A ház asszonya pihen

Az ember ha nő, főleg ha feleség, főlegebb ha anya és legfőlegebb, ha nagycsaládos anya, mindig mindentcsinál. Legyen az  hétköznap, hétvége vagy bármilyen piros betűs ünnep, az asszony tüsténkedik. Én meg azt mondtam, hogy mostmá' elég! Ez az utolsó pár hét, de nem is, ez az idei tanév totál kifárasztott: nem érem magam utol semmiben, széthullottam, megcsömörlöttem, ennyi.

Így aztán gondoltam egyet, tegnap vasárnap lévén azt mondtam én magamnak, hogy Andikám, hát vasárnap van, pihenés, holálá! Mert hogy a keresztény világnézetet magaménak vallván azt tartom, hogy a vasárnap a megpihenésé. Elméletileg. Mert főzni azt mindig kell, meg még ezt-azt, ami nem munka, csak épp a hét folyamán nem tudtam mikor megcsinálni. Na, szóval reggel 7-kor elhatároztam, hogy nem főzök, mert az túl sok időt vesz el a pihenésből. Nem gondoltam, hogy böjtöltetem a családot vasárnap alkalmából, csak épp valami egyszerűt akartam csinálni. 

Így is tettem. Nem is kezdtem neki a főzésnek fél 8 körül, ahogy szoktam, csak fél 9-kor tettem fel egy kis befőttekből és pudingból készülő gyümölcslevest. De előtte még beáztattam a zoknikat, szétválogattam egy heti szennyest és elindítottam egy adag mosást. A leves közben bepakoltam a mosogatógépet, elindítottam. A leves után gyorsan elmosogattam a leveskészítéssel keletkezett edényhalmot. Aztán kiteregettem az első adag ruhát és betettem a másodikat. 

Még csak 1/4 10 volt, és hirtelen annyi időm lett, hogy gondoltam, gyorsan nekiállok  vasalni pihenni, nehogy valamit kellejen csinálni, mert úgy rákészültem, hogy ma aztán semmit. Egy-másfél órácskát vasaltam pihentem, elpakoltam a kivasalt "kipihent" ruhákat, gyorsan kiteregettem a következő adagot, mert lejárt a mosógép, aztán nekiláttam a második fogás elkészítésének: mirelit krumplit sütöttem meg mirelit rántott sajtot és panírozott halszeletet (nem rudat) hozzá. Alig 3/4 órát álltam az olaj mellett, mire az 5 főre számított mennyiség elkészült, délben ebéd volt az asztalon. Mindezt pihenés közben!

Ebéd után gyorsan felvittem Simit aludni, majd miután egy óra múlva lejöttem, csodálkoztam, miért is aludtam el a gyerek mellett, hiszen egész délelőtt pihentem...

Jaj, ez a május, ez a május...

... ez az egyik kedvenc hónapom.

Nemcsak azért, mert végre nem kell reggel fél óráig öltöztetni a gyereket, vagy mert a májust amúgy is szeretni szokás, hanem mert ez olyan boldog hónap. Virágzik a bodza és az akác, potyognak a gyerekek.

Gyakorlatilag május elejétől elönt egy olyan hihetetlen nosztalgiahullám, ami már annyira cukormázas és rózsaszín, hogy félve írom csak le. Mert pontosan tudom, hogy 15 (és 3) éve mikorra voltam kiírva szülni, mikor mentem kórházba, mit csináltam, kik voltak a szobatársaim (!), mikor kezdtem vajúdni, és mikor hoztam világra a gyereket. Pont 15 éve. Noémit. Elképesztő, milyen öreg vagyok már!

De amúgy nem csak nálunk ilyen jó a helyzet. A napokban több ismerősömnek született gyereke, vagy tudta meg, hogy lesz (ez még titok amúgy, de nem én vagyok). Például hétfőn apósom dédnagypapa lett, de szerencsére ezzel egy időben én nem lettem nagymama :D. Evelin nek FAR-a van már másfél hete, és akkor ami még hátra van ugye, Simkém "holnap született", meg a névnapok. Tiszta karácsony :-).

