Boldog új esztendőt!

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Olvassatok ez után is, terjesszetek mindenfelé :-). Igyekszem megtartani a jövőben is a "tékitízi fílinget", saját magam stresszoldása és mások hangulatának javítása céljából. Bízom abban, hogy a jövő év legalább ilyen jó lesz, mint az idei, és akkor rendben is vagyunk ;-).

És megmagyarázták...

Mármint azt, hogy miért volt rossz a cirkónk, mi okból kifolyólag ment tönkre benne ennyi minden. Menjünk vissza az időben.... Egészen addig, amíg az alig hogy felépült házunkba beszereltettük a fűtésrendszert. Ugyanis ott történt a végzetes hiba. Mert nem ám csak úgy ukmukkfukk fel kellett volna tenni a radiátorokat, ahogyan azt megvásároltuk, hanem egyenként szépen át kellett volna mosni őket felszerelés előtt, így a bennük lévő mocskos izé nem keringene már 7 éve a rendszerben, és nem vágta volna gallyra a kazán kismillió alkatrészét. Hát, köszi.

Néhány kérdésem azért volna.

Először is, aki feltette a radiátorokat, az ezt nem tudta?

Másodszor, az évente elvégzett karbantartások idején miért nem kérdezte meg valaki, hogy átmostuk-e a radiátorokat felszerelés előtt, mert ha nem, akkor mindenképpen tegyük meg, ugyanis meghibásodást okozhat a keringő dzsuva?

Harmadszor, amikor már ikszedik alkalommal lettek visszarendelve a szerelők, miért gondolkodtak konferencia hívás keretén belül azon, hogy mi lehet a hiba, ha ennyire egyértelmű?

Negyedszer, mi a bánatért nem néztek át mindent az első alkalommal, miért kellett alkalmanként kifizetnem a kiszállást (amit bizonyítani nem tudok, ugyanis nem adtak számlát...), és külön-külön minden egyes alkatrész cseréjének a munkadíját (a mai eksön újabb 45 rugó)?

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy (az éves karbantartás díján kívül) 103.000 Ft-unkba került a cirkó javítása. Gyönyörű, mondhatom. Számla csak a mai akcióról van, a többiről csak munkalap. De megmondom őszintén, és el is felejtettem kérni, mert azt hittem, a nyamvadt munkalap a kifizetett díjakat is tartalmazza. Hát, nem.

Most az van, hogy tavasszal leszereljük a radiátorokat, átmossuk az egész rendszert, feltöltjük az ajánlott inhibitor folyadékkal (Megnéztem, 100 l vízhez 9 ezer pénz. Kérdés, hogy hány liter víz kering a mi rendszerünkben?). Aztán elvégeztetjük a szintén ajánlott vízkőtelenítést, ami az előzetes kalkulációk szerint nagyjából 20 ezerbe fog kerülni.

Ennyi pénzből egy zsírúj cirkót vehettünk volna, amivel pár évig tuti nem lenne gond. 

Már csak az a kérdés, hogy januárban mit fogunk enni? Én, mondjuk amúgy is fogyókúrát terveztem, de nem nullkalóriásra gondoltam...

NA, MOST MÁR AZTÁN TÉNYLEG ELEGEM VAN!!!!!

Jogásszal, ügyvéddel, fogyasztóvédelmi képviselővel akarok beszélni!!!! Azonnal!

