volt ez a nagy bratyizás?

És ami a legjobb, hogy tényleg majdnem végig tudtam ülni úgy, hogy nem szóltam be(le), pedig fú, de sok mindent tudtam volna mondani. Azt az egyet nem bírtam megállni szó nélkül, mikor egy okos anyuka megkérdezte a pémestert, hogy árulja mér el neki, hogy ha az ő gyereke január 12-én lesz 3 éves, akkor miért nem veszik át a bölcsiből az oviba, holott törvényileg lehetne, és a valakijének a gyereke, aki január 6-án lesz 3 éves, 7-én már mehet oviba. Mert ő meg van győződve arról, hogy az oviban a gyerek korosztályának megfelelő foglalkozást kapná, és inkább arra lenne szüksége. Most komolyan, ez azt hiszi, hogy a harmadik szülinapján felkel a gyerek, rádöbben, hogy "jó ég, én 3 éves vagyok, hát mi keresnivalóm nekem a bölcsiben, az én korosztályom már az óvoda", és visítva követeli majd az áthelyezését, vagy mi a frász? Tényleg újra kezdené a beszoktatási mizériát 3 hónap után? Normális? És miből gondolja, hogy 25 gyerek mellett jobban tudna bárki is foglalkozni a gyerekével az oviban, mint a bölcsiben, ahol -főleg most, a taknyos időszakban- átlagosan mintegy 8 (de van, hogy még ennél is kevesebb) gyerek van a csoportban? És egyáltalán, szerinte az oviban nem pont ugyanúgy játszik a gyerek egész nap, mint a bölcsiben? Hallott már arról, hogy "kezdeményezés" van kis- és középső csoportban, és nincsenek foglalkozások, csak abban vesz részt a gyerek, amiben akar, és az is max. napi 15-20 perc, a többi szabad játék? És ha nem akar festeni/gyurmázni/mondókázni/körjátékot játszani stb., akkor nem fog, mert az óvónő nem cibálja egyenként mindet oda, viszont 8 gyereket sokkal könnyebb foglalkoztatni, és jobban vevők rá, mint az oviban, mert ha ott egy nem akar menni, akkor még 6 biztos nem fog akarni?

De ezt a sok mindent nem kérdeztem meg tőle, csak azt, hogy tényleg újra akarja-e szoktatni a gyerekét egy sokkal nagyobb közösségbe, új emberek mellé? Nem mondott semmit.

Tündérgyerekünk rémtettekkel tarkított napja

A mai nap nagyon korán kezdődött. Simi hajnali 2-kor úgy döntött, inni kér. Tőlem. Még szerencse, hogy esténként odakészítek az ágya mellé egy kis üveg vizet. Megkapta. Mielőtt ivott volna belőle, a felét gondosan szétlocsolta a matracán. Én először valami csúnyát mondtam heveny idegösszeomlást szenvedtem, hogy micsinááájak??? Húzzak ágyat éjnek évadján, főleg, hogy a férjemet alig két napja sikerült rávennem, hogy költözzön vissza a nappaliból, mert Simi mostanában annyira megemberelte magát, hogy mindössze 2 alkalom/éjszaka felébredést produkál? Nem húztam, hanem a gyereket egy laza mozdulattal megfordítottam, gondoltam, jó lesz neki a száraz részen aludni. Nem volt jó. Mármint a száraz igen, csak az nem, hogy megfordítottam, ezért igen hangos méltatlankodásba kezdett, magyarul vonyítani, mint az eszelős. Nesze neked férjjel teli hitvesi ágy, gondoltam magamban, miközben Simit kikaptam az ágyból és jól leteremtettem, hogy azonnali jelleggel fejezze abba az óbégatást. Erre -meg a hirtelen mozdulatra- úgy megijedt, hogy biztos ami biztos kicsit erősebben kezdett sivalkodni, majd hirtelen abbahagyta. Ezalatt én újabb korszakalkotó ötletemet hajtottam végre -sajnos homályos aggyal nem jutott eszembe hamarabb - , vagyis megfordítottam a matracot , a gyereket pedig az eredeti helyzetében pozicionáltam. 

