Meglepetés

Simike ma levest főzött nekem az új, névnapi lábasaiban. Levest, mintegy 3 deci valódi, cseppfolyós halmazállapotú vízből. A kanapén. Megkóstolni nem volt lehetőségem, mert kiborult ott, a főzés szent helyén.
Mit mondjak? Kicsit én is...

Nem tudok szó nélkül elmenni mellette

így aztán szakdolgozat helyett most blogbejegyzést írok. Egyszer már írtam erről egy posztot , akkor a karácsonyi katalógusok miatt. Most hazafelé a bölcsiből beszélgettem egy anyukával, és ez durrantotta el az agyamat.

Előre bocsátom, nem tartom magam valami orbitális szakmai orákulumnak, de vannak bizonyos dolgok, amikről megvan a véleményem, és eddig még senkinek nem sikerült meggyőznie arról, hogy rosszul gondolom. Ezek közé tartoznak az úgynevezett (és szerintem nem létező) fejlesztő játékok. 

Történt ugyanis, hogy a tegnapi szülői felől érdeklődött egy anyuka, aki nem tudott rajta részt venni. Anyukát régebb óta ismerem, ő az, aki ezt a nótás foglalkozást tartja. Nem, nincs szakmai háttere, de igen lelkes amatőr, nem is csinálja rosszul, bár én másképp csinálnám. Már, ha tudnék annyira énekelni mint ő, és rávenném magam, hogy ilyesmit csináljak. Szóval, mondtam, hogy az udvari játékok témaköre is felvetődött, mit kellene kicserélni, satöbbi. Mire ő roppant módon felháborodva imígyen szólott:

- Hát igen, csak azt sajnálom, hogy nem volt pénz egyetlen fejlesztő játékra sem!

Na, ezt nem kellett volna mondania. Igen nagy szerencséje, hogy odaértünk az ovihoz, ahová ment a kisfiáért, mert ha lett volna időm, akkor kifejtettem volna neki a nézeteimet a fejlesztő játékokról. 

Akkor nem tudtam, viszont füstöl a fülem még mindig miatta, úgyhogy megkapja az, aki most ezt olvassa.

Drágáim, higgye már el mindenki, hogy nincsenek fejlesztő játékok, vagy ha vannak, akkor minden egyes játék fejlesztő játék! A gyerekmarketing szerint persze hogy van, pedig nincs, csak fejlesztő játéktevékenység létezik, azt meg bármivel lehet csinálni. Szinte.

Vegyük sorra a bölcsi udvarán lévő irgum-burgum semmit nem fejlesztő játékokat. 

Van egy csúszda, ami szinte használhatatlan, mert túl nagy a fokok közötti távolság, de ha jó lenne, erre lenne jó. A csúszda tetejére való feljutás közben a szem-kéz és szem-láb koordináció, az izomerő (lábakban, karokban, kezekben), a téri tájékozódás fejlődik. Nem beszélve a testképről, testtudatról, hiszen a gyereknek nagyon pontosan kell tudnia, mekkorát kell lépnie, hogy a következő lépcsőfokra eljusson, de ne lépjen mellé, milyen magasságba kell helyeznie a kezét, hogy elérje a kapaszkodót, milyen erővel kell felhúznia magát, hogy ne billenjen le, de azért fel is érjen a csúszda tetejére. Mindeközben komoly mérési, számítási feladatokat is végez (a felfelé való mozgáshoz szükséges távolságokat alaposan ki kell centizni), amik a későbbi matematikai képességeket alapozzák meg. Lecsúszáskor az egyensúlyérzéke fejlődik, a vesztibuláris rendszere kap ingereket. Leérkezéskor újra figyelnie kell, hogy mikor kell letennie a lábát, hogy ne essen fenékre, milyen gyorsan kell felállnia ahhoz, hogy ne bukjon orra, itt újra a testtudat, testkép fejlesztése történik. Lehet, hogy tud még mást is a csúszda, de hirtelen ennyi jut eszembe.