Ma délután 3-kor elmentünk itthonról, mire 8-kor megjöttünk, a cirkónk alatt hatalmas tócsa, a lámpa vörösen villog, nyomás sehol a kazánban. Úgy megjavította tegnap a mesterember a cirkónkat, hogy mára elfolyt belőle az összes víz, persze senkit nem tudunk értesíteni, és itt állunk tél közepén este 9-kor melegvíz és fűtés nélkül 3 gyerekkel, akik közül az egyik egy 7 hónapos csecsemő. Éljen :-(((((! Én olyan dühös vagyok, hogy szóhoz se jutok! Ha holnap nem jön ki valaki, és nem csinálja meg rendesen, akkor biztosan nem hagyom annyiban! Nem vagyok egy beszólogatós fajta, de ez azért már több a soknál. Ha esetleg van az Olvasók között jogász, megmondaná nekem, hogy köteles vagyok-e kifizetni azt a pénzt, amibe a cirkó gallyra tétele (tegnap végül nem fizettünk semmit, mert azt monda az ürge, hogy legközelebb) majd az azt követő -vélhetőleg holnap történő és végleges- megjavítása kerül??? Még a kiszállási díjat kifizetem, de új alkatrészt  (mert valami megint biztos tönkre ment, azért folyik a víz) és munkadíjat már nem vagyok hajlandó.

Gyerekeket felöltöztetem, dupla paplan, és mehetnek aludni. Sajnos, a tetőtér hamar lehűl, már most is csak 18˙C van, reggelig 2-3 fokot tuti hűlni fog. Kellett nekem panaszkodni a trópusi hőségre, tessék, itt a jó kis hideg:-(.

F6 3.0

December 28.

Remélem, ez az utolsó alkalom, hogy ezt a kódot leírom. Kész idegbaj, komolyan mondom.  Nem akartam már ezzel untatni senkit, de most megint muszáj írnom, mert immár harmadik alkalommal van itt a szerelő az F6 baját ellátni. Még nem tudom, mi lesz a végkifejlet, ezért el is vonulok, és írom a karácsonyi posztot.

(...) Jelentem, a karácsonyi poszt felrakva (kicsit mérges vagyok, mert a képek nagyon bénák), és a szerelő még mindig itt van, immár 1,5 órája (pillanatnyilag 21 óra 11 perc van). Attól  félek, nagyon sokba fog ez nekünk kerülni :-(. Történt ugyanis, hogy még aznap, mikor "megjavították" a cirkónkat, este újra kijelezte az utálatos F6-ot. Eléggé rezignáltan fogadtuk a hírt a férjemmel, nyoma sem volt semmilyen idegrendszeri károsodásnak egyikünk részéről sem. Valahogy természetesnek tűnt, hogy megint nem sikerült megjavítani. Úgy döntöttünk, majd karácsony után foglalkozunk a dologgal, és nem idegeskedünk ezen újra. Vállaltuk a hőséget és a rettenetes gázszámlát, és egyszerűen nem foglalkoztunk a dologgal. 

Momentán épp itt a szerelő, aki már néhány kollégáját is felhívta, hogy telefonos segítséget kérjen, amit meg is kapott. Most úgy tűnik, meg is van a baj forrása: motorhiba. Megjavítani alkatrész (vagy szerszámkészlet?) hiányban nem lehet, de holnap kijön az ügyeletes kolléga, és megcsinálja. Ki kellett cserélni mégis azt a ki bigyót, amit első körben (3.500,- ), a többit holnap intézik, és a holnap is fizetjük... Majd beszámolok, most lehűtöm magam. Ugyanis meleg vizünk nincs, de legalább fűtés van. 

December 29.

16 óra 54

Már bő 2 órája itt a szerelő (egy másik, nem a szokásos). Szanaszét szedte az egész cirkót, most teszi összefele, de nem nagyon akar működni. Úgy érzem, idegroham készülődik a fejemben... Fogalmam sincs, mit csinált a készülékkel, megmondom őszintén, igyekeztem magam távol tartani az eseményektől. Sikerült, csak hangfoszlányok jutottak el hozzám, de nem voltak túl biztatóak. 