Csönd lett, visszamentem aludni. Már majdnem el is aludtam, mikor a gyerek úgy döntött, inkább csak akkor alszik, ha én ott vagyok mellette a fotelban. Nem akartam menni. De menjek. De nem. De igen. És mentem. No nem azért, mert a fotelben való ülve alvásnál jobbat elképzelni sem bírok, hanem mert a kis gané újra elkezdett vernyogni, én meg nem akartam, hogy az egész család felébredjen, pont elég volt, hogy én (meg a visszatelepült, ám akkor minden bizonnyal az örökre  nappaliba való visszatérést fontolgató édesapja) fent vagyok már majd' egy órája. Szerencsére jó döntés volt, elaludt, így visszatérhettem eredeti tervem, vagyis a fekve alvás megvalósításához. Meg is valósítottam.

Reggel csak alig sírt, hogy nem akar bölcsibe menni, ott viszont eléggé rendesen, hogy nem akar ott maradni. Végül persze otthagytam.

Mikor mentem érte, mondta a gondozónő, hogy Simi lepisilte a nadrágját. Aztán alvás után, amíg szokás szerint az ölében pityergett, háláját kifejezve a vigasztalásért lepisilte őt is. Az már csak hab a tortán, hogy ő, a bölcsiben való sírás hercege jól kupán vágta az egyik kisfiút, aki állandóan (tényleg folyamatosan és tényleg vigasztalhatatlanul) sír, mondván, hogy ő megunta a másik kisfiú folytonos bőgését.

Hazafelé sétát terveztem, ezért nem vittem babakocsit, de Simi nem így gondolta, és a bő két kilométernyi út jó részén "Anya, cipeljél!" volt.

Itthon csak annyira volt hisztis, amennyire tankönyvileg muszáj egy közel 2,5 évesnek, ez mondjuk a sokszorosa annak, amilyen ő egyébként lenni szokott, úgyhogy családilag tűrtünk, amíg tűrhettünk, aztán kezünkbe vettük a dolgok irányítását és leszereltük, mert nem kívántunk egy tomboló egyméteres indulatgombóc bohócai lenni.

A mozgalmas nap egyetlen pozitívuma, hogy 15 perc alatt elaludt, amivel szerintem megjavította az egyéni csúcsát.

Kis zavar a modusok háza táján, de nem baj, ő is kicsi

Simikém megtalálja a mérőszalagot a padlón (khm, hát, nem ott a helye, ez igaz), azon melegében használatba is veszi. Illegeti maga mellett, és közvetít:

- Anya, megmérem, hány óra vagyok!

Mikor ezzel végez (amúgy öt lett az eredmény), gyorsan kapja magát, átrobog a fürdőszobába, ahol rááll a mérlegre:

-Anya, megmértem magam, öt centi vagyok!

Legalább az öt biztos :-D.

Semmiképp ne csináljátok utánam!

A következő pár sor kizárólag a hozzám hasonlóan kétbalkezes háziasszonyoknak íródik.

Ha vasalsz, és kifogy a víz a tartályból, akkor a félliteres vizespalackból semmiképp ne afölött a hosszabbító fölött töltsd meg a vasalót, amibe az be van dugva -konkrétan a dugalj fölött, természetesen-, mert ha kifolyik a víz (és már miért ne folyna ki, ugye), akkor lehet, hogy nem leszel olyan szerencsés mint én, és nem a szőnyeget locsolod le két deci vízzel, hanem az áram alatt lévő hosszabbítót.

Statisztikai adatok támasztják alá, hogy a világon legtöbben háztartási balesetben veszítik életüket (állítólag). Jó lesz vigyázni!

Vesztett csörték, avagy ahogyan azt Andika elképzeli

Simi bölcsis lesz, ezt már tudjuk , ugye. Igaz, hogy egy egész hónappal később nyit a bölcsi, vagyis október elsején, annak ellenére, hogy még júliusban is szeptemberi kezdésről csicseregtek a madarak, és ezt mindenki be is vette, természetesen.

