Try again

Borzasztó nehéz nekifogni újra, ha egyszer már ennyi idő kimaradt. Persze nem az van, hogy a Mikulás elvitte a közlésvágyamat, vagy semmi sem történik velem, csak így alakult. Magyarázhatom azzal, hogy volt ugye az év vége, amikor ünnep ünnep hátán, szinte sose voltunk itthon, vagy ha mégis, akkor nem voltunk egyedül, vagy ha mégis, akkor meg vagy a már elpucolt vendégsereg után pakoltunk, vagy a következő előtt takarítottunk. Meg Noémi írta a magyar OKTV-dolgozatát, tegnap kellett leadnia, és ha itthon voltam, szinte folyamatosan foglalt volt a laptop. Mert mi egy olyan család vagyunk, amelyben nem rendelkezik minden családtag saját laptoppal. Vagyis leginkább én nem, mert Ádámnak van, a férjemnek van céges, Noémi ezt nyúzza.  Mindegy.

Most az a helyzet, hogy Simike egy egész hetes kimenőt kapott, mert anyukám elvitte Pécsre a húgomékhoz, holnap jönnek haza. Az csak hab a tortán, hogy a kimenő mellé kapott a jó kis baranyai influenzából, napokig magas lázzal nyaralt, de állítólag már jól van. Na, és én eredetileg ezt a Simimentes időszakot szándékoztam kihasználni blogírásra, de nem jött össze. Ezentúl szeretnék kissé naprakészebb lenni, bár annyi mindent tervezek, hogy biztos van, amit nem fogok megcsinálni, vagy legalábbis nem úgy, ahogy terveztem. Meg szeretnék tanulni például varrni, mert karácsonyra varrógépet kaptam, és hogy ne csak pénzkidobás legyen a masina ára, használni is illenék. Jó, hát nem kell valami nagy értékű szupergépre gondolni, a Lidlben vett az angyal egy "Lidl márkájú" gépet, állítólag jó fajta. A lényeg, hogy varrni lehet vele, a tesóm már kipróbálta. Minden vágyam (na jó, az egyik a sok közül), hogy a lakásba szép mindenféléket varrjak, úgy mint asztalterítő -nyilván a legkönnyebbel kezdeném-  meg székpárnák, aztán jöhetnek a függönyök, szoknyák -ezeket persze nem a lakásban aggatnám ki-, és az se lenne baj, ha egy leszakadt nardágalj felvarrását vagy egy elromlott cipzár cseréjét nem anyósomnak kellene megoldani. Ez lenne az új hobbim. Persze a raktáron lévő több kiló gyöngyöt, fonalat, miegymást se dobnám ki, mert mi van, ha egyszer azoknak akarok újra nekikezdeni? Most például nagy kihívás, hogy Ádámnak a farsangra fűzzek pár tombolaékszert. Itt ülök éppen egy nagy doboz gyöngy, több kilométer damil és vagy 50 kapocs, csat, fülbevalóbigyó és minta között és erre a blogot élesztem újjá.
Mert amúgy az is tervben van, hogy kissé rendszerezettebb leszek, mindennek meglesz a helye és az ideje, de ezt még nem kezdtem el, így nincs miért furdaljon a lelkem ismerete. Jövök még.

Eltűntek után kutatok!!!

Ezer éve nem jártam erre. Persze, van mentségem, több is: év végi ultrahajtás, készülődés a nyaralásra, nyaralás, időhiány, meg amit akartok.

Ma éppen volt időm egy (nem diétás) karamellás jeges kávé mellett rápillantani a saját (borzalmasan elhanyagolt) és az általam kedvelt, de az utóbbi időben méltatlan módon olvasatlanul hagyott blogokra. Több heti lemaradást pótoltam ma, lubickoltam az információkban, mindemellett döbbenten vettem észre, hogy a zárt blogok, melyekhez van (volt?) érvényes, meghívó általi hozzáférésem, eltűntek a listámból, és nem tudom olvasni őket. Jajistenem, jajistenem!!!! Mi történt, tudja valaki? Mert nem jártam feléjük, a rendszer automatikusan, vagy a gazdáik könyörtelenül letiltottak? Vissza lehet ezt valahogy csinálni (Cath, Mesélő?)? Vagy akkor ágyő végképp? Remélem, megbocsátást és utána újbóli bebocsátást nyerek a blogokhoz.

Hamarosan írok hosszabbat, de most csak annyit, hogy megvan a mínusz tíz kiló!

