És megvan!

Mármint a karikám (is). Tegnap kinéztem magamnak, majdnem megrendeltem, de a férjem inkább megajándékozott vele. Annyira a szívén viseli a fogyókúrám sikerességét, hogy szó nélkül kiadott 5490 Ft-ot a legújabb hülyeségemre szenvedélyemre. Sőt, ki is próbálta, és közölte, hogy ennél unalmasabb dolog (ti. a hulahopkarikázásnál) a világon nincs. Nem is értem, hogy mondhat ilyet, hiszen csak ma tanulta meg használni. Csak aztán nehogy az legyen, hogy titokban majd rájár a karikámra...

Hirtelen felindulásból kávézás közben azonnal ki kellett próbálnom, így miután mintegy 12 másodpercnyi tömény karikázás után heveny hányinger kapott el, gyorsan abbahagytam. De azért kicsit később 15 percet végigtekertem. Jelentem, se foltok, se izomláz. Óvatosan kezdem, mert nem akarok megint egy évre megrokkanni, mint tavaly, mikor aerobicozni kezdtem itthon, és egy másfél órás etap után bő 12 hónapra kiiktattam mindkét csípőmet a mozgásból, miután íngyulladásom lett az eszetlen ugrálástól.

Éljen a sport!

Echte nyúlbéla

Én úgy vagyok a megmondással, hogy elméleti szinten fekete öves vagyok ebben a sportban. A való életben azonban a bármilyen megtörtént eset után tudom csak jól megmondani a magamét - magamnak. Mert ott és akkor nem kapok szikrát, az esemény hatására lebénulok, megnémulok és csak nézek (rosszabb esetben bólogatok is), mint egy félnótás.

Pont mint tegnap. Vásárolni voltam egy amúgy sem túl jó hírű, viszont a munkahelyem és az otthonom vonatkozásában gyakorlatilag az egyetlen, alig egy éve nyílt "nagyábécében". Noha alig lézengett 8-12 vevő az egész boltban, a csemegepultban mégsem volt eladó, aki a vevőket várta volna, de a közvetlenül mellette lévő hentes résznél sem. Ott is állt egy nő nagy magányosan, de kiderült úgy 2-3 perc után, hogy ő már a cuccot várta. Ami meg is érkezett egy óriási nejlonban: kb. 5 kilós kiszerelésű hús (talán valami disznó), amely zacskót az eladónő a vásárló szeme láttára felnyitott, a húsléből kivette a nagy dögöt, és levágott belőle - minden bizonnyal - annyit, amennyit a nő előirányozott számára. Majd megérkezett hozzám. Volt annyi időm nézelődni, hogy jó előre kiválasszam a megvásárolni kívánt felvágottakat: aszpikos pulyka, csemege karaj, meg talán valami sonka. Kedvesen megkérdezte, hogy mit adhat, én szintén kedvesen mondtam, hogy 15 dekát a csemege karajból. És akkor ő úgy ahogy volt, azzal a kesztyűvel, amivel fél perccel azelőtt még a mocskos húslében kotorászott, elvette nekem a felvágottat, lemérte és csinosan be is csomagolta. Én majdnem nyílt színi hányást követtem el, alig mertem megfogni a kívül is maszatos csomagot, és köszöntem szépen nem kértem mást.

Még percekig lődörögtem a boltban, hogy

a) visszaadjam-e az egészet a nőnek,

b) csak bedobjam az előre csomagoltak közé,

c) menjek a pénztárhoz, és ott gondoljam meg magam, hogy inkább nem kérem,

d) fizessem ki és hozzam haza.

Lehet tippelni... Pontosan: kifizettem, hazahoztam, majd odaadtam a macskának 15 deka karajt 400 Ft-ért. Mert pont annyira nem mertem odaadni a gyerekeimnek, mint ahogy nem mertem nem kérni sem. Pedig így utólag szerintem hülye voltam. Most már mindegy, majd legközelebb de az biztos, én ott többet nem veszek felvágottat.

Szerintem én tutira fel fogom adni, sokadszorra is

Mondanom sem kell, megint (ezredszerre) fogyókúrázom (jókat röhögni nosztalgiázni lehet itt , és itt , meg itt ,  és esetleg itt )Ha ez a bejegyzés két hónappal ezelőtt íródna, akkor most könnyek között örömujjonganék, hogy igen, igen, igen, el le fogok fogyni!!! Mert az első hónap alatt 4 kilótól szabadultam meg.

