Díszbe öltöztetjük

Itt az advent, és én évek óta arról álmodozom, hogy csodás díszbe öltöztetem a házat és úgy várjuk kollketíve a nagybetűs Ünnepet, hogy minden ragyog, narancs- és fahéjillat keveredik a levegőben, girlandok és fények teszik ünnepivé szerény hajlékunk amúgy teljesen dísztelen enteriőrjét. Emlékszem, mikor beköltöztünk tíz évvel ezelőtt, összevásároltam mindenféle bizbaszt karácsonyi dekorációs kelléket, és rém ízléstelenül, ámde a gyerekekkel együtt hatalmas jókedv és móka közepette felaggattunk mindent szerte az egész házban. A lépcsőkorlátra szanaszét hulló, ellenben elképesztően szúrós drótgirland került, rá mindenféle gyöngyfüzérek, a karnisra valami piros és arany anyagokat függesztettünk, narancskarikákat aggattunk mindenhová. Sőt, még a nappali két "lámpája" közé (akkoriban az egész házban mindenhol minimál stílusban felfüggesztett pucér izzók hivatottak a világítást biztosítani) is került a már említett szúrós műfenyőből. Akkor nagyon szépnek tűnt, főleg a gyerekek csodálták nap mint nap a közösen elkövetett lakásdíszítési malőrt. Mára az akkor beszerzett csecsebecsék egytől egyig száműzetésre ítéltettek, így semmiféle lakásdísszel nem rendelkezem. Az ablakmatricák bírták legtovább, őket idén tavasszal hajítottam a kukába.

Most pedig hosszasan időzöm az internetet böngészve, hogy hogyan és mivel lehetne ünnepivé varázsolni a házat. Nézegetek DIY oldalakat szebbnél szebb saját készítésű díszekben gyönyörködve, percekig mélázom a mindenféle fényeket áruló (web)áruházak kínálata előtt, hogy akkor mibe is kerülne valami szép beltéri égősor, esetleg világító függődísz, netán az ajtóra -kívülre, természetesen- némi fénycső vagy -füzér. Sokba. Úgyhogy nehéz szívvel le is mondtam ezekről - persze titokban azért nézelődöm, mert olyan jó nézni, hogy máshol milyen szép dolgok vannak. Álmodozni csak lehet, nem?

És merész álmokat szövögetek arról is, hogy kiveszek pár nap szabadságot az ünnepek előtt, mondjuk egyet rögtön a most következő héten, egyet pedig az azt követőn. Takarítani gondoltam ezeken az amúgy igen szabad napokon. Ablakot pucolni és függönyt mosni, letörölni az ajtókat, normálisan port törölni, ilyesmi. Talán ha nincs is feldíszítve a ház, egy alapos takarítás azért csak ünnepibbé varázsolná a látványt.

Vigyáz ránk

Simikénk értő fülekkel hallgatja a tévéreklámokat:
- Anya, negyven éves kor után már futnod kell!
- Tessék???
- Igen, neked is és apának is. És Calcitriót is szedni kell, mert a csontjainkra vigyázni kell!

Ó, Istenem, bármit, csak futni ne kelljen!!!

Hiszi a csodát

Nekünk ilyen "tasakos" adventi naptárunk van, amit a szülőknek kell feltölteniük meggyőződésük szerinti ajándékkal (= édesség, apró játékok, ilyen-olyan akármik). Én nem töltöm tele az egészet egyből, mert a karnisra van fellógatva, és már magában is kb. egy kiló darabja, telerakva pedig azt kockáztatom, hogy ránk szakad a karnis adventesől. Így aztán csak az aktuális napi cuccot teszem a számos zsákba. Simikém ma délután kérdezett erről valamit, én pedig úgy gondoltam, hogy nem kertelek, megmondom neki a teljes igazságot.

- Anya, ki teszi az ajándékot az adventi naptárba?

- Én, kisfiam.