Újra itt

innen

Új évszak indult ma (jó sok esővel), gondoltam, írok egy kicsit. Már hetek óta tervezem, de mindig közbejött valami. Leginkább az, hogy írás helyett újabban olvasok. Sokat. Az elmúlt két hónapban összesen 17 könyvet olvastam el, jelenleg kettőt olvasok párhuzamosan. Jó, nem valami nagy lélegzetvételű komoly művek, leginkább szórakoztató irodalom -rákattantam a skandináv krimikre. Hja, hogy ezek között vannak sorozatok? Azok a legveszélyesebbek, pillanatok alatt függővé tesznek, akkor is, ha mégoly csekély is a művészi értéke a könyvnek. 

Mindegy, a minap a facebookon (hol máshol) szembe jött velem valami jósolós profilelemzős játék. Igazság szerint egyből kettő is, amikben én természetesen nem hiszek, de azért na. Az első megkérdezte tőlem, hogy tudom-e melyik tárgyban vagyok tehetséges. Én persze nem tudtam, hát hol vagyok én már a (közép)iskolától. Halvány emlékképeim azért voltak, hogy mondjuk a kémia sosem volt az erősségem, meg matekból is csak olyan átlagos voltam, viszont a magyar nyelv-és irodalom berkeiben viszonylag otthonosan mozogtam. Gondoltam, csak megkérdezem én a fészbúkot, hogy hogyan elemzi a profilomat (profilképemet?), hátha csalókák már az emlékeim ennyi év távlatából, de nem! Ő is aszonta, hogy "irodalom". Nonono...  Nyilván az irodalomban való tehetség az előszobája annak, amit a következő idétlen játék pályaorientációs teszt alapján közölt velem a közösségi portál, mikor megkértem, mondja már meg, milyen hivatásra születtem? Ezt mondta, de szó szerint: SZERZŐ. Nagyon kreatív a vénád. sokáig tudsz koncentrálni és sok mesélni valód van a világ számára. Könyveid nagy sikert fognak aratni, mert az emberek szeretnek rád figyelni. Írásaid stílusa és a történeteid egycsapásra meghódítják a világot!

Az első mondat rögtön némi képzavart okozott nálam, miszerint nagyon kreatív a vénám. Biztos valami irodalomban kevésbé tehetséges ember fordította le a sztenderd szöveget (hacsak nem maga a google fordító), és első olvasatra azért furcsa volt. Mindenesetre túltettem magam a dolgon, és egy blogírásra felszólító, égre lángoló betűkkel írt jelként vettem az "üzenetet". Könyvet azért nem fogok írni, senki ne ijedjen meg!

Mondjuk van is miről írnom, sajnos sok dolog mellett úgy elmentem, mintha meg sem történt volna, de rengeteg történik épp most, úgyhogy igyekszem.

 

Pedig tényleg lett volna miről

Mégsem írtam egész nyáron szinte semmit.
Címszavakban: szobafestés, nyaralás, szülinapok, romantika, szabadság, tanulás. Ja, és szült a macska.

Borzasztó ez a blogosdi, mára terveztem egy vagon hiányzó beszámoló bepötyögését, ugyanis nincs itthon egy darab gyerek se , még a törpét is sikerült másfél napra lelencbe adni a mamához telepíteni. Én a rám szakadt temérdek idő alatt először a vasalás-főzés-takarítás örök Bermuda-háromszögében kívántam megfulladni lubickolni, végül kis takarítás, sok mosás, minimális főzés és rengeteg mosás után/mellett picit átfazoníroztam a blogot.

Nem tudom, mi ez a kék mizéria, mert szent elhatározást tettem, miszerint valami szép halványzöld vagy levendula színű hátteret varázsolok, és ez lett belőle. Valahogy mindig minden kék lesz. Érdekes.

Rengeteg időt pocsékoltam el a fejléc elkészítésére *, végül a Noémi által elkészített verziót írtam át picit, de láthatóan nem valami nagy sikerrel. A kép amúgy pont egy éve porosodik már a gépen, azóta szeretném megváltoztatni a blogot. A rajz nem saját termés, hanem a tavaly nyári családi fotóról készítette Doma Lilla, egy fórumos nagytestvér. Köszönöm!

Nagy vágyam egy szép, egyszerű, letisztult, de mégis egyedi blog, amit sehogy nem tudok megcsinálni. Béna vagyok ehhez az egész informatikához, pedig még online képszerkesztőkkel is próbálkoztam, hogy szebb legyen a fejléc, meg millió hátteret néztem meg, hátha találok valami igen-igen jót, de nem. Most ez lesz egy darabig, mert nem hiszem, hogy a közeljövőben megint lesz ennyi nyugis időm amiben szabadon garázdálkodhatok az egy szál kompjúterünk előtt.