Végleg vége

Kettő perccel ezelőtt, az idő lejárta előtt 5 egész perccel ezelőtt véglegesítettem a portfóliómat. Nem, nem lett olyan, mint szerettem volna, van benne egy csomó kamuduma, de ez van, pedig biztos tudtam volna sokkal de sokkal jobbat is írni.  Ennyi idő alatt ennyire telt. Csodálom, hogy még ennyire is...

És akkor jönnek a köszönömök
1.) Istennek, és az Oktatási Hivatalnak, hogy harmadik pót-pót-pótlehetőségként lehetővé tették, hogy feltöltsem...
2.) A férjemnek, aki az összes gyerek összes gondját magára vette, plusz nem majrézott, hogy kosz van, nincs vasalt ruha, nincs kaja csak vajas kenyér, nincs szex meg sör, de azt is magának vette.
3.) A  kolléganőimnek, akik tartották a frontot, amíg itthon voltam, írtak helyettem, és ma délelőtt kizavartak az irodába, hogy írjam, amit kell. Nélkülük tényleg nem jöhetett volna létre.

Fáradt vagyok. Egy hete nem alszom, csak 3-4 órákat, azt is csak több részletben. Most még zuhanyzom és fogat mosok, aztán kidőlök. Biztos nem fogok tudni elaludni a felfokozott idegállapot miatt, de azért kipróbálom, hogy megtudjam, hátha mégis.

Köszönöm még egyszer mindenkinek a láthatatlan drukkokat, a fizikai segítséget, mindent. Nem vagyok boldog, hogy sikerült, egyelőre nem. Csak kimerült. Mentem, jó éjt mindenkinek.

Mai hülye -matekfaktosoknak tilos!

Nem alszom sokat mostanában, lassan már keveset sem. Az utóbbi napokban éjfél előtt nem feküdtem le, ezért elhatároztam, hogy tegnap 11-kor mindenképpen aludni térek. Meg azért, mert pénteken korán reggeles vagyok, 5-kor kell kelnem. De annyira belemelegedtem a portfólió írásába, hogy csak 3/4 12-kor jutottam ágyba, és ott is zakatolt az agyam a jobbnál jobb ötleteken még vagy egy órán keresztül.

Simi hajnali 5-ig 4x ugrasztott, így aztán teljesen kómás állapotban keltem ki az ágyból, és kezdtem neki a reggeli dolgoknak. Tettem vettem, majd elgondolkodtam azon, hogy hánykor is megy a buszom. Nem jutott eszembe(!), de az igen, hogy a következő 6:04-kor, és mivel 15 percenként jár, gyors fejszámolás után meg is volt az eredmény: a busz, amit el kell érnem, 5:39-kor(!) indul. Gyors kukk az órára, jesszusmárcius 5:15! Ha 5:39-re kell jönnie, akkor kb. 5:35-re ott is van (a korai buszok sose késnek, sőt), nekem kell negyed óra ahhoz, hogy kigyalogoljak a megállóba, 5 perc múlva indulni kell. Gyorsan írtam egy cetlit a férjemnek, hogy vagy csináljon kaját Ádámnak vagy adjon neki pénzt ugyanebből  célból, mert elaludtam, nem volt időm csinálni. Hogy ezt honnan vettem, nem tudom, nem is aludtam el, de azt gondoltam, hogy csak ez történhetett, mert mindig elég szokott lenni az idő a tisztálkodás-öltözés-kajacsomagolás hármas mindegyikére. Beugrottam a cipőmbe, fogat mostam (vagy fordítva) és 5:24-kor nekiiramodtam.

Összefutottam a szomszédság legaktívabb nyugdíjasa címet birtokló Gizi nénijével, aki épp egy másfél méteres bottal irányította borjú méretű kutyáját (nem kell félni, Gizi néni szelíd), mondta is, hogy Andikám, ilyen korán? Hát igen, de sietek, mert így is késésben vagyok. Rohantam, mint a Baywatch-hölgyek, szerintem fel is ébresztettem az egész környéket kisebb földrengést indukálva tetemes súlyomat megfuttatván. Trappoltam, mint egy bölénycsorda, közben elszáguldott mellettem autóval a hátsó szomszéd (ebben az utcában mindenki ilyen korán ébred?). Úgy vágtáztam, hogy 5:34-re kint is voltam a megállóban és alig fél perc múlva felbukkant a kanyarban a busz. Elértem!!! Mikor begördült a buszöbölbe, nagy boldogságomban rápillantottam a kihelyezett menetrendre, és láttam, hogy ez nem az a busz, én az előzőhöz mentem ki (Mit mentem? Inaltam, suhantam, nyargaltam, tulajdonképpen inkább repültem). És felszálltam, a HÉV-nél le, ott pont elértem volna az előző HÉV-et, de hagytam elmenni (akkor még mindig a zsírégető tartományban volt a pulzusom a roppant megerőltető futkározás miatt), így a szokásos időben értem be dolgozni.