- Na neee!!! Ezt nem hiszem el!

- Miért, szerinted ki tesz bele?

- Hát, biztosan a manók vagy a tündérek!

Ha választani lehet, akkor inkább tündér vagyok, mint manó.

Kicsit fáj

Úgy látszik, technikailag nem vagyok eléggé felszerelt ahhoz, hogy a kedvenc drogérialáncomban embervásárlószámba vegyenek. Megdöbbenve tapasztaltam ugyanis néhány hete, hogy a *m-ben megszűnt az általam nagyon kedvelt kuponfüzet, helyette letölthető valamilyen applikáció az okostelefonomra, amivel kedvezményekhez juthatok. Na mármost, nekem nincs okostelefonom, nem anyagi vagy meggyőződésbeli okokból, egyszerűen csak nem szeretem az érintőképernyőt használni. Már a mostani telefonom vásárlásakor úgy kellett könyörögnöm az eladónak, hogy ezt a helyes kis nyomógombosat adja már el nekem, mert mindenáron érintőképernyőset akart rámsózni, mondván, hogy ilyet csak az öregek vagy a gyengénlátók vesznek. Meg én.

Szóval okostelefon hiányában nem tudom beváltani a sok vásárlással hűségesen gyűjtögetett pontjaimat. Mondjuk, nem is tudom, megéri-e egyáltalán, mert a kuponfüzet eddig 150 pontba került, amiben volt egy kupon, ami 10%-os engedményre jogosított a vásárlás végösszegéből, plusz egy csomó egyéb kedvezmény is volt benne. És ilyen végösszegi kedvezményes bonhoz 75 pontért külön is hozzá lehetett jutni. Most meg a 75-öst kompletten eltörölték, és a szorgalmasan kuporgatott pontjaimból 150-et kell áldoznom arra a nyamvadt 10%-os végösszegi kedvezményes cetlire, és minden további termékkedvezményt 5-10-15 pontért kaphatok meg. Mondjuk én pont nem, mert nincs mire töltenem az applikációt.

Most kicsit el vagyok szontyolodva, mert lehúzásnak érzem ezt az egész új rendszert, és akkor se veszek okostelefont, ha anélkül nem is engednek be az ajtón a drogériába. Bár a mostani telefonom lelke néha kilép a testéből és olyankor ideig-óráig használhatatlan, úgyhogy előbb-utóbb lesz nekem is. Addig viszont csak a kedvenc sajátmárkás termékekért fogok betérni, mert amúgy viszont nem olyan olcsó a *m, a lakótelepi drogéria sokkal pénztárcabarátabb.

Amúgy lehet, hogy túljárok az eszünkön, és letöltöm a tabletre az applikációt, csak hát milyen már egy kéttenyérnyi monstrummal bohóckodni?

Loholok egész héten

De tényleg, gyakorlatilag olldötájm, és a loholás a szó szoros értelmében futást jelent, nem holmi andalgást, de nem ám. Mert van nekem egy munkahelyem, ahová heti ötször szépen bejárok dolgozni, meg van két mellékállásom, két különböző helyszínen, ami heti háromszori elfoglaltságot jelent főállás előtt vagy után, az attól függ. Természetesen időre megyek, természetesen gyalogszerrel, természetesen mindig rohanok.