Van ugye a hinta. De most komolyan, minden fejlesztő helyen, foglalkozáson van legalább egyféle hinta, hiszen köztudott, hogy a hintázás kiválóan fejleszti az egyensúlyérzéket, ráadásul a ritmikus mozgás közben oldódhatnak a belső feszültségek, szorongások is, amire valljuk be, egy bölcsis beszoktatós időszakban nagy szükség van.

Akad az udvaron egy mászóka is, ő pont azt tudja, amit a csúszda "felmászós része".

No és akkor a homokozó. Ha csak simán futkároznak benne a gyerekek, a következő történik velük: fejlődik a mozgáskoordinációjuk, egyensúlyérzékük, erősödnek a láb- és hátizmaik, mert a homokban elég nehéz szaladgálni, mivel elsüllyed benne az ember, vagy kicsúszik a lába alól, ha nagyon száraz. Amennyiben rendeltetés szerűen homokozásra használják, akkor megtanulják/felfedezik, hogy mennyi homokot kell beletenni a formába, hogy normális "pogácsát" kapjanak, tehát megint méréseket végeznek (eleinte próbálkoznak, tapasztalnak, aztán már ránézésre is megy nekik, hiszen látják, hogy mikor van tele a forma és mikor fér még bele homok). Megtanulják azt is, hogy mekkora erővel kell belepaskolni a formába a homokot ahhoz, hogy egyáltalán kiboruljon belőle, ne szoruljon bele, vagy pont ellenkezőleg: ne hulljon szanaszét az elkészült remekmű. Megtanulják, hogy különbség van a vizes és száraz homokból készült dolgok között, lapátolás, tapicskolás, homokvár építés közben a kis kézizmaik és a finommotorikájuk is rengeteget fejlődik. Biztos van még itt is valami, de most csak ez ugrik be hirtelen.

Van az udvaron még egy kisvonat, amin gondolkodnom kellett, hogy mit is fejleszt. Ez inkább a szocializáció fejlesztésére szolgál: engedni, hogy a másik is "vezesse", együtt játszani tanít. Illetve ebben lehet jól elbújni, mint általában a kis házakban szoktak a gyerekek, de az ebben a bölcsiben nincs.

És akkor most megkérdezem, hogy az anyuka milyen fejlesztő játékra gondolt? Ez nem elég?

Gondoljuk csak el, hogy bedőlünk egy ravasz tévés hirdetésnek, megvesszük ezt a terméket:

- Kérem szépen, ez a világ legjobb felmosó szettje! Csak tiszta vízzel, vegyszer hozzáadása nélkül elpusztítja a padlón található kórokozók 99,9%-át, minden koszt eltüntet, ráadásul olyan kevés vizet használ, hogy pillanatok alatt megszárad bármilyen padló, hiszen bármilyen felületen képes ezt a fantasztikus hatást elérni! Egy háztartásból sem hiányozhat a Medzsik Mop, a mindent felmosó felmosószett! 

És megvesszük, beletöltjük a vödörbe a vizet, mellétesszük a Medzsik Mopot, és várjuk a csodát. Semmi nem történik, majd ordítva követeljük a vevőszolgálatnál, hogy adják vissza a pénzünket, hiszen a Medzsik Mop egy nagy humbug, nem csinál az az égvilágon semmit, átverés az egész. És akkor a következőt mondják nekünk:

- Kedves Vevő, maga nagyon hülye! Komolyan elhitte, hogy a Medzsik Mop magától felmos? A felmosóval végzett felmosás fogja eltüntetni a kórokozók 99,9%-át minden kosszal együtt, nem az eszköz.