Történt ugyanis, hogy karácsony környékén, amikor is olyan sokszor kell csinos ruhákba bújni, elhatároztam, hogy szánalomra méltó nem túl bő választékkal rendelkező szépruha-készletemből előre eltervezem, kiválasztom, miket fogok viselni a családi/"céges"/istentiszteleti alkalmakon. De mikor arra került a sor, hogy megnézzem, hogyan is festek a kiválasztott darabokban, totális kudarcot vallottam. A szép kék nadrágomat, amit Simi születése után vettem, nem hogy begombolni nem tudtam magamon, hanem a fenekemre se jött fel. Az ünneplő csinos fekete ceruzaszoknyám cipzárja majdnem belehalt a próbálkozásba, de megkönyörültem rajta, nem erőltettem a lehetetlent: nem húztam fel erőnek erejével. Végül szégyen szemre vásároltam magamnak egy 4? méretű nadrágot, hogy ne farmerben kelljen megjelennem a szent alkalmakon. Apropó farmer. Hogy azt hogy nem vettem észre, hogy a farmeremből oldalt gyakorlatilag kifolyok, azt nem tudom. Éljenek a sztreccs anyagok!

Éreztem én a ruhás malőrökből, hogy nagy a baj, de csak január elsején mertem ráállni a mérlegre. Ennek következtében az új évet egy heveny infarktussal kezdtem, és csak anyagi megfontolásból nem törtem apró darabokra a mérlegünket. Ugyanis pontosan 67,9 kilót irtózatosan sokat mutatott. Nem hittem a szememnek, de az győzött meg végképp, hogy megnéztem gyorsan a BMI-met, és az a meglehetősen tág határok ellenére is a "túlsúlyos" övezetbe került. 

Hát basszuskulcs irgum-burgum, mivé lettem? Vagyis inkább mivé ettem (magam)? Elhatároztam, hogy no cukor, fehér liszt/tészta/kenyér, krumpli, rizs, cukros löttyök. Tök jól kitartottam, egy hónap alatt 4 egész kilótól szabadultam meg. A következő hónapban, ugyanilyen táplálkozási paraméterek mellett már csak 2 kiló tűnt el, és ebben a nyomorult utolsó hónapban képes voltam 1 kilót hízni. Hiába a nyúleleség, zöldségek, abonett és egyéb vackok diétás csodák, hektoliternyi víz elfogyasztása nap mint nap. És tényleg csak 2-3 nap volt az egész negyedév alatt, mikor megbotlottam, és ettem egy kis sütit, vagy ittam egy pohár kólát.*

Annak ellenére, hogy húsvétkor a fent említett kék nadrágom volt rajtam, ami úgy csusszant rám, mint annak a rendje, hát nem kicsit vagyok csalódott, na. Mások ennyi diétával eltöltött idő után 8-10 kilónyi zsír elillanásáról beszélnek, én meg jól lebőgtem (újfent, hja, kérem, ilyen az én formám). Igaz ami igaz, a sport teljesen kimaradt. Szobabiciklim még mindig nincs (nem is lesz, csak úgy mondom), viszont egy nehéz hulahopp karikára mindenképpen szándékozom beruházni. Tudom,persze, hogy aerob mozgás, meg ilyesmi, de a tavalyi csípőmizériám miatt (még mindig fáj ám néha, pedig már azt hittem, teljesen elmúlt) nem igazán merek nagyon ugrándozni, úgyhogy megpróbálom másképp megoldani. Karikázva, ha már kerekezve nem tudom. Aztán lesz, ami lesz. Talán a diétán is változtatok kicsit, mondjuk előre eltervezem, mit fogok enni (méricskélni nem tudok az oviban), nem csak úgy bedobok valami zöldet reggel a kosaramba a boltban.

Ha lefogyok (álomsúly= 55 kg), boldog leszek, ha nem, akkor meg kövér boldog maradok. 

Ez van.

*Az első 5 kilót egy Bountyval ünnepeltem meg. Lehet, hogy ezt bosszulta meg a természet a plusz egy kilóval???