Volt szülői választási kampánybeszéddel önkormányzati "jaj-de-sok-pénzbe-került, de-a-maguk-gyerekei-miatt-csináltuk, és-nemcsak-ezt-hanem-óvodát-iskolát-utat-mittudoménmit"-tel az elején. Kiderült, hogy van bölcsis tagdíj gondozási díj (havi 15 ezer, bakker), de nekünk nem kell fizetni, mert kellően nagy a népsűrűség a családban ahhoz, hogy eltekintsenek az összeg bevasalásától . Kell vinni tisztasági csomagot havonta (százas zsepi, wc-papír/pelenka, szalvéta, folyékony szappan), egyéb költség nincs, kivéve persze az étkezést. De most akkor válaszoljon aki tud. Már azóta érdekel, mióta az első gyerekem betette a lábát az oviba, hogy ha nem járhat beteg gyerek közintézménybe, akkor mi a bánatra megy el havonta a gyerekek száma x100 db zsebkendő (Simiéknél ez 1.200 db/hó)???

Szimpi gondozónők, Katica csoport. Mikor mentünk a "kis szülőire", láttam, hogy van hajó a jelek között, gondoltam, ez szuper, megvan Simi jele! A következő párbeszéd zajlott köztem és egy másik anyuka között, holott a kezdő mondatot a gondozónőknek szántam:

 Én: - Én szeretném a hajót, ha lehet, mert a gyerek összes ruháját az unokatesójától örökölte, akinek hajó a jele az oviban, így minden ruhájában benne van már.

Anyuka: -Van hajó? A hajó az enyém és kész!

Én: - De hát én már elkértem.

Anyuka: - Nem érdekel! Apa hajózik, a gyerek mindene a hajó, az az ő jele lesz!

Én: - De értsd meg, az összes ruhába bele van vasalva vagy rajzolva a hajó, én szeretném a hajót!

Anyuka: - Nem! A hajó a miénk, ebből nem engedek! Nem adom a hajót!

Én (gondolatban): - Hogy lehet valaki ennyire genyó? Én szóltam először, hogy szeretném, erre itt hisztizik, mint valami elmebeteg.

Én: - Jó, mindegy, akkor legyen a tiétek!

Én (miután már szinte az összes egyéb jelet lesoppolták, míg mi a hajón marakodtunk): - Mi maradt még amiből lehet választani? megnéztem és a maradék kettőből választottam Jó, akkor legyen cica (Mi más?).

Utána volt egy kis (hahaha...) hajtépés a beszoktatás miatt. Ugye eleve egy hónapot csúszott a kezdés, ráadásul október 1-3. között sem kezdődik még el, hanem valami idétlen "bölcsőde kóstoló" lesz. A gyerekek bemehetnek a szüleikkel beosztás szerint és 1, azaz egyetlen órát játszhatnak 1 (esetleg 2) másik gyerek és a gondozónők jelenlétében, amíg a szülők papírhegyeket töltenek ki. A beszoktatás amúgy két hét alatt zajlik majd, ami szintén kiverte a biztosítékot néhány anyukánál, meg is értem.

Gondoltam, ha már a hajó nem sikerült, akkor az első lehetséges naptól akarom szeretném beszoktatni Simit. Hát, baromira nem jött össze ez sem, ugyanis a full üres bölcsiben gondozónőnként és hetenként egy darab gyerek beszoktatása történik, vagyis csoportonként kettő. Lemaradtam az október 6-áról, természetesen, mert valakinek sokkal fontosabb volt. Nem kekeckedtem, még akkor sem, mikor egyszer csak a Dagoba rendszerből előkerült egy anyuka (hol a bánatban volt addig?), és mondta, hogy jéééé, kell jelet választani? Mi maradt? És óóóó, ő szeptember 22-étől dolgozik, mindenképpen 6-ától kellene beszoktatnia a gyerekét. Megoldható? De jó! Én meg robbantam fel, hogy én már február óta dolgozom, és én is azt akartam, de akkor már mindegy volt, jó volt nekem a 13. is, végül is legalább nem november. Valahogy majd megoldjuk azt az egy (két) hetet, eddig is sikerült, azon már nem múlik, a munkahelyemen meg rendesek. Főleg, hogy október elsejétől elmegy az egyik kolléganőm, úgyhogy nekik már úgyis mindegy, annyit kell dolgozniuk, mint a güzü, csórikáimnak.