Hát így van ez a fejlesztő játékokkal is. A játékokkal való tevékenység fejleszt, nem a tárgy, legyen az marha drága, sípoló-zenélő-beszélő-forgó akármicsoda is. Nincs fejlesztő játék vagy eszköz. Vegyünk csak alapul egy olyan kifejezetten fejlesztő foglalkozást, amit mondjuk a TSMT terapeuták végeznek. Van ott kutya közönséges tornapad, sima gumilabda, egyszerű műanyag botok, karikák, kötelek, babzsákok ilyesmik. Mégse mondhatjuk, hogy a labda fejleszt vagy a babzsák, hanem az a mozgás, amit ezek segítségével végez a gyerek. Pedig ezek aztán tényleg nem százezres összegbe kerülő szuperfejlesztő szuperjátékok, hanem olyan dolgok, amik jó esetben minden oviban megtalálhatóak. Jól is hangzana, ha mozgásfejlesztési célzattal gyűjtenénk az otthoni készletbe eszközöket, és bemennénk a játékboltba így:
- Adjon nekem, kérem, egy fejlesztő botot, mozgásjavító babzsákot meg egy koordináció fejlesztő labdát.
Ki is röhögnének, vagy jó esetben adnának egy könyvet, amiből megtanulhatjuk, hogy mit kell csinálni az eszközökkel.

Ha tényleg a játék fejlesztene, akkor az elmúlt 20-40 évig csupa kripli ember élt volna a földgolyón, hiszen hol voltak akkor még a tanuló kutyusok, játszóházak trambulinnal és más mozgásfejlesztő játékkal, play doh gyurmák, érzékelő korongok, gyöngyfűző szettek, legók-duplók? Sehol. Volt viszont fára mászás, nyilván azért, hogy az izomerejük, mozgáskoordinációjuk, szem-kéz és szem-láb koordinációjuk, téri orientációjuk fejlődjön. Fogócskázás mezítláb fűben, sárban, homokban, dombnak fel-dombról le, amire így szólították fel a szülők a gyerekeket, hogy "mennyé' gyerek, fejlesszed az izomerődet meg a tüdőkapacitásodat, meg a mozgáskoordinációdat és az állóképességedet, nehogy hülyegyerek legyél az iskolában".  Kukoricatörés, majd a csuhéból vagy vesszőből fonás, tésztadagasztás vagy csak "sarazás" a finommotorika fejlesztésnek céljából történt, meg hogy kreatív legyen a gyerek, és jó állása legyen, mert kreativitás igen kifizetődő tulajdonság mondjuk egy cipésznél vagy szabónál, meg hát a monotóniatűrést is kedvezően befolyásolja mondjuk az egész délután tartó kukoricatörés kivitelezése. A rohadt almával való dobálózást azért erőltették anno a felvilágosult szülők, mert tisztában voltak a célzómozgások fejlesztésének lehetőségeivel, a figyelem, koncentráció fontosságával, hiszen ezek nélkül nem lehet teljes életet élni. Ugye mekkora baromság? Ezek a sima játéktevékenységek vagy egyszerű munkák a mindennapi élet részei voltak. Olyan dolgok, amik szuperfejlesztőek voltak, tök ingyen, és amiket megpróbálunk ma mindenféle "fejlesztő játékként" megjelölve helyettesíteni. Valahol persze érthető ez, mert manapság lehetetlenség a fenti dolgokat művelni, de ekkora cirkuszt csinálni a fejlesztő játékokból kész agyrém. Játsszunk a gyerekkel és hagyjuk játszani, akkor szépen fejlődni fog, ez a titok. (A "normál" gyerek, ismét mondom, a normál gyerek, nem részképesség- vagy egyéb zavaros, fogyatékkal élő vagy ilyesmi, mert nekik kell a fejlesztés, bizony, bizony!)

Láncreakció

Az van, hogy kaptam Katitól egy felhívást keringőre. Ha őszinte akarok lenni (miért ne lennék az), nálam minden lánc megszakadt eddig. Vagyis soha nem küldtem tovább semmiféle lánclevelet, aminek megszakításával 

a) véget kellett volna érni az életemnek

b) rettenetes betegséget kellett volna kapnom

c) családomat a tíz csapás tizedelné

d) szerencsétlen lennék a szerelemben

e) hatalmas vagyoni hátrány érne

f) minden más nyomorúság érhetne engem és/vagy a velem kapcsolatban lévő bármely élőlényt.