Új blog, régi élet, élvezzük továbbra is a nyarat!

*Nem tudja valaki megmondani, hogy kell középre igazítani ezt a képet? Vagy úgy méretezni, hogy ne legyen marha nagy, mégis középre kerüljön? Kösz.

Ezek az áldott szerdák...

Alapesetben ilyenkor "HTB" vagyok (= háztratásbeli, azoknak, akik annyira fiatalok, hogy nem tudják, mi fán terem ez a rövidítés. Én nem sok ilyet ismertem, és őszintén szólva, nem tudom, hogy annak idején, mikor még nem lehettek voltak munkanélküliek, nem egy szinonim kifejezés volt-e a munkanélküli nőre. Mindegy.) Szóval ilyenkor, ha Simi épp nem beteg vagy nem kell mégis dolgozni mennem, akkor itthon vagyok és háztartásozok. Komolyan, néha úgy érzem, hogy ez volna az ideális. Az egész család reggel elmegy a dolgára, én 8-ra már a fél házat kiglancolom, utána megkávézom, majd jön a másik fele, 11-re szinte készen is vagyok, csak a főzés és az aktuális vasalni való eltüntetése marad. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez az állapot nem az, mikor egy (kettő, három, kinek mennyi adatott) kiskorúba botlik itthon lépten-nyomon az ember lánya, és minduntalan hátráltatják őt a háztartás vezetésében, mert hol éhes, hol szomjas, időnként popsitörlést kér, máskor legózni/rajzolni/gyurmázni/olvasni kell vele, mert csak nem ülhet egész nap a mese előtt hagyja őt magányosan játszani az ember, ha már együtt kényszerültek lenni. Ugye. 

Ma pont ilyen "jó szerda" van (hetek óta nem volt ilyen), így a takarítás utáni tiszta lelkiismerettel  lakásban vethetek véget az írástalan időszaknak, mert szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki kíváncsi rá, mi történt velünk az elmúlt időszakban. Nem, nem voltunk Föld körüli turnén, karibi üdülésen, idegszanatóriumban, csak nem volt időm írni. Most pótolom. Íme.

Január utolsó hétvégéje

Ez közvetlenül az előző bejegyzésem előtti napon történt, de bevallom őszintén, nem akartam róla írni. Az történt, hogy elhatároztam: az államvizsga után vérkomolyan elkezdek tornázni, szikár, zsírmentes testet alkotok magamnak, diétával és tornával. Mivel a térdeim borzasztó vackok, ezért a futás nem jöhet szóba (amúgy is utálok futni), gondoltam, majd a jútyúbbal lefogyok. Kerestem egy klassz videót, ami könnyűnek látszott, nem volt benne guggolás és kitörés (ezek a térdeimet gyilkolják, ilyet nem csinálok), eléggé dinamikusnak tűnt, ki is próbáltam, sőt, megtoldottam egy kis Péntek Enikő-féle fenékgyakorlat-sorozattal. A végén eléggé éreztem a csípőmet (mindkettőt), gondoltam is, hogy ez aztán fantasztikus edzés volt, nyilván építettem magamnak vagy 4-5 új izomrostot rögtön az első alkalommal, ráadásul pont az egyik kritikus helyen (hja, van még rajtam vagy egy tucat hasonló). Az izomláz nem akart múlni. Egy hét után már gyanakodtam, hogy ez mégsem az. Két hét után már nem csak gyanakodtam. Három hét csípőfájás után biztos voltam benne, hogy sikerült egy komplett, mindenre kiterjedő ízületi gyulladást kerálnom magamnak a hősies tornamutatványommal. Még mindig fáj. Azóta nem tornáztam (ízületi gyulladás esetén tényleg kímélni kell a gyulladt alkatrészt). Nyilván nem is fogytam, de nem is mertem ráállni a mérlegre. Ez az én formám.