Ez itt, kérem szépen, a Dr. House "gázos változata", a szó minden értelmében. De pontosan. Mert volt ugye a tünet: F6, ami ritka, de nem ismeretlen a szerelők előtt, vajon mi lehet? (Vérzik a beteg orra és borsót hány, miközben hátraszaltózik, mi lehet a baja?) Hohó, ez biztosan az NTC szelep lesz, kicseréljük, és probléma megoldva. (Aha, ez biztosan lupus, egy kis antibiotikum, és probléma megoldva.) Az F6 eltűnt, éljen! De jaj, rövid idő elteltével újra jelez a készülék. Ez mégsem az NTC szelep lesz. (A beteg meggyógyulni látszik, de jaj, újra hátraszaltózik. Ez mégsem lupus lesz.) Akkor panelhiba, tutibiztos. Nagyműtét, de a cirkó megmenthető. (Akkor tumor, méghozzá az agyban, tutibiztos. Nagyműtét, de a beteg megmenthető.) Hoppá, ez sem nyert. Telefon elő, és indul a "Ki mit tud az F6-ról?" című vetélkedő minden elérhető cirkódoktor bevonásával. (Ötleteket kérek! Az orrvérzés orrsérülésre utal, de akkor mi lehet a borsóhányás hátterében? Nyilván némi elfogyasztott borsófőzelék vagy franciasaláta. Baromság, attól még nem hátraszaltózik senki, és franciasaláta esetén répa is lenne. Nem lupus és nem daganat. Esetleg vírusfertőzés? Valami autoimmun betegség? Négerdoktor, akinek nem jut eszembe a neve, mit gondol? Vagy az indiai? És a nem régen feltűnt nemtudomhogyhívják ázsiai típusú doktorkislány? Vélemény?) Aha, mégis NTC és még emellé más is. Motorhiba? A mittudoménmilyen szelep kipucolása szükségeltetik? Jó, akkor holnap, de azért az NTC-t kicserélem, hogy megérje a holnapot. A panelcsere miért kellett? Hát, mert rossz volt. Hogy akkor miért F6-ol még mindig? Biztos van más baja is az NTC-n és a panelon kívül. Holnap minden megoldódik. (Mégis lupus lesz, ami egyéb más betegséget is okozott. Most egy kis antibiotikum, aztán holnap műtét. Teljes vércsere, plusz egy szívbillentyű kicserélése, és minden jó lesz. Hogy miért lékeltük meg a koponyát? Ki tudja, de biztos kellett, hiába hány még mindig borsót a szerencsétlen és a hátraszaltózás sem szűnt meg. Igaz, az orrvérzés csillapodott. Nem kell aggódni, holnap meggyógyul a beteg.) Na, hol az a szelep? Szétszedjük, megtisztítjuk. Nem megy. Kicseréljük. Nem megy. Akkor mást is megtisztítunk, vödröt kérek, hadd folyjon ki a víz! Hú, beindult. F6???? Affenébe, a tisztítás kevés volt, az egész bizgentyűházat ki kell cserélni. Majd valamikor újra nekiállok, most van fűtés és melegvíz is, bár a hiba még mindig fennáll. Viszontlátásra. (Gyorsan, műtőbe, essünk minél előbb túl rajta. Szikét! Törlést! Istenem, leállt a szíve! Üssük ki 200-zal! Semmi. Töltés 300-ra! Még mindig semmi. 400. Hú, beindult. Affenébe, borsót hány és vérzik az orra... Úgy látszik, a billentyűcsere kevés volt, szívtranszplantációra szorul a páciens. Zárjuk be, valamikor újra műtjük. Legalább a szíve ver, így lehet élni, egy kis borsóhányás nem számít, a hátraszaltózás meg nem gond, elmegy vele fellépni, még pénzt is kereshet.)

Jelentem, 17 óra 14 perckor a szerelő csatavesztés után eltávozott, egy F6-os problémával küzdő, pillanatnyilag pontosan ugyanazokat a tüneteket produkáló cirkót hagyva a nyakunkon, mint a legelső alkalommal. Azt ígérte, januárban újra jelentkezik, és egészen biztosan leöldökli valaki az F6-ot. Bízom benne. A fejleményekről majd tudósítok, addig is élvezzük a meleget. Még jó, hogy nem fizettünk be valami egzotikus helyen eltöltendő téli üdülésre, itthon is pontosan olyan meleg van... És tartok tőle, hogy mire végre valaki megszabadít minket Connor MacLeod szellemétől, aki F6-ként éled újra minden egyes kivégzés kísérlet után (tényleg, majd javaslom, hogy a fejét vágják le...), addigra pont annyiba fog kerülni az irtózatos gázszámla és a javítás mint egy trópusi vakáció.