De ez egy játék, ami megszakítás esetén nem fenyeget semmiféle természeti katasztrófával senkit, így nem szakítom meg. De kénytelen vagyok eltérni a szabályoktól, mert nincs 7 olyan blogger, akit olvasok, és

a) ne vett volna már részt a játékban

b) ne zárt blogja lenne

c) ne olyan családi blogot üzemeltetne, amit pofátlanságnak éreznék itt reklámozni.

Ezért egy blogot ajánlok mindenki figyelmébe, mégpedig egyik kedvenc mókás-anyukás blogomat, név szerint Evelin blogját.

Viszont, hogy mégse legyen olyan nagy a rés a szabály szerinti hét, és az általam linkelt egyetlen blog között, ezért megkérdezem állandó olvasóimat, hogy zavarná-e őket, ha küldenék nekik felkérést, hogy más is belepillanthasson a blogjukba?

És akkor a játék maga, szabályosan, íme:

1.) Be kell linkeni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra

2.) Meg kell osztani magadról 7 dolgot, akár különlegeset, akár hétköznapit

3.) 7 bloggert meg kell nevezni és belinkelni őket a blogodba

4.) Értesíteni őket a blogjukon a játékról

Na, a hét dolog, ez nem lesz egyszerű.

1.) A leghétköznapibb dolog, amit meg tudok osztani mindenkivel, hogy elégedett vagyok az életemmel. Persze, lehetne jobb is (van azért egy elég hosszú kívánságlistám, ami beteljesülés esetén még tökéletesebbé tehetné a kis életemet), de ez így most -a divatos kifejezéssel élve- "elég jó". 

2.) Sajnos, feleségként, anyaként nem tudok magamra "elég jó"-ként tekinteni. Kiabálok a gyerekekkel, trehány vagyok, pocsékul főzök, trampli a kinézetem.

3.) Nem iszom alkoholt. Soha. Valószínűleg a gyermekkoromban átélt negatív tapasztalatok miatt. Amúgy a tesóm se iszik. Soha. Biztos ugyanezért.

4.) Rettegek, hogy nem fog sikerülni a fogyásom. Ugyanis az elmúlt idegbeteg hetek alatt (munka, kórház, betegségek) teljesen felborult a jól kialakult napirendem, nem jut idő tornázni, össze-vissza eszem, és így a leadott 2,5 kilóból már 1 vissza is jött. Azért csak sikerül...

5.) Bízom az emberekben. Soha senkiről nem feltételezek rosszat, emiatt már csalódtam nagyokat és estem jól pofára is, de ilyen vagyok. 

6.) Mindig előre elolvasom a könyvek végét. Ezen már sokszor próbáltam úrrá lenni, és minden kötet előtt elhatározom, hogy most aztán nem, de aztán mégis. Kivéve, mikor az e-book olvasót olvasom, mert nincs kedvem gombokat nyomogatni. Lehet, hogy teljesen át kellene állnom erre? De sokkal jobb rendes, papír könyvet olvasni.

7.) Hiszek Istenben (keresztény módon). Imádkozás, vasárnap istentisztelet, és minden ami ehhez tartozik.

A szabályok:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. - See more at: http://lassandebiztosan.blogspot.hu/#sthash.SZh1rKNL.dpuf

A szabályok:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. - See more at: http://lassandebiztosan.blogspot.hu/#sthash.SZh1rKNL.dpuf

A szabályok:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. - See more at: http://lassandebiztosan.blogspot.hu/#sthash.SZh1rKNL.dpuf