Ja, igen. Lesz családlátogatás, hozzánk holnap jönnek. Ez volt az egyetlen, amin nem volt vita, a reggel 9-es időpont senkinek nem kellett. 

Én: - Nekünk jó a 9 óra.

Gondozónő: - Mi is a gyerek neve?

Én: - Simon.

Apuka (elképesztő döbbenettel az arcán): - Ez a neve?

Én: - Igen.

Apuka: - És hogy hívjátok?

Most őszintén, erre mit kellett volna válaszolnom, hogy Bélának, vagy mi? Vagy valami furmányos nevet mondani, mint ahogy ő tette pár perccel azelőtt a beszoktatásos pankráció alatt, mikor kijelentette, hogy az ő kisfiát Mizsónak hívják, amit ő alkotott igen nagy leleménnyel a gyerek két keresztnevéből (Mihály Zsolt). Azt csak csendben jegyzem meg, hogy a gondozónők azt írták fel, hogy "Misike", miután megállapították, hogy a olyan név, hogy "Mizsó" már pedig nincs, de ezt apuka nem tudja.

Mennyi az annyi?

Én nem vagyok férfi, így nem is tudhatom, mennyi vécépapír szükséges egy pisilés utáni fütyitörléshez? Valamennyi egyáltalán szükséges??? Akár igen, akár nem, én azért egyetlen lapot mindig tépek Siminek, és megtöröljük, hogy mégse az alsógatya szívja be az esetlegesen ott maradt pisit. Ma önállóan dolgozott. Mintha cseppet túlgondolta volna ezt a törölgetést...

Amíg szárad a padló

gondoltam, írok valamit. Mondjuk a ma délelőttről, amit a legenyhébben szólva sem így terveztem. 

Úgy kalkuláltam, hogy Simi szokás szerint reggel 8 és fél 9 között ébred, legújabb szokása szerint. A család elvonul 7 körül, így minimum egy, de inkább másfél órám lesz, amíg alszik a gyerek . Azalatt szándékoztam egy adag mosást beindítani, a konyhát rendbe szedni, meg úgy az egész házat is, hogy legalább porszívózni tudjak majd. Amit a Simivel történő, egészen pontosan 9 órai indulással tervezett boltlátogatás utánra kívántam időzíteni. (A dőlt betűs részeket tessék "őrjöngő gyerek" interpretálással elképzelni.)

Ehhez képest a gyerek már 3/4 7-kor fent volt, és bőgött. A zsigereimben éreztem, hogy ez a kialvatlanság miatti non-stop bömbölés tipikus esete lesz, és tádááááám! -igazam lett. Így aztán megküzdve egy-egy nem-akarok-kakaót-inni, most-azonnal-kérek-kakaót, nem-akarok-boltba-menni, nem-akarok-pisilni, nem-kell-kardigán, nem-kell-innivaló után 9 óra 30-kor sikerült is elindulnunk. A boltban kiválóan viselkedett, de amint hazaértünk, újra kezdődött, valahogy így: nem-akarok-bemenni, nem-akarok-játszani, de-kiviszem-az autókat, de-beviszem-a-kinti-motort, ne-főzzél-ebédet, most-bemegyek. És bejött. 

Érdekes módon, eddig a pillanatig eléggé rezignáltan, mondhatni angyali türelemmel viseltettem méhem gyümölcse iránt, de így, 11 óra tájban kezdtek tropára menni az idegeim, és bizony oda-oda kiabáltam, hátha veszi a lapot. Nem vette. Azért én elkezdtem összepakolni (délután jönnek a tesómék...), neki meg beindítottam valami mesét-zenét-amit akart. Nagyjából másfél percenként üvöltött ki a szobából, hogy máááááásikaaaat akaroooook! Kapcsoltam másikat. Végre szétösszepakoltam annyira, hogy porszívózni tudjak, mire kirontott a szobából vörös fejjel, hogy nem-anya-porszívózik-én-akarok-porszívózni. Kb. 3-4 percig tartott a maradék padlórész kipucolása, szerencsére valamennyire elnyomta a porszívó az üvöltést alig hallhatóan sírdogált közben, aztán a végén mondtam, hogy amíg kihűl az ebédje, kiporszívózhatja a szőnyeget. 1 percig tartott a munka, aztán visítva közölte, hogy nem akarok porszívózni, jó akkor befejezem én, mire kézbe is vettem a szerszámot, ő rákezdte: nem-anya-porszívózik-Simi-porszívózik! Hát, nem mondom, hogy nem tudtam volna falhoz vágni picit elbeszélgetni vele, hogy azt az irgum-burgumát a hisztinek most már!

