2013. február 10., vasárnap

Hol itt az igazság?

Számottevő havazás nem várható -mondták a meteorológusok napok óta. Kérdés, hogy kinek mi a számottevő, ugyebár. Az Alpokban lehulló 80-100 cm-hez képest az a 8-10 centi, ami az éjjel érkezett (és pillanatnyilag is érkezik az, ami az elejétől lemaradt), valóban nem számottevő, de ahhoz képest, amit én látni szeretnék, jelentős mennyiség. Számomra minden seperni való hótömeg, legyen az 1 centi, vagy akár 40, jelentős mennyiség. Akkor is, ha nem én seprem/lapátolom. 

De nem is itt van a hiba, hanem ott, hogy már megint nem úgy történt, ahogy mondták. Mert igenis jelentős mennyiség hullott, punktum. Semmi bajom nem lenne, ha mondjuk így fogalmaztak volna, hogy "Havazás várható az országban itt-ott; néhol több, máshol kevesebb csapadékra számítsanak, akik emitt vagy amott laknak. Az ország egész területét figyelembe véve előfordulhat, hogy valahol kisüt a nap, míg másutt szélre kell készülniük azoknak, akik ott laknak, ahol fúj a szél. Jól teszik, ha munkába indulás előtt kinéznek az ablakon, és az aktuális időjárásnak megfelelően öltözködnek. Havazás esetén javasoljuk meleg ruházat viselését, ha az eső esik, semmiképpen ne felejtsék otthon esernyőjüket." Mennyivel korrektebb lenne így, nem igaz?

Amúgy szeretem a havat, szép, hideg meg minden, csak erre a télre pont elég volt, mert nem nagyon szeretek hóban babakocsit tolni...

4 megjegyzés:

  1. Nálunk nincs hó. Valami szallingozott, de nyoma sincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezek szerint Nálatok van az igazság :-). Errefelé lehullott vagy 20 cm hó, ami a napokban el is fog olvadni. Már, amennyiben hinni lehet a meteorológusoknak. De azon se lepődnék meg, ha hipp-hopp esne hozzá még 40 centi...

      Törlés
  2. Épp tegnap nagycsaládos ebéd közben bosszankodott kis családunk másik fele, hogy már megint esik a hó, lapátolni kell. Mire férjem beszól, hogy minek lapátoltok, elolvad az magától fél nap alatt. Majd fennhangon kijelentette, hogy ő például ezen a télen még nem lapátolt. Én igyekeztem hamar hozzátenni, hogy én, például már lapátoltam. Nemrégiben múlt el a vízhólyag a tenyeremről, amit egy karácsony előtti lapátolásból szereztem, ami, hála a saroktelek kiváló adottságainak, nem kevés folyómétert jelentett. Persze volt segítségem, mert Frici egy gyomkiszedővel kaparta fel a letapadt havat, Vanek pisivel próbálta felolvasztani, Abi meg kiflimorzsákat hintett rá a babakocsiból, nehogy a járókelők megcsússzanak amíg nem végeztem. Ez amúgy szerintem már extrém sport kategória, hogy az előző bejegyzésedre is reagáljak :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk az van, hogy itt a szomszéd jóember, aki a nagybátyám személyesen, pillanatnyilag állandó elfoglaltság hiányában amint lehet, havat lapátol. Nálunk is (van kapu a két telek között), így esélyem sincs ilyetén megmozdulásra. Bár, a múltkor a teraszt lesöpörtem :-).

      Törlés