Február első hétvégéje

Pénteken jött a húgom a fiúkkal. Szerencsére csak a későbbi vonattal, amihez 6-ra ment ki értük Kornél, így volt időm lóhalálában takarítani (azon a héten nem volt HTB-s szerdám, mert Noémivel mentünk az ortopédiára). Vágtattam Simivel hazafelé, aztán gyorsan nekiálltam rendbe szedni a házat. Mivel aznap reggel Simikén a nátha első jeleit láttam felbukkanni, egész nap azt mantráztam, hogy "csak ne legyen náthás, csak ne legyen náthás", mert a húgom érzékenyen szokott reagálni arra, ha a gyerekei mindenféle betegségnek vannak kitéve, mivel ő is dolgozik, és elég nehéz megoldania a betegápolást. Még arra is vetemedtem, hogy megkérdeztem a gondozónőt délután a bölcsiben, hogy nem folyt-e véletlenül Simi orra, hát persze hogy nem, halleluja! Mikor kipucoltam a WC-t és a fürdőt, Simikém megszólalt, hogy "Anya, picit nem jó a pocakom.". Abban a pillanatban levert a víz, mert tudtam - hát melyik anya ne tudná, miről lesz szó -, hogy hányni fog. Gyorsan kerítettem egy üres vödröt, és nem csalódtam, rövid időn belül jött, aminek jönnie kellett. Mire a tesómék megérkeztek, már túl voltunk három rókán, két komplett átöltözésen és egy szőnyegpucoláson. Csodás vendégvárás. Még két hányás után eljött a lefekvés ideje. Gyakorlott anyaként a következő felszerelést készítettem Simi ágya közelébe: egy tekercs konyhai papírtörlőt -feltörölni a padlót; 12 textilpelust -arcot törölni, illetve minden más testrészt, ahová a szmötyi kerül; egy üres vödröt a hányásnak; egy üres lavórt az összehányt holmiknak; két váltás pizsamát és ágyneműt -hogy válság esetén ne kelljen éjjel a szekrényben kutatnom; egy váltás pizsamát magamnak - sose úszom meg, hogy lehányjanak; teát, lázmérőt, lázcsillapítót. És ezek közül csak a teára volt szükség! A következő napokban sem ütötte fel a fejét további hányás és az ezzel általában együtt járó hasmenés illetve láz sem, ráadásul senki nem kapta el, így valószínűleg valami gyomorrontás lehetett. Vagy ki tudja.

Szombat este Simire a tesóm vigyázott, mert mi, a négy nagy a Lar pour lar't előadásán vettünk részt. Az első sorban ültünk, rémes volt. Nem az előadás, mert azon kiválóan szórakoztam, hanem az, hogy a fentiek állandóan azt vizslatták, hogy az első két sorban mit csinál a közönség. Borzasztó, mikor az ember képébe énekelnek vagy verselnek, kínos, feszélyező érzés, na. Akkor is, ha majd' bepisil az ember a röhögéstől.

Február második hétvégéje

Szerintem semmi különös nem volt.

Február harmadik hétvégéje

Ez volt most. Vasárnap volt a diplomaosztóm (mégis 5-ös lett a szakdolgozatom, ki hitte volna?). Eredetileg anyut szerettem volna megkérni, hogy felügyeljen Simire, de lement a húgomékhoz, így vittük magunkkal a gyereket. Várakozáson felül jól viselkedett, legközelebb is jöhet (hahaha...). 

Ma

Már kipucoltam a fél házat (= nappali, konyha, fürdő, WC), a hálószobáját mindenki maga takarítja. Legalábbis mi ezt szeretnénk. Még vár rám a farsangi jelmezem végső formába öntése. Az idén mindenki valamilyen népet képvisel, én spanyol leszek. Nem, mintha bármilyen közöm is volna a spanyolokhoz azon kívül, hogy valaha tanultam spanyolul, de semmire nem emlékszem azon kívül, hogy Holá! Amint befejeztem az írást, neki is látok megvarrni a cuccot. Az egyetlen fekete szoknyámra fogok (kézzel) piros fodrokat varrni, mintegy 15 méternyit. Már megvannak a csíkok, azzal a technikával készült, amit szerintem szabadalmaztatnom kellene - akkor jöttem rá erre a fantasztikus eljárásra, mikor Ádámnak egyszer denevérjelmezt kellett készítenem, de nem volt varrógépem. Most sincs amúgy. A sima bélésselyemből, ami ugye 100% műanyag, forró ollóval szabtam ki a fodornak valót. Pikk-pakk végeztem, csak tolni kellett a szerszámot, és még szegni sem kell. Nem is tudnék mivel beszegni 25 méter anyagot, mert nincs varrógépem, amint azt már említettem, kézzel meg képtelenség, legalábbis nekem.

Most megyek varrni, hogy mikor bukkanok fel legközelebb, azt nem tudom megmondani, de igyekezni fogok.

Úgy tisztességes

ha nyilvánosan kérek bocsánatot itt a világhálón azoktól, akiket megbántottam, ha már ide írtam a bántó sorokat.

