Tündérgyerekünk rémtettekkel tarkított napja

A mai nap nagyon korán kezdődött. Simi hajnali 2-kor úgy döntött, inni kér. Tőlem. Még szerencse, hogy esténként odakészítek az ágya mellé egy kis üveg vizet. Megkapta. Mielőtt ivott volna belőle, a felét gondosan szétlocsolta a matracán. Én először valami csúnyát mondtam heveny idegösszeomlást szenvedtem, hogy micsinááájak??? Húzzak ágyat éjnek évadján, főleg, hogy a férjemet alig két napja sikerült rávennem, hogy költözzön vissza a nappaliból, mert Simi mostanában annyira megemberelte magát, hogy mindössze 2 alkalom/éjszaka felébredést produkál? Nem húztam, hanem a gyereket egy laza mozdulattal megfordítottam, gondoltam, jó lesz neki a száraz részen aludni. Nem volt jó. Mármint a száraz igen, csak az nem, hogy megfordítottam, ezért igen hangos méltatlankodásba kezdett, magyarul vonyítani, mint az eszelős. Nesze neked férjjel teli hitvesi ágy, gondoltam magamban, miközben Simit kikaptam az ágyból és jól leteremtettem, hogy azonnali jelleggel fejezze abba az óbégatást. Erre -meg a hirtelen mozdulatra- úgy megijedt, hogy biztos ami biztos kicsit erősebben kezdett sivalkodni, majd hirtelen abbahagyta. Ezalatt én újabb korszakalkotó ötletemet hajtottam végre -sajnos homályos aggyal nem jutott eszembe hamarabb - , vagyis megfordítottam a matracot , a gyereket pedig az eredeti helyzetében pozicionáltam. 

Csönd lett, visszamentem aludni. Már majdnem el is aludtam, mikor a gyerek úgy döntött, inkább csak akkor alszik, ha én ott vagyok mellette a fotelban. Nem akartam menni. De menjek. De nem. De igen. És mentem. No nem azért, mert a fotelben való ülve alvásnál jobbat elképzelni sem bírok, hanem mert a kis gané újra elkezdett vernyogni, én meg nem akartam, hogy az egész család felébredjen, pont elég volt, hogy én (meg a visszatelepült, ám akkor minden bizonnyal az örökre  nappaliba való visszatérést fontolgató édesapja) fent vagyok már majd' egy órája. Szerencsére jó döntés volt, elaludt, így visszatérhettem eredeti tervem, vagyis a fekve alvás megvalósításához. Meg is valósítottam.

Reggel csak alig sírt, hogy nem akar bölcsibe menni, ott viszont eléggé rendesen, hogy nem akar ott maradni. Végül persze otthagytam.

Mikor mentem érte, mondta a gondozónő, hogy Simi lepisilte a nadrágját. Aztán alvás után, amíg szokás szerint az ölében pityergett, háláját kifejezve a vigasztalásért lepisilte őt is. Az már csak hab a tortán, hogy ő, a bölcsiben való sírás hercege jól kupán vágta az egyik kisfiút, aki állandóan (tényleg folyamatosan és tényleg vigasztalhatatlanul) sír, mondván, hogy ő megunta a másik kisfiú folytonos bőgését.

Hazafelé sétát terveztem, ezért nem vittem babakocsit, de Simi nem így gondolta, és a bő két kilométernyi út jó részén "Anya, cipeljél!" volt.

Itthon csak annyira volt hisztis, amennyire tankönyvileg muszáj egy közel 2,5 évesnek, ez mondjuk a sokszorosa annak, amilyen ő egyébként lenni szokott, úgyhogy családilag tűrtünk, amíg tűrhettünk, aztán kezünkbe vettük a dolgok irányítását és leszereltük, mert nem kívántunk egy tomboló egyméteres indulatgombóc bohócai lenni.

A mozgalmas nap egyetlen pozitívuma, hogy 15 perc alatt elaludt, amivel szerintem megjavította az egyéni csúcsát.

Jaj, ez a bölcsi, ez a bölcsi...