Miután rám ordított, hogy azonnal kér ebédet, adtam neki, de pár falat után tele szájjal üvöltötte, hogy többet nem kérek, betelt a pohár. Elvittem pisilni (WC-be-akarok-pisilni, oké, fiam, akkor oda pisilsz,nem-WC-be-akarok-pisilni-hanem-bilibe, megazanyádmostmártegyerekWC-bwpisilszéskész!), utána ráadtam a pelenkát (nem-kell-nekem-pelus-anyaaaa), és felvittem aludni.

Naivan azt gondoltam, majd elájul már a szoptatás közben, de nem. Még az ágyban is vergődött és a kihisztizett motorral játszott. A sluszpoén a következő párbeszéd volt:

- Elég legyen már a játékból, tedd le a motort és aludjál!

- Jó, leteszem.

2 perc múlva:

- Tényleg tedd le a motort, mert elveszem!

- Jó, teszem már.

Újabb 3 perc múlva:

- Ha nem teszed le, komolyan elveszem!

- Jól van, leteszem, te nem értesz a szép szóból, anya?

Letette. Aztán elkezdett tekeregni-forgolódni. Én meg kínomban már nem tudtam mit csinálni, sírós hangon könyörögtem neki:

- Aludj már, mert agyoncsaplak, komolyan mondom!

- Jól van, anya, alszom már, most mit hisztizel????

Mai miértjeim

Árulja már el nekem valaki, miért...

...járnak úgy a Volán társaság buszai, ahogy nekik tetszik? Hiába megy az ember reggel pár perccel hamarabb a megállóba, mint a menetrend szerinti busz (állítólagos) érkezése, az még ennél is korábban elmegy. Viszont a következő pont annyit késik, mint amennyivel az előző hamarabb elment, következésképpen minden csatlakozást lekésik a dolgozó, aki így a lakóhelye (konkrétan a háza) és a munkahelye közötti mindösszesen 7,5 km-t cirka 1 óra 15 perc alatt kényszerül megtenni.

... esik valaki "csak úgy" teherbe X-edik alkalommal is? Mondjuk egy olyan valaki, aki már amúgy is 5 gyereket nevel, akik közül egy tutira biztosan (de inkább kettő) "becsúszott" gyerek, és az ötön kívül volt már 6 másik hol spontán, hol művi abortusszal végződött terhessége. Könyörgöm, 40 évesen hogy lesz valaki tizenkettedszerre is terhes, ha tisztában van vele, hogy ha ránéznek, már attól úgy marad?

...pont a legeslegcukibb, legelevenebb, legegészségesebb kiscica vándorol a garázsban -ahová mindenki tudta nélkül az éj leple alatt költöztette őket az anyjuk- a kocsi kerekei alá?

Amíg alszik a gyerek, mi megváltjuk a világot

Ma van az utolsó napom itthon, holnaptól meló orrvérzésig. Számvetést készítettem magamban, és rá kellett jönnöm, hogy baromira nem használtam ki az időmet. Azt az időt, amit a kicsi alvással töltött, és nekem szinte mindenre jutott volna akkor belőle. Most össze is szedtem egy képzeletbeli beszélgetés formájában, hogy a két év alatt mennyi mindenre kellett volna jusson a drága időmből, amíg alszik a gyerek.