És emellett az a legnagyobb bajom, hogy szerintem egyáltalán nem vagyok trendi, mert zavar, hogy eközben (ti. az állandó rohanás közben) a ház is szalad. Mert amúgy meg bizonyos csoportokban (ilyen internetes "klubok") folyton azt olvasom, hogy egymásra licitálnak az emberek (nők, háziasszonyok, anyák), hogy kinél van nagyobb kupleráj, kinek nagyobb vasalni való halom a hálószobájában, ki nem pucolt már egy éve ablakot ésatöbbi. Hát bevallom, én is beálltam a sorba, de úgy, hogy én iszonyatosan szégyellem, hogy néha tényleg embernyi méretű a mosott de még ki nem vasalt ruhahalom, meg a mosogatógép ellenére  néha sokszor dugig van  a mosogató, meg napokig van a szárítón a megszáradt ruha, meg ki tudja, mikor töröltem port, és nem tudok minden este frissen főzött vacsorát tenni az asztalra (mert mindig tele van pakolva mindenféle vacakkal). Szerintem ez igenis probléma, mert nekem mondjuk lenne igényem egy rendben tartott házra, ahol tisztaság és csudarend van, de egyedül képtelen vagyok rá. Azt is tudom, hogy vannak alternatív lehetőségek, például heti-kétheti rendszerességgel felbukkanó takarítónő, meg kajarendelés, meg vannak vasalócégek is*.

 De ebben valahogy olyan vaskalapos vagyok, hogy az ilyen hétköznapi dolgokat meg kell tudnia oldani egy valamire való háziasszonynak. Ebből is látszik, hogy nem vagyok valamire való háziasszony, mert nem tudom megoldani. Vagyis biztos vagyok valamire való, csak még nem jöttem rá, mire. Vasalni pont szeretek, de eszméletlen sok időt elvesz, sokan vagyunk, na. A takarítás meg... Szerintem anyagilag beleférne, hogy kéthetente valaki eljöjjön és egy kicsit összekapja a házat. Csak hát ugye kéthetente pont kevés, hogy egy öt ember által használt házat kitakarítsunk. Meg van nagyon közeli hozzátartozóm, aki másoknál takarít, és nekem meg leégne a képemről a bőr, ha nem magam takarítanék ő pedig megtudná (márpedig megtudná). Az is igaz egyébként, hogy akkor is leég a bőr a képemről, ha valaki csak úgy beállít hozzánk, és kupi van. Márpedig kupi van, és akkor jön a kérdés, hogy az-e a nagyobb égés, ha valaki más takarít/pakol de rend van, vagy én, és nincs (mert ugye én nem csinálom).

Persze tudom, hogy ez a "női munka-férfi munka" felállás rég nincs így, hiszen a hagyományos családmodell is megszűnt, miszerint apa pénzt keres, anya családot és háztartást igazgat. Én dolgozom, mellette csak a háztartásunkat kellene menedzselnem, a gyerekek hurcolásának nagyobbik része a férjemre hárul, ugyanis neki van hozzá képessége (tud vezetni, nekem csak jogsim van) és járműve (szolgálati autó, nekem meg csak a saját futóműveim). Én csak heti párszor hozom-viszem Simit oviba, és a gyerek itthoni szórakoztatását is ő végzi általában.

Így aztán állandó lelkiismeret-furdalással küzdök, hogy milyen tevékenységgel melyik háztartási munkától veszem el az időt. Például gondoltam arra, hogy ha a férjem mondjuk minden héten egyszer altatná Simit, akkor én az alatt az idő alatt tudnék vasalni. Mert így egyébként olvasok(!!!)**, amíg a kislámpa fényénél álomba nem szenderül a legkisebb - meg nagyon gyakran én is, hiába a jó könyv. Vagy például most is, mikor blogot írok, tüsténkedhetnék egy portörlő ronggyal, vagy a már említett vasalóval a kezemben.

Megyek is!


* Meg lehetnének egyéni feladatai a tízentúliaknak, hogy segítsenek szegény, agyongyötört anyjukon. Nincs nekik, és ez az én hibám, tudom, pedig nem is kerülne annyiba, mint egy takarítónő.
**Tegnap fejeztem be Frederik Backmantól az Itt járt Britt-Marie-t. Aki még nem olvasta, sürgősen tegye meg, kihagyhatatlan!

Lassan felnő

Sokszor azt gondolom, hogy pont olyan, mint én, mert kamaszkoromban én is könyvmániás, koravén megfontolt, stréber szorgalmas, trehány szétszórt voltam. Aztán inkább mégse annyira olyan, mert ő ambiciózus, talpraesett, nyílt, közösségi ember.