Azokat, amiket én nem szántam bántónak, soha, senkit nem akartam kibeszélni, piszkálni, bántani. Egyetlen bejegyzésem volt csak, amit azért írtam, mert el akartam kerülni egy (vagy több) konfliktust, és egy jó nagy adag düh volt benne. A többiről nem is gondoltam, hogy valakinek gondot okozhat, még akkor sem, ha esetleg magára ismer, lévén teljes lelki nyugalommal, kritika nélkül fogalmaztam, legalábbis én azt hittem -ezért is írtam egy nyilvános blogba. Aztán kiderült, hogy mégsem. Úgy érzem jogos volt a bírálat, és ha én olvasom más szemmel, talán fel is tűnt volna. De még ennek tudatában is elmondhatom, hogy nem rossz szándékkal írtam, mert hát ki az az eszement, aki saját maga alatt vágja a fát?

Tudom, hogy a humorom néha(?) elég szarkasztikus, és annak ellenére, hogy semmi ártó szándék nincs mögötte, esetleg nagyot szúrhat valakin. Tényleg sajnálom. 

A kritikus posztokat eltávolította a szerző.

A kétszázadik bejegyzést

a férjemnek ajánlom sok-sok szeretettel, ugyanis ma van a 15. házassági évfordulónk!!!

Ennyit fűznék csak hozzá 

Akkora egy béna vagyok

mint a ház. Másfél órája tökölök itt, hogy átvarázsoljam a blog arculatát. Háttérképet kerestem majd szerkesztettem, a sablonok, színek, elrendezések garmadáját próbáltam ki, mire sikerült létrehoznom azt, ami majdnem olyan lett, mint amilyet szerettem volna. És akkor nem mentettem el.

Jelentem, mindannyian élünk

Évi mondta tegnap, hogy milyen rég nem írtam már blogot (nem, mintha ő túlzásba vinné, úgyhogy ez a baglyos-verebes közmondás tipikus esete, Évikém, már, ha olvasod). Igaza van amúgy, tényleg, lassan egy hónapja nem írtam, és szó mi szó (nem szolmizálok, kérem, lehet, hogy az első "mi" után kihagytam egy vesszőt? Á, inkább biztos, hogy kihagytam, de már nem írom be, mert akkor ezt a hosszú mondatot felesleges volt ideírnom.), nekem is feltűnt, hogy nem írtam. Nem mintha nem történt volna semmi, valahogy így alakult. Viszont most aztán erőt veszek magamon, a férjem 3 napig úgy sincs itthon, ezért az értékes estéimet nem is tudnám mással tölteni, mint blogírással. Ugyebár.

Csak címszavakban az elmúlt 3 hét eseményei, hátha valakit mondjuk érdekel:

- Noémi második lett a megyei helyesírás versenyen

- ugyanaz nap délutánján bemerítkezett

- végre kaptam fizetést, ha már február óta dolgozom, ugye

- megint nem mentem fogadó órára és a papírgyűjtés is elmaradt a gyerekeknél

- megszülettek a kiscicáink (4 darab, 1 fekete-vörös és 3 fehér-vörös), akinek kell, szóljon!

- Noéminek ötös lett a matek vizsgája

- tavaszi szünet volt, meg húsvét és itt volt a húgom a fiúkkal, mindenki legnagyobb megelégedésére

- Simi 23 hónapos lett, Noéminek meg névnapja volt, ugyanaz nap voltunk ortopédián, kiderült, hogy tényleg gerincferdülése van, de ha minden jól megy, intenzív gyógytornával orvosolható, nem kell befűzni

- a nagybátyámnak meg stroke-ja volt (ez is ugyanaz nap történt, kicsit sűrű nap volt), még mindig kórházban van

- szintén ezen a szép napon jelentkeztem Simivel a bölcsi "Előzetes igényfelmérés" nevű akciójában, hogy tudják, Simi is bölcsődés szeretne lenni szeptembertől. De leginkább én szeretném, hogy felvegyék.

- visszamondtam a KELLO-nál Ádám tankönyvrendelését, ha már eddig nem érkeztek meg a könyvek, a maradék pár hétre már nem tartunk rájuk igényt. Kicsit meg akartak szorongatni, de nem hagytam magam, így sikeres volt az akció, és lehet, hogy hamarosan a befizetett összeget is visszakapom

- kiderült, hogy erre a hónapra megint nem kapok fizetést (pedig gondolatban már az utolsó fillérig elköltöttem), mert nem írták alá a KLIK-nél a kinevezésem módósítását

- leadtam a gyerekek tankönyves lapját a jövő tanévre. Mindent a könyvtárból kértem, én nem szórakozom megint a KELLO-val, ami kell, azt megveszem majd a kiadóktól vagy egy sima tankönyvboltban, de addig is tudnak majd miből tanulni

- kiderült, hogy mégis kapok valamennyi fizetést (annyit, amennyi a fél állásra jár), mert a régi kinevezésem még érvényben van

Ez az utolsó dolog pont ma történt, így ennél többet nem tudok írni.