Valahogy nem megy a beszokás Siminek. Ma volt a 10. nap, elméletileg véget ért a beszoktatás, ma már ott kellett volna uzsonnáznia is. A négy napos hétvége miatt tegnap megint korán ott kellett lennem érte, és ma megint. Még jó, hogy fél 2-re ott voltam, mert már a gondozó néni kezében pityergett. Igaz, a mai napunk eléggé rosszul indult, kicsit később értünk be (8 óra 2-kor mentünk a csoportba), a reggelit viszont korábban hozták majdnem negyed órával, így a többiek már az asztalnál ültek, elbúcsúzni se tudtunk rendesen. nagyon sírt csórikám, mikor otthagytam.

Amúgy alig alszik napközben, az átlagos két óra helyett jó, ha egyet sikerül, állandóan fáradt szegénykém. Holnap mi lesz? És azután?

Hála Istennek, valami csoda folytán (amit nem tudok mi, mert szabin vagyok jó ideje) őszi szünet van az óvodában, így nem kell dolgozni mennem, tudom csinálni ezt a nyűglődést. Nem tudom, mi az oka, hogy 2 hét után sírdogál Simi, talán neki nem jön be ez a két hetes beszoktatás? Pedig sokat vigyázott rá más is, mégis szinte egész nap a gondozó nénik ölében-kezében van. Szerencsére jól vigasztalható, de nagyon nehéz így otthagynom, ha tudom, hogy szinte egész nap pityereg. 

Sajnálom szegényt nagyon, de ez van, ezt kell szeretni. Még három napig tudok érte menni 2 körül, de aztán dolgozni megyek, valahogy meg kell oldani a gondozónőknek Simi problémáját.

Remélem, hogy csak az első sokk miatt sír ennyit, és aztán szépen beszokik, mert amúgy itthon állandóan bölcsődébe akar menni, jókedvűen megy, csak nem akar elengedni. Azt látom, hogy a gondozónők nagyon kedvesek, nagy a bizalmam feléjük, és Simi is szereti őket, de ők mégsem én vagyok. 

Itthon szinte állandóan rajtam lóg, semmit nem csinál egyedül, sokat sír (hisztizik?), akaratos lett. Tudom, igen, jól tudom, hogy ez természetes ebben a helyzetben, csak hát nehéz.

Bjútiful lájf

Megfogadtam szent esküvel, hogy nem írok másokról. Nem is fogok, csak ezt most muszáj. Üzenem ezeket valakiknek, akik szerintem nem is olvassák a blogomat.

"Élni csodálatos mutatvány. De egyet ne feledj! A nyulat, amit elővarázsolsz a cilinderből, te tetted bele! Nem mások. Te magad. Ezt mindig elfelejted, és ebből van a legtöbb baj. Mi abban a megfordított tudatban élünk, hogy mindenért mások a hibásak. (...) Mindig mások. Mások felelnek az én életemért. Nem emlékszünk rá, hogy a nyulat mi tettük a cilinderbe."

Müller Péter

"Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék,
Nézd meg jobban hogy élnek anyádék!
Ha nem hiszed el hogy az élet,
Tényleg örökké tart,
Hiába úszol belefulladsz,
Pedig ott van a másik part.

Na jól van, borítsunk fátylat a múltra,
A dolgok jönnek aztán mennek hirtelen,
És néha elvisznek magukkal arra az útra,
Ahol az érzelmek laknak nem az értelem."
Tankcsapda

  
"Ezért amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, azt tegyétek ti is velük!"
Jézus Krisztus

Kis zavar a modusok háza táján, de nem baj, ő is kicsi

Simikém megtalálja a mérőszalagot a padlón (khm, hát, nem ott a helye, ez igaz), azon melegében használatba is veszi. Illegeti maga mellett, és közvetít:

- Anya, megmérem, hány óra vagyok!

Mikor ezzel végez (amúgy öt lett az eredmény), gyorsan kapja magát, átrobog a fürdőszobába, ahol rááll a mérlegre:

-Anya, megmértem magam, öt centi vagyok!

Legalább az öt biztos :-D.