Tapsolás, nótázás, vidámság

Kérem tisztelettel, ma van Simikénk másfeledik szülinapja! Én erre nem ma jöttem rá, már napok óta tudom, és nagyon készültem is erre a szép napra. Történt ugyanis, hogy hétvégén megláttam a falusi újságban, hogy itt, nálunk (nem a házban, hanem a településen) baba-mama zenés-táncos mulatság tartatik. És mikor? Na? Hát pont csütörtökön, pont azon a napon, amikor Simike pont 18 hónapos. Ezt mindenképpen kihagyhatatlan lehetőségnek tekintettem, és eldöntöttem, hogy akkor kirúgunk a hámból és elmegyünk mulatni a gyerekkel, ha már úgyis van rá megfelelő indok. Amúgy is évek óta szeretnék már valami olyasmin részt venni, ahol a "katedra" másik oldalán vagyok, vagyis nem én irányítgatok egy szekérderéknyi gyereket a hozzájuk tartozó anyukákkal együtt, hanem csak élvezem a gyerekemmel való időtöltést. Na, erre eddig ebben a kis porfészekben városkában nem volt lehetőség, így aztán persze, hogy kapva kaptam az alkalmon, mikor láttam, hogy mégis van. 

Már tegnap elkezdtem készülődni. Szépen hajat mostam, ki is szárítottam kábé egyenesre, sőt, manikűröztem is (viszont nem epiláltam, de bíztam abban, hogy azért csak nem kell bugyira vetkőzni). Alaposan elterveztem a délelőttöt, hogy mindenre maradjon elég idő, és fél 10-kor el tudjunk indulni, nehogy lekéssük a kezdést. Reggel már 6 óra 20-kor fent voltam. Igaz, nem ezért, hanem mert minden nap ekkor kelek, hogy kaját készítsek a nagyoknak, de gondoltam, megemlítem. A reggeli időtöltés a szokásos módon telt, kivéve azt a momentumot, hogy az előző blogbejegyzést megírtam, mert átlagos napokon délelőtt sose írok blogot, mert nincs rá időm. Szóval, kávé nekem, reggeli Siminek (nem akart enni), kis pakolás, játék. Utána gyönyörűen kivasaltam a hajam, meg szemceruzával rajzoltam is valami csíkot a szememre, és szempillaspirált is kentem fel. Igazán nagy örömmel töltött el, hogy reggelre kelve mindössze négy új pattanás nőtt rám, végül is sokkal több is keletkezhetett volna, és azért ez a négy is picike volt, nem óriási furunkulus. Hogy jobb kedvem legyen, a napok óta a számon lévő herpesz szinte teljesen eltűnt, és szokásától eltérően nem változott levedző förtelemmé. Igyekeztem nagyon, hogy ne nézzek ki annyinak (nagyjából 45-50 közötti fiatalos nagymamának), mint amennyinek általában látszom, hát mégis csak egy másfél éves gyerek anyja vagyok, vagy mi a szösz. Felvettem az egyetlen legjobb farmeromat, egy nem pecsétes felsőt, a jobbik edzőcipőmet (azt, amelyik egy kicsit még mindig töri a lábamat, de ez most igazán nem számított, hiszen a gyerekről volt szó). Arra is nagyon ügyeltem, hogy a zoknim még véletlenül se legyen felemás vagy lyukas, esetleg valaha fehér, ámde most már inkább sötétszürke színű, amiről viszont mindenki tudja, hogy lánykorában fehér volt. És milyen jól tettem! Mert tényleg mezítlábas foglalkozás volt, a helyiség tisztaságát megőrizendő. Indulás előtt még megkínáltam Simit banánnal, ha már nem reggelizett, de annyira izgatott volt a nagy esemény miatt valahogy nem volt éhes, és nem akart enni. 

A sikeres (értsd: időben történő) elindulást a helyszínre való sikeres megérkezés követte, ahol már gyülekeztek a csemeték és a mamák. Jó sokan voltak, ezen picit meg is lepődtem. A foglalkozást tartó nő (asszony, anyuka stb.) személyét illetően viszont semmi meglepő nem volt, mert már előre lecsekkoltam a fészbúkon, hogy ki ő (ami tulajdonképpen mindegy is, csak az a fontos, hogy 10(!!!) évvel fiatalabb nálam), nehogy csak álljak ott mint szamár a hegyen, hogy akkor kit is kell nézni, ha esetleg amúgy nem lenne egyértelmű. 