És az állatbarátok kedvéért (már 2,5 hetesek, de továbbra is a nyúlól alatt laknak, így nem tudom fotózni őket, pedig irtó cukik):

Itt pár órásak voltak a cicabébik

Statisztika

Mostanában sok blogon olvasok ilyen-olyan számadatokat. Bevallom, én sokáig nem is néztem ilyesmit, mert azt sem tudtam, hogy meg tudom nézni, milyen keresőszavakkal jutottak el a blogomra, vagy honnan kukucskálnak be hozzám. Aztán rájöttem, hogy van ilyen opció is, bár bevallom nem túl sűrűn leskelődöm mindenféle adataim után.

De ez a nap más. Ugyanis ma van a blogom első szülinapja. Megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy kitartok idáig. Az életem nem egy nagy durranás, kb. "tucatélet", már ha van ilyen egyáltalán. Meg aztán azt se gondoltam volna, hogy van 10 ember, aki érdeklődik irántam (meg pár még rajtuk kívül, akikről tudom, hogy olvasnak, mert mondták). Mindenkinek köszönöm, hogy érdemesnek tart arra, hogy olvasson. 

Szóval, van ez a statisztika. Lássuk akkor, mi az elmúlt egy év termése.

125 bejegyzést írtam, amire összesen 270 megjegyzés érkezett (ennek a fele kb. az enyém, mert igyekszem mindenkinek válaszolni, persze, nem mindig sikerül, bocs). 7732 oldalmegjelenítés volt, amiből kb. 7000 az enyém, vagy közeli családtagé (mindenkinek köszi). 

A legérdekesebb keresőkifejezések, melyek ide irányították a népet: fogalmazás az iskolaköpenyről; a mobilom magato atall; a sűrű jó főzelék titka (ezen röhögtem nagyot); kinti macska beszoktatása (ketten is idetaláltak így); cseregyerek német. 

Az is meglepő, hogy hány ország fiai-lányai olvasnak, én azt hittem, csak itt helyben, vagy maximum a közelben kíváncsiak az emberre, de ezek szerint nem. Bár élek a gyanúperrel, hogy az Argentínából, Fehéroroszországból vagy Egyiptomból ide keveredett "olvasó" megjelenésében a véletlennek igen nagy szerepe lehetett.

Holnap új évet kezdek. Ígérni nem fogom, hogy szépítek a külcsínen (nagyon béna vagyok ehhez), igényesebb szöveggel állok elő a mostaninál gyakrabban vagy esetleg több képet teszek. De ha valaki továbbra is kitart, annak előre is köszi!

Ja, igen. Vannak olyanok, akik titokban olvasnak? Légyszi, írjatok már egy kommentet, mondjuk csak egy sima kis igent. Lehet névtelenül is, annyira furdal a kíváncsiság. Jó, Z. Edit kivétel, mert ő mondta, hogy írna, csak nem tudja, hogy kell. Majd megtanítom ;-).

Századik

Sose hittem volna, hogy száz bejegyzést fogok írni, ugyanis jellemzően nem vagyok kitartó, ahogy azt már az elején megénekeltem. Azt meg pláne nem gondoltam, hogy a nyomorult macskákról írom a századikat... Úgy terveztem, ha eljutok idáig, akkor egy pezsgő durrogtatós, tűzijátékos írást fogok rittyenteni, esetleg kis könnyes visszaemlékezésekkel, idézetekkel. Erre tessék, észrevétlenül megírtam a századikat, ráadásul pont a macskákból. Micsoda emelkedett, ünnepélyes, jubileumi poszt, aztakuyafájátneki!

Ha már itt tartunk, lennének kérdéseim, hogy a következő száz bejegyzésem jobban nézzen ki. Például, kérdem én, hogy a bánatban lehet úgy képeket feltölteni, hogy kerete legyen? Mert az sokkal esztétikusabb, és egy csomó blogban láttam, de nem találom sehol a lehetőséget. Meg a mindenféle tickerek feltöltése sem megy. Ahhoz melyik lehetőséget kell aktiválnom a felkínált modulok közül? Már rég óta próbálom széppé varázsolni a blogot, de nem megy. Jó lenne például valami klassz, fejlécnek való képet találnom, de nincsen. Viszont találtam egy jó kis Barba családosat, azt betettem profilképnek. Persze, előtte levágtam belőle pár felesleges barbát, nehogy valaki azt higgye, akkora a család. Vagy netán prófétikus képként előre jelezze, hogy még 3-4 gyerekkel bővülni fog a família. Meg is bolondulnék, az tuti. Visszatérve a képhez. Be  van állítva mindenféle képnek (profil, blogger és favicon is), mégis, amelyik blogokra be vagyok jelentkezve, ugyanaz a régi árnykép van a nevemnél. Érti ezt valaki?