Iskolai bajaim, ragyogó ősz, vásárlás elbaltázva

Történt, hogy augusztus utolsó napjának késő estéjén, az utolsó perceket megragadva éltem a lehetőséggel, és több barátom, rokonom, ismerősöm javaslatára, miszerint hülye lennék nem kihasználni a kihagyhatatlan ajánlatot (ti. nem kell suliba járnom, mert már a választott szakot elvégeztem, "csak" szakdolgozatot leadnom és államvizsgáznom a totál tandíj tizedrészéért), szóval fogtam magam és jelentkeztem (újra) a főiskolára. Tudtam, hogy erőltetett menet lesz - 6 hét alatt szakdolgozatot írni, még ha csak 30 oldalt, akkor is -, de vállaltam, így mikor jelezték, hogy hurrá, elindul a választott szak, örültem nagyon. Főleg akkor, mikor két volt csoporttársammal egyeztetett időpontban sikerült egyszerre, a viszontlátás felett érzett öröm hullámain dobálózva pikk-pakk beiratkozni. A tanulmányis hölgy javaslatára ugyanazt a tanárnőt kértem fel konzulensnek, akinél a másik két lány is dolgozatot ír -igaz, ők nem most kezdték, halasztottak, így sokkal előrébb tartanak mint én. Na, a lényeg az, hogy hétvégén felvettem a tanárnővel a kapcsolatot, hogy elvállal-e engem is így, hogy soványmalac-vágtában kell megírni a diplomamunkámat. Nem baj, ha nem, csak válaszoljon, hogy akkor keressek másik témavezetőt. De nem válaszolt. Írtam egy másik címre, onnan sem érkezett válasz. Aztán írtam újra, és még mindig nincs válasz. Egy hét eltelt a hatból, és sehol nem állok, most mondjátok meg, mit csináljak? Írjak másnak is, aztán ha mégis válaszol az eredetileg felkért tanár, akkor mondjam meg neki, hogy bocs, de lecsúszott rólam? Vagy kezdjem el írni a dolgozatot, hátha válaszol? Vagy mi legyen?

A múlt pénteken, mikor a beiratkozás volt, még nem tudtam, hogy mennyi bajom lesz a sulival, így borzasztóan örültem, hogy az alig pár perc alatt lezavart iskolakör után enyém az egész csodásan napos nap, tehetek akármit, mert a mama és a papa óvó kezei között van kicsiny gyermekem. És akkor jött a remek ötlet, hogy ha már ősz, és csodás ragyogás, és színek és pompa, akkor futás vásárolni! Mivel azonban az elmúlt hónap alaposan összehúzta a bukszám hasát (osztálytalálkozó, új szemüveg előlege, tandíj befizetése és a mindennapos kiadások), így eldöntöttem, hogy benézek az egyik kedvenc turimba és ott vásárolok.

A vásárlás ötlete persze nem volt újkeletű (egy nőnél amúgy mikor lehet az?), a múlt hónapban lezajlott - és itt sajnos meg sem említett, pedig nagyon jól sikerült - osztálytalálkozó apropóján akartam valami új holmit venni. Ugyanis mikor benéztem a szekrényembe, a kissé alkalmibb alkalomra felvehető holmik között mindösszesen két csinos fekete pulóvert, egy csinos fekete szoknyát és egy szintén csinos fekete ruhát találtam. Gondoltam, a húsz éves (hja, igen, ennyire öreg vagyok) érettségi találkozóra csak nem megyek feketében, vásárolok egy szép bármilyen színű fölsőt, alulról meg jó lesz a farmer magassarkúval. Több heti(!) nézelődés után sikerült vennem egy igazán pompás indigókék blúzféleséget (tunika, pulcsi, egyéb?), ami annyira sötét kék, hogy nagyon. Még jó, hogy nem feketében mentem.

Minden esetre a verőfény és az előző színpompás vásárlásom következtében elhatároztam, hogy akkor jöhetnek a sárgák, bordók, pirosak, narancsok, okkerek és rozsdaszínűek, esetleg egy kis zölddel megbolondítva, végül is mindegy, csak színes legyen, fekete, szürke, sötétkék teljességgel kizárva! Már láttam magam előtt a kosárban egyre csak duzzadó színes halmot, amit blúzokból, pulóverekből, kardigánokból emeltem. 