Tulajdonképpen ennyi. Most megyek, írom tovább a portfóliót, ma sem fekszem le, és kíváncsi vagyok, holnap milyen marhaságot fogok csinálni...

Nekem most nem itt kéne lennem...

...mert már a tele van a bütyköm, komolyan! Meg is hallgattam ezt a számot, mert én is menni akarok!!!

Napok óta a portfóliómat írom (inkább hetek óta), úgyhogy mindenféle íráskényszerem elmúlt, de gondoltam, kicsit mégis feldobom a kényszerű írástevékenységet egy szabadon választott dokumentum elkészítésével :D. Szóval írok egy rövidet. Bár talán innom kellene egy ugyanilyen nevűt, hogy visszajöjjön az életkedvem. Hahaha...

Rövid híreim

1.) Írom a portfóliót, baromi nagy meló, de a legeslegnagyobb munka, amitől a legjobban féltem, kész van (csak a fejléc hiányzik). Huh. Jöhet az "apraja", van még négy éjszakám, plusz a mai nap. 

2.) Noémi Lengyelországban van. Ebben a tanévben annyit utazott már külföldre a sulival, mint amennyit én az utolsó negyed évszázadban sem.Mindegy, menjen, addig se kell rá főzni is gyakorol valami idegen nyelvet, angolt, németet, mikor mit, de hát neki könnyű, mert ez a gyerek BESZÉL két nyelven, pedig csak 15 lesz nemsokára. Okos nagylány :D.

3.) Színezik a házunkat. Vagyis szinte már azt csinálják, csupa oszlop és gerenda a ház minden oldala. De valami kivitelezési és lassúsági dolog miatt újra kell "szürkíteni" is. Ez igazán kár, mert így többe kerül, megy az idő (holnaptól pl. eső lesz, mi lesz akkor a munkával?) meg minden. Sárga lesz amúgy. 

4.) Simi két teljes hetet járt bölcsibe!!!! Ez ugyan hurrá, de tegnap már mondták, hogy mintha elkezdett volna köhögni. Ma vittem, de már intéződik a hely a mamánál. Szuper, pedig azt hittem, májusban már csak nem fog megbetegedni. Persze hogy nem, hahaha...

5.) Ma felhívott a volt gimis magyartanárom, hogy beszéljek a suli 25. szülinapján. "Csak" 2 perc lenne, de valakit akartak az első gimnazista osztályból, és azért én, mert oda jár a két gyerekem is. Nem tudom, miért vállaltam el??? Én nem tudok/szeretek sok ember előtt beszélni. Még jó, hogy pedagógus vagyok. Basszus, de hülye vagyok, tisztára be vagyok tojva, mit mondjak?

6.) Már két kiscicának van gazdája, de a csajok megint nem kellenek senkinek. Brühühü... Jövő héten vihetők, kell valakinek?

Megyek vissza portfóliózni. Azannya, de elegem van már!!!

Roppant kínos

ezért nem írok le minden részletet. Mert ugye ismerősök is olvasnak. Esetleg férfiak is, akik nem a férjem. Vagy egy feleség, aki olvassa blogot és akit jól ismerek, mondjuk elmeséli a férjének, akit szintén jól ismerek, de nem olvassa blogot, hogy képzeld, az Andi a nőgyógyásznál...