Ja, és azt valahol lehet látni, hogy eddig hány hozzászólás volt a blogon? A statisztikában pl. csak olyan felesleges adatok vannak, hogy mik a forgalom forrásai és mik a hivatkozó webhelyek és URL-ek (érdekel ez valakit, és egyáltalán mire jó, ha tudom?). Bár, egyszer rákattintottam valami általam nem ismert "hivatkozó webhelyre", hát néztem nagyot, mikor megláttam, milyen oldal. De hogyan tudom én letiltani, hogy az az oldal ne hivatkozzon rám? 

Ja, és a végére egy kis köszönetnyilvánítás. Mindenkinek, aki rendszeresen vagy csak néha olvas, esetleg véletlen tévedt ide: köszönöm, hogy szakítotok időt az olvasásra. Én meg, remélem, több időt fogok szakítani az írásra. De nem ígérem, csak azt, hogy a kétszázadik nem a macskákról fog szólni.

Másokat olvasok

És ez engem frusztrál. Mostanában bele-beleolvasok egy-egy "idegen" blogba, és teljesen el vagyok képedve azon, hogy egyesek hogy képesek annyira jól írni, mondhatni irodalmi igényességgel, hogy élvezet minden szavukat olvasni (ez egyébként olyan blogokra is érvényes, ahová "haza járok"). Akkor is, ha éppen nem értek egyet az aktuális poszt témájával, vagy amúgy, ha bénán lenne megfogalmazva, idegesítő rinyálásnak tűnne, amit leírtak. De olyan klasszul adják elő, hogy elolvasom az egész bejegyzést, sőt, olykor vissza-visszatérek egy-egy blogra, mintegy ellenőrzés képpen, hogy nem csak egy véletlenül szenzációsan megírt posztot olvastam-e. Hát, többnyire nem.

Ilyenkor gondolkodom azon, hogy esetleg zárttá kellene tennem a saját blogomat, mert ha idetéved egy-két műértő, és belémolvas, akkor soha többé nem jön vissza, sőt elkergeti a környéken ólálkodókat is a házam tájától. Jó, mondjuk alapvetően nem a nagyvilágnak írok -pedig kattintottak már ide, bár, nyilván nem szándékosan, még Kirgizisztánból is -, mégis elkerülhetetlen, hogy akárki olvasson. Az igaz, hogy a blogírás nem verseny, hogy ugye kitudjobbat-viccesebbet-frappánsabbat, meg alapból magának ír az ember, de én születetten kisebbségi komplexussal küzdök, és állandóan arra gondolok, hogy biztos mindenki, aki olvas, tiszta idiótának tart (mondjuk, nem éppen alaptalanul). Na jó, akikhez rokoni szálak fűznek, úgysem fognak kritizálni - a lányom nem mer, a férjem sose mondja, hogy olvas, a húgom meg fényévente téved erre, mások meg már hozzá szoktak a stílus(talanság)hoz. Vagy ha nem, akkor gyorsan szokjanak hozzá!

Az is zavar, hogy nem tudok eléggé költőien fogalmazni. Igaz, költői vénával sose rendelkeztem, ha irodalom órán kötelező volt valami verset írni, én úgy ragaszkodtam a rímekhez, mint Nyomasek Bobó, a tartalom szinte mindegy volt, az "abab" mindent felülírt, még egy nyomorult "axax"-et se tudtam írni, szabad versről meg ne is beszéljünk. Amúgy gimiben irodalom fakultációra jártam, de ez a blog szempontjából lényegtelen (a latin és történelem meg pláne). De olyan jó lenne néha, ha valami igazán felemelő történik velünk - olykor megesik, mert nem kizárólag szenvedés az életünk- úgy írni róla, hogy könnyezik tőle a kedves Olvasó (Pont a napokban olvastam a fb-n a helyesírós oldalon, hogy a nagy kezdőbetűvel írt köznevek modorosak, úgyhogy módosítok: a kedves olvasó). Nem a röhögéstől, hanem a meghatottságtól kellene bőgve fakadni. Főleg most, hogy jönnek sorra a gyerekeim születésnapjai, és kellene róluk valami könnyezőset írni, mert azt úgy illik. Legalábbis, akiket olvasok, azok többnyire úgy csinálják.