Odaérve teljesen megnyugodtam, hogy nem vagyok annyira toprongyos, sőt a farmerral lehet, hogy kicsit túl is lőttem a célon, mert volt pár anyuka, akiknek ha fehér pihék lettek volna a hajában, simán elhiszem, hogy akkor ugrottak ki az ágyból.

Simi az első néhány percben csak ült az ölemben, és komoly arccal mérte fel a terepet: ennyi kisbabát ennyi anyukával összeterelve egy helyre ő még sosem látott. A foglalkozás elején (az ölben ülős részben) nagyon egyszerű volt vele, ringattam, tapsoltunk, szépen a koreográfiára a többiekkel együtt. A járkálós rész már nem ment ennyire simán, de azért vettük az akadályt. Viszont a következő földön ülős éneklést már nem bírta, el-elszaladgált tőlem, szélesen vigyorogva és bohóckodva mindenkire. Irtó kis cuki volt, komolyan! Ámde azon totál kiakadtam, hogy a foglalkozást tartó lányon és rajtam kívül egy anyuka sem mosolygott. Ennyi fapofával éneklő anyát én még nem láttam. És a kisgyerekeik is hozták ugyanezt: érzelemmentes arccal ültek, néztek, sétáltak stb. Mondjuk lehet, hogy csak Simi az, aki állandóan vigyorog és jópofizik, ezért tűntek a többiek ennyire másnak. Nem tudom. Mindenesetre mindketten nagyon élveztük a mókázást: én azért, mert nem én vezényeltem, és összesen csak egyetlen gyerekre kellett figyelnem (rémesen egyszerű ahhoz képest, amit a melóban csinálnom kell), Simi pedig ugrabugrált (tényleg, majdnem rendesen, páros lábbal nem is tudtam, hogy ezt is tudja), és sok-sok vidám percet okozott mindenkinek, és még boldoggá is tette, hogy bohóckodhat. El is határoztam, hogy mindenképpen megyünk legközelebb is, egy kis környezetváltozás jól jön mindkettőnknek, Simi borzasztóan jól elvolt, és hát 700 Ft-ot bőven megért. A foglalkozás különben olyan Ringató-féleség volt, vagy Tücsökzene, csak persze nem az, mert az ugye frencsájz, és bár gyakorlatilag tökugyanaz, mégse az. Értitek...

Mivel Simike mindenféle testi fejlődését nyomon követő paramétereknek teljes hiánya áll fenn, ezekről nem is ejtenék szót. Jövő héten megyünk a 18 hónapos oltásra, akkor megtudok mindent, és természetesen közhírré is teszem. Ekkor fogok beszámolni legkisebb gyermekem elme-, mozgás-, beszéd- és természetbeni változásairól, arról, hogy hogy is áll a mindentudással így, másfél évesen. 

Azért néhány friss képet csatolok, ha már félévfordulót tartunk. Szinte egész nap próbáltam fotózni, hogy legalább egyetlen valamire való portré készülhessen róla, de ez a gyerek folyamatosan pofákat vág, mókázik, szórakoztat. Legalább más is megláthatja, miért mosolygott rajta mindenki a foglalkozáson.

Játszunk

Elöljáróban annyit, hogy maga a szóösszetétel kb. annyira logikus, mint az oxigén tartalmú levegő. Viszont ezzel a két szóval remekül el lehet adni bármit a jószándékú szülőknek és egyéb rokonoknak. Ja, hogy miről lesz szó? A fejlesztő játékokról.

