Mostanában megint kevés időm van (mikor volt sok?), így aztán a blogírás a végére marad, de annyira, hogy sokszor napokig a kedvenc blogjaimat sem olvasom, nem hogy írjak valamit.
Azért pár szóban az utóbbi hét aktualitásaiból, csak hogy azért mégis.
Szombaton a kolléganőm esküvőjén voltam. Előtte próbáltam az alakomnak alkalomnak megfelelő öltözethez jutni, több ruhaboltban is voltam, hogy ez irányú törekvésemet megvalósítsam. Nem jártam sikerrel. Mert ott volt - több helyen is, de egy üzletben aztán tényleg - ugyan A RUHA, de a) olyan sokba került, amennyit én ruháért ki nem adok; b) minden méretben volt, kivéve azt, ami nekem kellett volna; c) a vállfán tökéletes volt, rajtam meg pocsék; d) visítva talán mégis kiadtam volna érte az árcédulán szereplő pofátlanul magas összeget, de cipő is kellett volna hozzá (mármint új), mert az egy darab fekete "szépcipőm" azért koránt sem passzol mindenhez, és az plusz kiadás, ami végképp nem jöhetett szóba. Végül kínomban a nagy nap előtti csütörtökön beugrottam a kedvenc turimba (és marhára meglepődtem, mert úgy felmentek az árak, hogy ihaj), és vettem egy tökvadiújcímkés bézs (drapp, világosbarna, tejeskávé?) színű nadrágot nem egész 3.000 Ft-ért. Ehhez magamra öltöttem az ugyanott egy hónapja vásárolt (1.450,-), szintén ugyanilyen alapszínű fekete pöttyökkel ellátott blúzt, na és ehhez akkor már a fekete szépcipő a fekete széptáskával pont megfelelt, úgyhogy új lábbelire sem kellett költeni, meg is veregettem a vállamat a pénzköltés terén nyújtott igazán visszafogott magatartásom miatt. És a férjem szerint pont úgy néztem ki (idézet szó szerint), mint egy elegáns francia bonbon. Gondolom, ez valami jót jelent, mert azt is mondhatta volna, hogy egy génhibás pöttyös labdára hasonlítottam.
Ugyanezen alkalom miatt szerettem volna eljutni hajat vágatni, mert az utolsó fodrászos kalandom óta nem voltam arra. Végül nem mentem, időhiányra hivatkoztam akkor is, mondjuk ez pont mindegy már, de azért a hajszínemet meg szerettem volna változtatni, különös tekintettel a hajtöveimre. Már amennyiben a fejbőrtől számított 5-6 centi még hajtőnek számít. Ott ugyanis eléggé látszottak az amúgy nem túl nagy számban jelen lévő, de a sötétbarnától meglehetősen elütő színű ősz hajszálaim. Gondoltam egyet, hogy akkor most bátor leszek, és a több hónapja felkent sötétbarna festék, ami mostanra egész világosra fakult, az biztosan jó alap lesz egy szép világosbarna színhez. Vásároltam is valami egészen szép közép (inkább világos) barna színű festéket, amiről azt írták, hogy a sötétbarna hajat is világosabbá lehet vele tenni. Mivel az én hajam akkor már közel sem volt sötétbarna, az első pillanattól fogva a teljes sikerben bíztam. Hazudtak. Ezzel a festékkel is pontosan ugyanolyan enyhe vöröses fényű majdnem fekete hajam lett, mint az eddig kipróbált összes házi hajfestéktől. Kezdem azt hinni, hogy minden cég minden "bármilyen barna" árnyalatú hajfestéke ugyanazt a cuccot tartalmazza. A nyári szünetben első dolgom lesz felkeresni a fodrászt és normális fejet csináltatni magamnak.
Ma volt az első ovis szülői. Csiga-biga csoport, 15 fiú, 10 lány, az óvó nénikről még semmit nem tudni. A bölcsiből ebbe a csoportba jön a kislány, aki olyan rossz, mint a bűn; a gyerek, akinek már többször láttam erősen ittasan az anyukáját (vele a gyereket...); a kisfiú, aki rövid idő után másik csoportba került, mert állandóan bőgött, és minden gyerek idegbajt kapott tőle; a kisfiú, aki állandóan taknyosan jár a bölcsibe; a kislány, aki örökké sipító fejhangon beszél/vinnyog; a kisfiú, akinek az anyukája fel volt háborodva, hogy februárban, mikor a gyerek betöltötte a 3. évét, nem vihette át azonnal az oviba, hogy (idézem) "korosztályának jobban megfelelő ellátást" kapjon. Meg még páran, akiknek a nevét ismerem, de nem tudom élményhez archoz kötni. Bízom benne, hogy jó lesz, bár mindenfélét hallottam már a "nagy" oviról, ahová végül is Simi járni fog, de szent meggyőződésem, hogy semmi baj nincs az ovival. Az, hogy mi lesz a gyerekkel/gyerekből azt nem az ovi, hanem az óvónők határozzák meg. Van mindenhol ilyen is és olyan is. Remélem, hogy ez a gyerek is, ahogy a másik kettő, jó óvónők kezébe kerül. Mi mást is tehetnék, ha senkit nem ismerek, ugyebár.