Na, a halom meg is lett, még ha nem is annyira hatalmas, végül ezeket sikerült megvennem (nem gúnyolódni, kérem szépen!):

Őszies színekben pompázó holmijaim

A kép nagyon rossz, így leírom, hogy mi látható rajta: egy darab fekete tunika, egy sötétkék szoknya, egy sötétkék pulóver és egy barna fölső (ennek legalább köze van az őszhöz). Ami nincs rajta, az egy szürkéskék kardigán, amit Noéminek vettem. Amúgy nem tetszik neki. 

Roppant ügyesen sikerült megoldanom a feladatot, amit saját magam elé állítottam. De legalább az vigasztal, hogy ezért a halom csodás, a legkevésbé sem őszi színekben virító cuccért (kivéve a barnát) kevesebbet fizettem, mint a múlt hónapban az egy darab fölsőért, pedig azért az se volt túl drága (a piacon vettem, igaz újonnan). Ja, és mentségemre szóljon, hogy visszakerült a polcra egy darab sötétkék farmerszoknya, egy fekete pulcsi és egy sötétkék ing. Hiába, na, a véremben van a vásárlás...

Semmiképp ne csináljátok utánam!

A következő pár sor kizárólag a hozzám hasonlóan kétbalkezes háziasszonyoknak íródik.

Ha vasalsz, és kifogy a víz a tartályból, akkor a félliteres vizespalackból semmiképp ne afölött a hosszabbító fölött töltsd meg a vasalót, amibe az be van dugva -konkrétan a dugalj fölött, természetesen-, mert ha kifolyik a víz (és már miért ne folyna ki, ugye), akkor lehet, hogy nem leszel olyan szerencsés mint én, és nem a szőnyeget locsolod le két deci vízzel, hanem az áram alatt lévő hosszabbítót.

Statisztikai adatok támasztják alá, hogy a világon legtöbben háztartási balesetben veszítik életüket (állítólag). Jó lesz vigyázni!

Szokik befelé

Mármint Simikém a bölcsődébe. Ugyanis végre eljött a várva várt nap, melyen hivatalosan is bölcsődéssé avatták csepp gyermekemet: ma reggel 9 órakor kezdetét vette a bölcsődei beszoktatás.

Roppant módon rákészültem, már hosszú ideje szinte csak ez tölti ki a gondolataimat. Szerencsére túl sok dolgot nem kellett beszerezni, de amit leginkább kellett volna, azt persze nem sikerült. Mert a szandállal úgy voltam, mivel olyan indokolatlanul gyors ütemben nő a gyerek lába (május végén még 22-es volt, most meg már inkább 24-es, mint 23-as), hogy  a bölcsis lábbeli megvásárlását az utolsó pillanatra hagyom, úgyis annyi cipőbolt van a környéken, és sima kérges, csatos szandált tulajdonképpen akármikor vehetek. Az a helyzet, hogy ez a hétvége pont nem volt akármikor. Voltunk jó néhány kisebb-nagyobb cipőüzletben, ahol a következő esetek fordultak elő (egyes helyeken egyszerre több is):

a) egyáltalán nem volt szandál

b) volt szandál, csak épp a megfelelő méret hiányzott

c) volt szandál, a méret is stimmelt, csak épp a duplájába került (tulajdonképpen öt számjegyű összegről beszélünk), mint amennyit én költeni szándékoztam rá,

d) volt szandál, a méret is stimmelt, olcsó is volt, de annyira gagyi kiképzésű és anyagú, hogy azt inkább otthagytam, 

így nem vettünk szandált, hanem marad az eddigi benti szandál, amiről még éppen hogy nem lóg le a lábujja - de könnyen lehet, hogy két hét múlva le fog.

A szükséges felszerelés többi részének beszerzése nem ütközött akadályba, így ma reggel babakocsival és a következő képen látható kupaccal felszerelkezve elindultunk a bölcsibe.

A képen a következő tételek láthatóak:

- három totális váltás ruha

- egy pár szandál

- 10 darab pelenka

- egy kis csomagos popsitörlő

- 2x1 l folyékony szappan

- 4 csomag 100 db-os zsebkendő

- 4 csomag 100 db-os szalvéta

- 4 guriga wc-papír

- 1 csomag füles kukás zacskó

- 1 textil szatyor "zsáknak"

- 1 mappa mindenféle fontos iratokkal a beiratkozáshoz.