Csak azért jutott eszembe, mert már a múlt héten megérkeztek az első karácsonyi játékkatalógusok az ilyen-olyan hipermarketektől. Ilyenkor mindig vértolulás keletkezik az agyamban, és mérgelődöm, hogy mennyi méregdrága, felesleges dolgot sóznak rá a szerencsétlen, gyerekének a legeslegkiválóbb játékot akaró szülőre. Lehetőleg 25in1, hogy minél több dolgot fejlesszen, vagyis legyen "gazdaságos", így elég egyszer kiadni azt a tömérdek pénzt, és lám, máris de sokat fejlesztettünk a gyerekünkön (kifejezetten a 3 év alattiakra gondolok). Aki meg nem tudja megvenni, mert a számlák befizetése után már kajára is alig marad, az szégyellje magát, mert kis dinka lesz a gyereke ezek nélkül. Se a színeket, se a számokat, se a formákat nem tanulja meg a büdös életbe' se, mert nincs neki OLYANja. Na, persze. Most kiírom magamból a mi a bögyömet nyomja (sok van, mert most a szoptatás miatt van elég hely gyűlni a dolgoknak :-)).

Jobb, ha mindenki tisztában van azzal, amit minden játékgyártó és forgalmazó tud, nevezetesen, hogy minden játék fejlesztő játék. Még a sima, egyszerű fakocka is (milyen a tapintása, élei vannak, kopog, ha valamihez hozzáütögetik stb.). Egyáltalán nem az számít, hogy milyen drága és hány funkcióval bír egy játék. Sőt, néha kicsit sok is egyszerre, amit tudnak, mert egy kicsi gyerek képtelen arra figyelni, hogy ha megnyomja a gombot, akkor zenél, világít és pörög-forog egyszerre a játéka. Rengeteg (olykor feldolgozhatatlan) infó egy "tudatlan" bababuksinak. Azt meg sürgősen felejtsük el, hogy majd a bedobós játék fogja megtanítani a gyereknek a színeket. Attól még nem fog rájönni, hogy mit jelent az idétlen géphangon visító játék "szájából" elhangzó "piiiiirooooos", mikor bedobja a kockát. Főleg, hogy sokszor még az adott nyelven kiválóan értő szülő számára is megfejtendő rejtély, hogy mit énekel/mond/kiabál a masina.

Igen, a gyereket a játék fejleszti. De nem a tárgy, hanem a cselekvés. Az, hogy játszhat: próbálkozhat, felfedezhet, együtt játszhat a szüleivel, testvérével, kutyával stb. Néha úgy gondolom, mindenki akkor járna a legjobban, ha a drága játékra szánt sok pénzt anyáék betennék egy perselybe, és minden közös játékkal, olvasással, homokozással, csiklandozással, főzéssel, mittudoménmivel töltött idő után visszavennének 100 Ft-ot. Vagy 200-at. A gyerek is jól járna, és a pénz se menne kárba. 

A leírtak ellenére se gondolja senki, hogy "fejlesztő játék" ellenes vagyok. Egyáltalán nem, sőt. Remek dolog lehet egy ilyen csodakütyü, ha nem arra szánja a szülő, hogy helyette tanítja a gyereket mindenfélére, hanem közösen játszanak vele (persze, amíg a gyerek igényli). Akinek telik rá, bátran vegye meg, csak jól használják. Akinek viszont nem telik, egy percig se legyen szomorú, mert minden drága játék helyettesíthető otthoni, egyszerű dolgokkal. 

És azt se vallom, hogy a gyereket állandóan fejleszteni kell, örökké a fenekében kell lenni, és kizárólag együtt lehet/kell játszani. Dehogyis! Nyugodtan lehet (kell) hagyni őket, hogy magukban játsszanak, mert felfedezni, tapasztalni igazán csak úgy lehet, ha hagynak az embernek teret az önálló cselekvésre. Milyen klassz is nézni a kisgyereket, miközben elmélyülten babrál egy műanyag flakonnal, egy kiskanállal vagy a cipőfűzővel. Ezek ám az igazi fejlesztő játékok ;-).