Pont tegnapelőtt rendeltem meg Noéminek a Kezdő írók kézikönyvét  (ami nem egy üres könyv, hogy el lehessen benne kezdeni az írást, ahogyan azt a férjem gondolta), és elhatároztam, hogy el is fogom olvasni, hátha csiszol valamit rajtam. Úgyhogy nem kell meglepődni, ha néhány hét múlva rám se ismer majd senki, olyan kifinomult és zseniális lesz minden posztom.

Ezt a bejegyzést két nap alatt hoztam össze (megdöglött a másik gépünk, így családilag osztozunk a laptopon, én pedig kifejezetten hátrányos helyzetűnek számítok a laptopért való sorban állásban), és közben jutott tudomásomra, hogy egyik -rendszeres és feliratkozott- olvasóm, aki a titokzatos "rejtelmek" nevet viseli (és én is rendszeres olvasója vagyok, meg fórumtárs a babás oldalon, és már voltam is náluk, viszont a futás szépségéről nem tudott egyelőre meggyőzni), elindította újratöltött blogját egy másik szolgáltatónál. Na, ő pont az, akit érdemes olvasni, mert ha egy bejegyzést elolvas az ember, rászokik. Mindenkinek szívből ajánlom,  a blog, ami kellemes szórakozást ígér, itt található .

Tudtam ám, hogy ez lesz

Mármint, hogy elfogy a lelkesedés, és egy idő után alig fogok írni. Pedig már nem is foghatom a sulira, mert szombaton voltam utoljára. Nincs több házi -és szakdolgozat, prezentáció, portfólió és hasonló, életet megkeserítő dolgok. Végeztem. Mindössze egy államvizsga néhány hét múlva, és kész. Jó, szeptembertől azért beiratkozom egy "álfélévre", hogy meglegyen a szakképesítésem is a szakvizsga mellé, de akkor nem kell majd bejárni, csak a végére leadni egy szakdogát plusz egy újabb államvizsgát tenni.

Viszont diplomám nem lesz, csak papírom. Legalábbis addig, amíg be nem mutatok egy középfokú nyelvtudásról szóló igazolást, úgynevezett nyelvvizsga bizonyítványt, a megfelelő helyen. Mert hogy nekem olyanom nincs, és annak ellenére, hogy igen vén vagyok már, annyira azért mégsem, hogy eltekintsenek eme fontos papír meglététől. Hah, nincs nyelvvizsgája, de diplomája igen? Hogyan lehetséges ez? - hördülhetnek most fel több százan mindketten, akik a blogomat olvassák. Hát úgy, kérem szépen, hogy nem volt kötelező. Illetve de, államilag igen, csak akkoriban még volt egy olyan lehetőség, hogy a főiskola (egyetem nem) elfogadhatja nyelvvizsga helyett a saját intézményi vizsgáját. És nálunk elfogadták, így esze ágában se volt senkinek a Rigó utca - akkoriban még egyedüli államilag elismert nyelvvizsga központ - büdzséjét növelni. Egyrészt, mert elsőre csak nagyon keveseknek sikerült - a fent említett egyeduralkodás miatt -, másrészt, mert genetikailag minden ember a könnyebb ellenállás irányába mozdul.

Pillanatnyilag szenvedek, hogy mi legyen. Mindenképpen szeretném a keményfedelű papírt, nem azért töltöttem ennyi időt a sulival, hogy most elússzon. Másrészt, mert a tanulmányi szerződésem a diploma megszerzéséről szól. Felmerült bennem az Ecseri úti piac online nyelvtanfolyam gondolata, de ezzel még barátkozom. Kérdés még az is, hogy melyik nyelvből szerezzek nyelvvizsgát? Mert németet nagyon hosszú ideig tanultam, és ha kicsit megerőltetem magam, simán ment volna a középfokú, viszont annak a nyelvtana sokkal nehezebb. Angolból lejjebbről kellene kezdenem, de többen mondták már, hogy gyorsabban lehet eljutni a középfokig. A húgom lováriból nyelvvizsgázott fél év alatt :-). Annak ellenére, hogy kilenc évig tanult németet általános -és középiskolában, majd az egyetemen angolt. Ő is a könnyebb ellenállás felé mozdult. Lehet, hogy nekem is a lovárit kellene megpróbálnom?

Ja, és hogy visszatérjek a bejegyzés címéhez: egy csomó mindenről akarok írni. Úgyhogy elképzelhető, hogy a közeljövőben fogok is.