- Jaj, hát szervusz, drága barátnőm, aranyos Magdikám, ezer éve nem láttalak, gondoltam, beugrom egy picikét cseverészni, ha már itthon vagy ezzel a kis gyönyörűséggel, biztos van egy kis időd rám. Hogy pont alszik, jó, akkor tényleg van időd, ezek a cseppek egész nap alszanak, nem igaz, Magdikám? Ja, hogy a kétévesek már nem, nahát, ezt nem tudtam. Másfél órát -ünnepnapokon kettőt- szundikál a tündérke? Édes Istenem, hát ezért irigylem én annyira a gyeses anyukákat, drágám! Napi másfél óra, amikor azt csinálnak, amit akarnak! Ha nekem lenne minden nap másfél órám, én, bár nem vagyok vallásos, térdre borulva adnék hálát a Jóistennek, hogy mennyire jó hozzám, komolyan, Magdikám.

Figyelj csak, mucikám, nincs kedved csinálni egy kávét? Mint a régi szép időkben, tudod, az egyforma virágos csészéből, na? Az egyiket eltörte a baba? Te herendiből itatod, normális vagy, Magda? Aha, hogy lerántotta az abroszt, és úgy. Milyen abroszt amúgy? Mert hát itt nincs is sehol asztalterítő. Aha, hogy pontosan emiatt nem teríted le az asztalt, tök igazad van. És a másik csésze? Én ihatnám abból, jó? Az meg nincs elmosva, akkor jó lesz bögréből, persze.

Szűzmáriám, Magdikám, mi ez az edényhalom??? Amíg alszik a gyerek, igazán mosogathatnál egy kicsikét. Ezt a hülyeséget, hogy pont a konyha mellett van a gyerekszoba, nem lehet még egy jót csörömpölni se. Hát igen, végül is panel, nem ti tehettek róla, de azért akkor is.

Nálatok amúgy mindig ilyen kupleráj van? Gyerekjáték itt-ott, kiborulva ide-oda ez-az? Tudod, tényleg nem kioktatni akarlak, de amíg alszik a gyerek, igazán kihasználhatnád az időt egy alapos rendrakásra és takarításra, én mondom neked, mucikám.

Te, figyelj, gondoltál már arra, hogy behúzod a sötétítő függönyt? Nem, nem süt be nagyon a nap, csak azt az ember magasságú kupac vasalatlan ruhát még az utcáról is lehet látni, mit gondolnak az emberek, eszedbe jutott már? És az, hogy esetleg addig, amíg alszik a gyerek vasalhatnál is? Tudom, hogy öten vagytok, és te még az ágyneműt, a farmert és a mackógatyát is, de akkor is, napi másfél óra vasalással egy egész vállalható szintet lehetne tartani, drágám.

És az új ismeretekkel hogy állunk, hm? Miiii, nincs időd tanulni? Ne már, ha nekem lenne napi másfél órám, én már tutira a phD-met írnám, hacsak már rég meg nem volna. De egy nyelvvizsga megszerzése, egy új szakma elsajátítása tényleg gyerekjáték, hiszen addig, amíg alszik a gyerek, remekül lehet tanulni, hidd el, mókuskám, hidd csak el nyugodtan.

De azért a hobbijaidat csak nem hagytad abba? Olvasás, horgolás, varrás, ilyesmi? Biztos vagyok benne, hogy azt az időt, amíg alszik a gyerek, semmi mással nem lehet jobban kitölteni, mint szabadidős tevékenységgel, én mondom neked.

Te, ez a foltos felső nem egy mai darab, igaz-e? Nem tudsz elmenni vásárolni, na, ez aztán tényleg nem indok, hogy ilyen ócska ruhában mutatkozzál emberek előtt. De most komolyan, amíg alszik a gyerek, te odaülsz a gép elé, és megrendeled a ruhát. Ennyi. Az alvásidő egyik legpraktikusabb kihasználására az internetes vásárlás kiváló ötlet, nemdebár?
Szűkös a keret, nemigen marad belőle csak úgy shoppingolni? Nem értelek téged, arany anyám, mikor annyira jó szakmád van, itthon is vígan dolgozhatnál. Amíg alszik a gyerek, addig te melózgatsz, aztán jól elköltöd a pénzt csini rucikra. Most igazam van, vagy igazam van?
És a régi, romantikus vacsikkal a férjeddel, na azzal mi van, hm? Milánói sertésborda, vörösbor, utána kis süti, fagyi, összebújás, hmmmm??? Mi az, hogy örülsz, ha egy túrós tésztát össze tudsz dobni 10 perc alatt? Kapjál már a fejedhez, muci, hát van napi másfél órád, amíg alszik a gyerek! Na, akkor kell szépen nekiállni sütni-főzni, hogy mire hazajön az a drága ember, legyen valami rendes kaja, amit megehet, hogy a többiről már ne is beszéljek, ugye.