Ha valaki mikrobuszt vezet

Meg úgy általában, ha valaki vezet (én mondjuk nem, de van amúgy jogosítványom, csak minek) és be akar hajtani a körforgalomba, akkor először mindenképpen nézzen balra, mert a körforgalomban csak abból az irányból jöhet másik jármű. Így aztán biztosan ki tudja centizni, hogy még épp befér a balról közelítő személyautó elé, ha jól odalép a gázra. Hogy mindeközben jobbról egy gyalogos áll a gyalogátkelőn? Hát Istenem, majd visszaugrik, ha van annyi lélekjelenléte egyáltalán, ha meg nincs neki, akkor előbb-utóbb úgyis elütnék valamelyik zebrán, hát nem? Minek is foglalkozni az ilyenekkel, ezek csak feltartják a gépjárműforgalmat a folytonos egyik oldalról a másikra járkálásukkal.

Brrrrrr....

Úgy érzem, hogy aki heti 35 pár zoknit mos, annak hatóságilag biztosítani kellene a segítséget. Például a mosás előtti büdöszokni-kifordításhoz, és a mosás utáni zoknipárosításhoz, ami három 41+-os méretű, kizárólag fekete/sötét zoknit viselő családtag esetén igen-igen sokáig tud tartani. Még jó, hogy legalább a Simi és a saját zoknijaim színesek és kicsik.

Azt hiszem, rémesen boldognak kellene lennem

, hogy Simike két teljes hétig egészségesen járt óvodába. Semmi, de tényleg semmi baja nem volt. Az utolsó "tanítási nap" szerdán volt, aznap délután még egészségesnek látszott. Estére már folyt az orra, másnap már gyakorlatilag ömlött. Szombat délutánra kötőhártya-gyulladása lett. Éljen a tavaszi szünet! Az a szerencse Annyira előrelátó voltam, hogy az előző kötőhártyánál egyből két flakon szemcseppet írattam fel, így most nem szívok az ünnep kellős közepette a vörös-csipás szemű gyerekkel, hanem a vadifrisset tudom neki csepegtetni raktárról. Utálja, főleg az orrszívás-orrcsepp kombóval együtt.

Szegénykém, éjjel felkelt, és közölte:

- Anya, bedugult a szemem!

Majd reggel újra:

- Anya, este bedugult a szemem, és irtó rossz volt. Most is irtó rossz. 

De azért már gyógyul :D!

Ez is kamasz, és néha kiakaszt

Ádámról alig írok, na most picit kifecsegem, hahaha... Rémesen kamasz (mindjárt 14 éves), az a klasszik visszapofázós, flegma stílusú, amitől minden szülőnek (tényleg mindenkinek?) 400 a vérnyomása, és azonnal csapná agyon.

Valamelyik nap is ül az egyetlen, mára már félhalott laptopunk előtt, játék beindítva, mellette a(z okos) telefonja, amin épp viberezett, kezében a tablet, amin szintén játszott. Én meg képes voltam elkérni a tabletet, hogy megnézzem az e-mailjeimet (nekem ugyanis nincs okostelefonom...). Erre aztán olyan pofát vágott, hogy kénytelen voltam felhívni a figyelmét arra, hogy a) én vagyok az anyja, és ha úgy tartja úri kedvem megfosztom az összes technikai eszköztől és mehet mondjuk legózni b) nehogy már egyszerre 3 kütyü kelljen neki a túléléshez. Végül (látszólag önként) odaadta a tabletet.

Tegnap a következő párbeszédet hallottam, miközben valakivel épp közösen játszottak valamilyen általam ismeretlen játékot, és "telefonon" tárgyaltak:
- Figyi, mindjárt mennem kell!
- (...)
- Á, már megint segítenem kell. Valami fát vágnak ki az udvaron, komolyan mondom, két hét alatt ezek már vagy a tizedik fát vágják ki!
Rettenetes, ugye? Az egész délelőttöt kint kellett töltenie, hogy segítsen szegény gyerek, hát milyen szülők vagyunk mi? Csak a miheztartás végett, mielőtt még valaki azt gondolná, hogy egy kies ligetben lakunk, netán egy erdőben, mivel már a tizedik fát vágták ki két hét alatt, elárulom, hogy nem. A másodikat. (Vagy a harmadikat? - ezt meg kell kérdeznem a férjemtől)