Azért nem kell megijedni, az van, hogy pöttyet túllihegtem a dolgot. Mert a tisztasági cuccokból elég lett volna egy havi adag, de én inkább vittem négyet, mert mostanában olyan feledékeny vagyok, hogy biztos szólniuk kellene a gondozónőknek, mert nem vittem, és az ciki (vagy nem?). A kukás zacskón csodálkoztam, mármint nem azon, hogy kell, nyilván a koszos ruhák miatt szükség van rá. De abból is havi 1 csomag kell. Én most 40-et vittem, de viszek még, ha kelleni fog, csak én azt hittem, az mindenkinek a szekrényében lesz, és beleteszik a szennyes holmit -igény szerint. Na, mindegy.

A túllihegéshez hozzá tartozik a ruhás zsák esete is. A szülőin megkértek minket, hogy valamiféle füles tároló alkalmatosságot vigyünk be a ruháknak, de semmiképpen ne a hagyományos vállfás ovis zsákot, mert az olyan széles, hogy nem fér el egymás mellett kettő az öltözőnél. Nekem azonnal eszembe ötlött az ideális megoldás: vászonszatyor, rajta a gyerek saját kezűleg hímzett jelével. Hosszú esték-éjszakák fáradságos munkájával ezt hoztam össze:

Nagyon büszke voltam magamra (amúgy tegnap lett kész, jellemző) egészen addig, amíg a bölcsibe érve konstatáltam, hogy enyhe túlzásba estem zsák-ügyileg. A kampókra akasztva ugyanis a következő dolgok voltak, nyilván valóan ruhatárolási célzattal:

- hagyományos vállfás ovis zsák (hahaha...)

- nejlonszatyor

- tornazsák

- hátizsák.

Mindegy, azért jól szórakoztam az alatt a rengeteg munkaóra alatt (alvás helyett), amíg készen lettem vele, és ha már megvan, akkor marad is, nem fogom leváltani spáros zacskóra, akármennyire is ciki a kézzel hímzett vászonszatyor.

A mappára végül semmi szükség nem volt. Mivel az eredetileg a "bölcsődekóstolóra" tervezett beiratkozás elmaradt, így a beszoktatás első napján kellett volna menni iratkozni, így vittem magammal a mindenféle munkahelyi és MÁK-os igazolásokat, személyes adatainkat tartalmazó lapokat, és -felkészülve a váratlan kérdésekre is- Simi füzetét, amiben születése óta jegyzetelem tetteit. Sőt, megmondom őszintén, összeírtam 4 A/5-ös füzetlapra mindent, amire kíváncsiak lehetnek: naprend, mit eszik, mit nem eszik, mit tud, mit szeret, mit nem szeret, kedvenc elfoglaltságai, fejlődési lépcsőfokai dátum szerint (lehet, hogy ezt is kicsit túlgondoltam???). De annyian voltak, hogy rám nem került sor, majd holnap. Vagy azután. Azért mindent viszek magammal (a jegyzeteket is), hátha kelleni fognak.

Simi remekül érezte magát: játszott. Igaz, hogy kizárólag egyedül tette, kontaktusba csak akkor került egy kislánnyal, mikor az elvette tőle -és hát mástól is, mindig, mindent- azt a játékot, amivel épp játszani szeretett volna. Szerencsére elég sokan voltak ahhoz, hogy az "elvevős" kislánynak sok dolga legyen a megszerzendő játékokkal, így alkalmanként akár 10 percet is tudott játszani. A gyerekek létszáma -8 fő- kicsit meglepett, mert én úgy emlékeztem, hogy a szabály szerint heti 2 gyerek szokhat be, de nálunk 3 fog, mert az anyukák nem tudják máshogy megoldani. Ez akkor is csak 6 lenne, ugye, erre voltak 8-an. Ami a gyerekek szempontjából annyira nem rossz, hiszen egyből a közösséghez is szokhatnak, de a gondozónőknek nyilván nem egyszerű. Na, mindegy. A tízóraira kapott szilva és víz lecsúszott, csak épp a wc-t nem akarta használni. Azért csak belejön majd, nem volna jó, ha napi 3 váltás ruha várna a kukás zacskóban. Amúgy természetesen élvezte, nem sírt és persze hazajönni sem akart a mai egy óra után.

Holnap folyt. köv., akkor már két teljes órán át ott leszünk.