Bár most, hogy így jobban megnézlek, talán nem is akkora gond, hogy mostanában nincsenek nálatok nagy vacsorák napirenden. Sőt, ha jobban belegondolok, talán nem is kellene soha többet az életben vacsoráznod. Vagy egyáltalán enned. Drága barátnőm, most nem azért kérdezem, hogy bántsalak, de néztél te az utóbbi két évben tükörbe? Olyan egész alakosra gondolok, tudod. Mintha egy kicsit, hogy is mondjam, szóval, mintha elengedted volna magad, neked nem úgy tűnik? Saroktól térdig csak egy nagy vádli vagy, régebben pedig micsoda karcsú bokád volt! Hát, bokád az most nincs, de, khm, tokád..., hát az valahonnan lett, ha nem csal a szemem, mucikám. Gondoltál esetleg arra, hogy picikét tornázhatnál, amíg alszik a gyerek? Ha ügyes vagy, a másfél órába még egy zuhany és egy hajmosás is beleférhet. Amire, ahogy így elnézem, szükséged is lenne. Nem bántásból mondom, de egy merő kóc a hajad, és ahogy a képed kinéz, anyukám, az nem mindennapi látvány! Szürke arc, szarkalábak a fekete karikák fölött, bakker, ide egy komplett szépségszalon kellene. Hú, anyám, ez milyen jó ötlet már! Most valóban korszakalkotó jutott eszembe! Alvásidőben te hajat mosol (torna után, nyilván), feldobsz egy pakolást az arcodra, kilakkozod a körmödet, kiszeded a szemöldököd meg a kis bajuszkádat. Mutasd a lábad is, légyszike! Te jószagú liliom, ez szőrös, és nincs kikenve a lábkörmöd sem, de legalább jó hosszú. Na, ha jól osztod de az időt, amíg alszik a gyerek, a csülkeidre is jut belőle: epilálás, borotválás, gyantázás ízlés szerint, plusz a repedt sarkak eltüntetése egy kis lakkozással megspékelve. Valamit tudok, ugye, Magdikám?

Ja, hogy a szemed alatti karikákat csak alvással lehetne eltüntetni? Hát akkor hajrá! Amíg alszik a gyerek, aludj te is, másfél óra szunyókálás minden délután, így kerek a világ, nem igaz, Magdám?

Nem mondod, hogy nem tudtad, hogy a Juci férjhez ment és el is vált fél év alatt? Hol élsz te, Magduskám, hát hol? Te senkivel nem beszélsz, a föld alatt laksz, vagy mi? Ide figyelj, amíg alszik a gyerek, neked más dolgod sincs, mint társadalmi életet élni: leülni a gép elé, írni néhány e-mailt az ismerősöknek, hogy hogy is vannak, és akkor nem maradsz le semmi szaftos hírről. Vagy csak bekapcsolod a skype-ot, és beszélgetsz egy jót valakivel. Vagy fogod a telefont, végül is másfél órányi beszélgetés nem csapja agyon a családi büdzsét, nem igaz? Na ugye, mondom én!

Mi ez a nyöszörgés? Felébredt a drága? Jaj, hogy elrepült ez a másfél óra, Magdikám, mintha nem is lett volna, észre se vettem. Jó volt veled csevegni, de legközelebb be kellene ülnünk valahová, mert ez a másfél óra semmire, de igazán semmire nem elég, drága barátnőm, nekem elhiheted.


Biztos van még ezer más dolog, amire a drága alvásidőt fel lehet(ett volna) használni, de pillanatnyilag ennyi jutott eszembe. És holnaptól erre mind mind nem marad időm, mert amíg alszik a gyerek, más fog rá vigyázni...