Karácsony

Rendkívül mozgalmas, vidám, alig idegeskedős, szinte teljesen egészséges karácsonyon vagyunk túl. Ami bosszant, hogy a fényképezés megint elmaradt, pedig bőven lett volna mit fotózni. Ejnye-bejnye. 

Nem baj, abból a pár darabból igyekszem gazdálkodni, ami van. 

December 24.

Nálunk gyűltek össze a nagyszülők, volt eszem-iszom, ajándékok, miegymás. Előrelátóan csupa műanyag díszt tettünk a karácsonyfára, hogy majd Simi, mikor elkezdi birtokba venni, és alig tudjuk elvonszolni a fától, és jól elborítja, ne törjön össze semmi. Ehhez képest Simi rá se bagózott a fára, a játszószőnyege 20 cm-re lett leterítve a féltett objektumtól, de eszébe se jutott magára hagyni hőn szertett játékait holmi csillogó-villogó dolog miatt. Na jó, mikor egészen közel vittük a fához, a szaloncukor papír felkeltette az érdeklődését.

 

 

 

Csak az ajándékkísérő cetli érdekelte

Családilag

 (Kérek mindenkit, adjon ötleteket, hogyan tudnám úgy feltölteni a képeket, hogy jobb minőségűek legyenek, mert ez így borzasztó, nem is teszek többet.)

December 25.

Itthon voltunk, senki nem jött és sehová nem mentünk.

December 26.

Jöttek a tesómék Pécsről, a gyerekeknek ez a karácsony fő szenzációja. Amúgy mindegy, hogy milyen apropóból történik, a lényeg a bandázás. Délután meglátogattuk a pesti Dédit (itt sajnos nem készültek képek), ahol jelen volt még apukám nővére is, aki az ünnepekre hazalátogatott Németországból. Simont megcsodálták, és álmélkodva vették tudomásul, hogy így, 7 hónapos korára megfordul(!) és kúszik. Valamint az is csodálattal töltötte el a nagyérdeműt, hogy Simi akár fél órán keresztül is eljátszik a szőnyegen, és szereti, ha békén hagyják. Ezt a nagynéném kifejezetten csodálatra méltónak tartotta, mert a ő unokája (pont egy hónappal fiatalabb Siminél) sajnálatos módon beépített, és igen érzékeny magasságmérővel rendelkezik, így ha ébren van, gyakorlatilag egy percre se lehet letenni, de még leülni sem szerencsés vele, ugyanis azon nyomban éktelen tiltakozásba kezd az őt ért sérelem megszüntetése céljából. Tudom, ez milyen, nekem is volt ilyen gyerekem, szerencsére megnőtt.

A három nagyfiú hál' Istennek nem mutatta valamilyen idült, fiatalkori elmebetegség tüneteit, viszonylag csendben játszottak, csak egyszer kellett rájuk szólni. Legalábbis többre nem emlékszem.

Este hatalmas wii-parti volt, amiben mindenki részt vett. Rettenetesen sokat röhögtünk, képek és videó felvételek is készültek, de ne is álmodjon bárki is arról, hogy megosztom ezeket. Táncoló üzemmódban abszolút vállalhatatlan vagyok.

Elkéstem

Mármint azzal, hogy minden kedves rokonomnak, barátomnak és üzletfelemnek (és persze Olvasómnak)

ÁLDOTT KARÁCSONYT   

kívánjak.
Majdnem sikerült tegnap, csak a feltölteni szándékozott videót nem tudtam feltenni, mert nem volt megfelelő a kiterjesztése, konverter programot letölteni és a videót átkonvetrálni pedig a nagy lótás-futásban esélyem sem volt.
De még tart az ünnep, úgyhogy további békés, boldog ünneplést kívánok mindenkinek!