Mindjárt 40 éves leszek, született három gyerekem, számtalan alkalommal voltam már nőgyógyásznál, és ultrahangoztak is rengetegszer. Abban a rendelőben, abban a székben is. Azt hittem, nem érhet meglepetés. Hajlott koromra és "szakmai" rutinomra támaszkodva csak úgy belibbentem a rendelőbe a mai kontroll ultrahang vizsgálatra, ami a hat hete látott cisztámat hivatott ellenőrizni. Farmer, edzőcipő. Direkt öltöztem így, gondoltam, pont megfelel. Én ugyanis roppant szégyellős vagyok, altesti vizsgálatokhoz szigorúan szoknyát húzok, hogy ne kelljen félmeztelenül (pláne, ha az a fél deréktól lefelé van) álldigálnom a doki előtt. Erre a doki kizavart levetkőzni egy hasi ultrahanghoz, de komolyan, mint egy dedóst. Nem értem miért kellett ezt? Még soha nem vizsgálták a hasamat úgy, hogy alulról ne lettem volna felöltözve. Mindegy, ezt is kipipálhatom.

Ja, nincs már cisztám, legalább ennyi haszna volt a nudizásnak.

A legnagyobb hülye a világon

én vagyok.

Nem viccből mondom, tényleg. Mert igenis értesített az Oktatási Hivatal, hogy pótlólag mégis bekerültem a 2015-ös minősítési eljárásba. Nem is mostanában, hanem még tavaly novemberben. De annyira a nyakamon volt a szakdolgozat leadási határideje, a januári ismételt értesítéskor meg alig 2 hetem volt vissza az államvizsgáig, hogy teljesen ki is ment az egész a fejemből. De annyira, hogy mikor megvolt a diplomám, minden teher legördült rólam, és a portfólió még az agyam közelébe se került. Úgy elfelejtettem, mintha a büdös éleben szó nem lett volna róla. ENNYIRE hülye vagyok. Annyira nem foglalkoztam vele, hogy még csak nem is regisztráltam az OH oldalán. Mondjuk, akkor nem tudom, miért írták, hogy újra megnyitották a feltöltőfelületemet, hiszen sose jártam még arra. Most ugyan regisztráltam, de mindenféle gondok vannak a validációval, szóval nem férek hozzá az oldalamhoz.

Az az igazság, hogy kifejezetten isteni kegyelemnek érzem, hogy kaptam egy esélyt, hogy a hülyeségem miatt nehogy sikertelen legyen a minősítésem. Van még pontosan 23 napom arra, hogy elkészüljek vele és feltöltsem. Néha úgy érzem, meg tudom csinálni, máskor csak bőgök, hogy ez teljesen lehetetlen vállalkozás, ember nincs, aki erre képes volna. Annak ellenére, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ebben a cipőben jár (csatlakoztam egy FB-csoporthoz), és többen is írták biztatásul, hogy 2-3 hét alatt kivégezték a feladatot, és azóta már túl is vannak a sikeres minősítésen. Mégis lehetséges volna? Nem tudom. Most ott tartok, hogy elkezdtem, írom, amit tudok, már beszéltem a lányokkal, kapok az utolsó héten 2 szabad napot, hogy nyomjam, ahogy tudom. Talán, talán meglesz... Az sokkal jobban izgat, hogy nem fog sikerülni a validáció, és nem tudom hová felpakolni az anyagot.

Szóval így vagyok. Hülyének, idiótának és minden ezekkel rokonértelmű kifejezésnek érzem magam. Ha sikerül, akkor ki fogok harcolni magamnak a nyári szünetben egy láblógatós hosszú hétvégét, mert amit ebben a tanévben megcsináltam (és még fogok), az egyszerűen nem embernek való. Már most olyan fáradt vagyok, hogy néha altatás közben elalszom a gyerekekkel az oviban(!), olyan sokat fáj a fejem, mint még soha életemben, és egymás után kétszer lettem olyan beteg (ebből a második még most is tart), hogy ha nem kellene mindenképpen dolgoznom, akkor tuti dokihoz mentem volna. De dolgozom, hál' Istennek gyorsan gyógyulok, a teljesítményemet viszont mindenképpen negatívan befolyásolja a kór. Amúgy meg azt sem tudom, hogy egyáltalán náthás mikor voltam utoljára, annyira nem szoktam beteg lenni, de pillanatnyilag annyira kizsigereltem már a szervezetemet, hogy kezdi bemondani az unalmast.

Így vagyok. Hülyén, betegen, kétségbe esetten, nyomorultan. Csak ahogy mostanában mindig. 

Ez nem egy vidám poszt, úgyhogy a végére felteszek valami cukit, hangulatfeldobási célzattal. Tessék. Nem jó képek, tudom ;-).