Már nem annyira kamasz, de azért a felnőttségtől még messze áll. Viszont dolgozik minden hétvégén (külföldiül kell beszélnie és korrekt fizetése van), jól tanul, elképesztő kapcsolatrendszere van. Az őszi szünetet például Németországban töltötte egy volt "csere évfolyamtársa" jóvoltából, vagyis tulajdonképpen a szülei jóvoltából, mert meghívták "csak úgy". Mi meg azt mondtuk, menjen. Csak a repülőjegyet fizettük mi, a többi költséget a saját keresetéből fizette. Kicsit mondjuk magunkra is büszke vagyok azért, mert a 16 éves gyerekünket elengedtük egy alig 18 éves évfolyamtársával -vagyis egyedül - külföldre. Igaz, a férjem tette fel a repülőre és Berlinben várták őket, de akkor is. Még írásbeli nyilatkozatot is kellett tennünk, hogy szülői kíséret nélkül utazhat repülőn. Igaz ami igaz, egy 14 órás busz- vagy vonatútra biztos nem engedtem volna el, mert nem hiszem, hogy két tizenéves lány biztonságban lett volna felnőtt kíséret nélkül.

Külföldi tartózkodása közben átvettünk helyette egy oklevelet, amit egy novellaíró pályázaton nyert, a díja pedig az, hogy nyomtatásban, igazi könyvben, megjelenik a novellája, persze több más nyertesével együtt. 

És még csak 16 éves. Okos, értelmes, intelligens, még jó, hogy ő az első gyerekünk, és a fiúknak van példakép, akit követhetnek. Persze csak így, feltételes módban, mert azt gondolom, hogy egy szülőnek a gyereke mellett kell állnia, akár agysebész akar lenni, akár patkolókovács, és nem kell minden gyerekéből (több)diplomás embert faragnia. Egyszerűen csak embert...  Noémi a nyelvek iránt érez perverz vonzódást, és ezek elsajátításához is van megfelelő tehetsége. Úgyhogy őt abban tudjuk támogatni, hogy az összes lehetőséget, amit finanszírozni tudunk, kihasználhassa nyelvtanulási- és gyakorlási célzattal. Mondjuk egy gazdag amerikai nagybácsi igen jól jönne. Persze kizárólag a nyelvtanulás miatt :)!

Trópusi hangulat a búskomor őszben

Rengetegen mondták már, hogy egy szárítógép elengedhetetlen a nagycsaládosoknak, de nem nagyon hittem, mert eddig is megszáradt bármelyik évszakban minden ruha, igaz, télen mondjuk 2-3 nap alatt, de megszáradt és kész. Néha azért el-eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha..., de mikor megnéztem, mennyibe kerül egy normálisabb fajta, egyből lemondtam róla. Most viszont ott tartok, hogy bárkinek a fél karját adnám egy szárítógépért.
 Noémi holnap hajnalban megy Németországba egy hétre, és minden normális 16 éves lányhoz hasonlóan ő is folyamatosan ugyanazt a pár kedvenc ruháját hordja, amiket természetesen magával akar vinni. Ezért tegnap este két adagot mostam, ma már hármat. A házban trópusi hangulat uralkodik, azt várom, hogy valamelyik zugból előugorjon egy pálmaágat lengető karibi fiú, hogy így mérsékelje a bent uralkodó 120%-os páratartalom ártalmait. A cirkó fűt, mert mindenhol ruhák lógnak és száradniuk kell, az amerikai konyhának köszönhetően a gőz is belengi a teret, és most készülök beizzítani a vasalót, hogy az eddig megszáradt ruhákat be lehessen pakolni, illetve a félszárazak teljesen szárazak legyenek. Legalább a nap kisüthetne egy kicsit :-P.

És még csak most kezdődik az ősz.