Hét lett

Simon a mai napon (világvége ide vagy oda) 7 hónapos lett. Születési paraméterei a következőként változtak: testtömege immár 7610 gramm, testhossza 67 centiméter. 

Étkezési szokásai merőben eltérnek az egy hónappal ezelőttitől, ugyanis gyakorlatilag bármit megeszik, igaz, ami nem ízlik neki annyira, azt kicsit lassabban, és látványos -gyakorlatilag epilepsziás rohammal felérő- rázkódások közepette. Én a magam részéről megfontolás tárgyává tettem egy mellbimbó piercing betetetését a szoptatás utáni időszakban. Ez számomra semmilyen fájdalommal nem járna, ugyanis a lyukak már készülnek, a kis drága folyamatosan a bőröm szakítószilárdságát próbálgatja a két vadonatúj fogával.

Kúszik, mászni is próbál, az ülés sehogyan nem megy, de nem is baj. Kedvenc elfoglaltsága az erkélyajtó előtti lábtörlő nyalogatása -ezt borzasztóan utálom, így el is raktam az útból a "vörös posztót". Jól is tettem, mert így most a parkettát nyalogatja, legalább nem kell annyit takarítanom. Leginkább az vidítja fel, hogy a kezébe akadó tárgyakat eldobja, utánairamodik, megkaparintja, újra eldobja, megint megszerzi, ismét eldobja, és így tovább, gyakorlatilag a világ végezetéig (máig????).

Még mindig egy mosolygós tündérbébi, aki áhítattal csüng az apján és a testvérein. Rajtam nem, de én ugye csak az anyja vagyok, azt, hogy állandóan jelen vagyok az életében gyakorlatilag evidenciaként kezeli, és az is.

Szókincse jelenleg köpködésből, cuppogásból, sikongatásból, nyögdécselésből és "eeeeeee"-zésből áll, néha hallat egyéb hangokat is, de azt mostanában ritkán.

És végezetül egy-két friss kép az alanyról:

Megpróbáltam felültetni

Aztán eldőlt...

Komoly kép múlt hétről

Helyreigazítás

Az előző bejegyzésemet törölni akartam. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább mégsem, hanem egy következő posztban megmosom a saját fejem, nyilvánosan.

Bocsánatot kérek, hogy kiakadtam, ahelyett, hogy hálás lennék. A gondviselő Istennek, Akiben feltétel nélkül hiszek, azért, mert... 

- volt pénzünk kifizetni a cirkó javítását -a továbbiakat majd Ő elintézi

- nincs kifizetetlen számlánk, ezért tudunk fűteni

- van házunk, amiben meleg van, sőt, a baj éppen a túl meleg volt.

Csak kis élménybeszámoló a mai fűtésszerelésről, a teljesség kedvéért.

Szerelő bácsi (van vagy huszonvalahány éves) megérkezett, megállapította, hogy valóban az F6 tényállása forog fenn. Véleménye szerint panelhiba lesz, ami eléggé zsebbenyúlós akció, úgyhogy nézzünk át minden más lehetőséget, talán szerencsénk lesz. Előlap szokás szerint leszerel, a tegnapi kütyü kiszerel, egy másik vadi új beszerel, hátha... ez csak egy 500-asba került volna cakkumpakk. De nem, még mindig F6. Jó, akkor nézzük, talán csak kontakthibás valahol. Minden érintkezőt, kisbigyókát megtekergetett, rászorított, de ez sem segített, F6 továbbra is. Hát, akkor viszont marad a panelhiba. Be is hozott egy új panelt, kicserélte, és akármit is csináltam, F6 nem jelentkezett. Itt rákérdeztem, hogy mégis nagyjából mire számítsak, már, ami az árat illeti. Mikor megmondta az összeget, a térdem megrogyott és majdnem ájultan estem össze, de csak annyit mondtam, hogy erről egyedül nem dönthetek. Majd a férjem eldönti, hogy most kifizetünk egy csomó pénzt, vagy élünk még trópusi hőségben F6-tal pár hétig, aztán fizetünk egy vagon pénzt a gázra, és az újabb kiszállásra és munkadíjra még többet, mint a mostani 45.000 Ft. Telefonáltam, és miután felvázoltam a lehetőségeket, a családfenntartó úgy döntött, hogy akár a küszöb vacsoraként való elfogyasztásának lehetősége mellett is az F6 azonnali, igen jutányos áron történő megszüntetését kéri. Megtörtént. Aztán kiderült, hogy a fűtésszerelőnek nagyon rossz a szeme. Valahogy szóba került, hogy van egy pianínónk, amit a gyerek zenei kiművelése céljából vásároltunk. Számára ekkor derült ki, hogy az állandóan az ölemben tartózkodó csecsemő mellett van még másik -nem is egy, hanem rögtön kettő- nagyobb gyerekünk, akik közül az egyik akkora, hogy már zongorázni tanul (ergo lehet vagy 7-8 éves). Nahát, ki se nézte belőlem, hogy már ekkora gyerekem van (mondom én, hogy rossz a szeme)! Aztán, mikor felvilágosítottam, hogy a zongorista gyerekem már hetedikes, az álla rögtön a padlóra került, és akkora szemeket meresztett, mint egy bikabornyú, és láttam, ahogy a fejében a következő kérdések sorakoznak fel: Uramisten, ez hány éves? Hány évesen szülte azt a hetedikest? Hah, nyilván leányanya volt, és csak könyörületből vette el a jóképű fiatalember. Nem kellett volna-e inkább kezicsókolomot köszönni neki ahelyett, hogy élből letegeztem? (Megjegyzem, de, kellett volna, vagy ha azt nem is, azért minimum egy jónapotot elvártam volna, mivel vagy egy tízessel tuti fiatalabb a srác, mint én...) Persze, több oka is lehetett a fenti gondolatmenetnek:

a) megérett a szemüvegcsere a fiatalembernél

b) gőze sincs, hogy néznek ki a mai harmincasok, mert én vagyok az első, akit közelről látott

c) kedveskedni akart nekem, ha már kifizettetett velem egy zsák pénzt

d) valóban nagyon fiatalosan nézek ki, dacára a macinacinak és az idétlen copfnak.

Miután elköszöntünk, megjegyeztem, hogy ha véletlen felénk vezetne az útja az elkövetkezendő néhány hónapban, könyörögve kérem, hogy semmi esetre se álljon meg és jöjjön be, mert ha ő ide beteszi a lábát, akkor az nekünk nagyon sokba kerül. Megígérte, hogy nem jön, max. majd dudál, ha erre jár. Remélem, azért nem fog felszámítani semmit.

F6 2.0

Diagnózis: panelhiba. Jó hír: műthető. Rossz hír: nincs rá TB támogatás. Jelentem, a műtét sikeres volt, a páciens újra egészséges. 45.500 Ft-ba került. Plusz még a tegnapi 9.000.

Nektek is boldog karácsonyt...

F6

Nem sakklépés és nem a billentyűzet felső sorában elhelyezkedő nyomógomb. Az F6 a gutaütés szinonimája, legalábbis az én olvasatomban. Több fronton is támad minket az F6, ami miatt feltétlen azonnal ölő agyvérzést kellene szenvednünk, de eleddig sikeresen visszavertük az F6 alattomos támadásait.

Történt ugyanis, hogy a hétvégén a cirkónk kijelzőjén szigorú piros villódzás mellett az F6 hibakód jelent meg. A család esze (nem én) rövid idő alatt kiguglizta, mi is lehet a probléma, és kiderült, hogy házilag nem orvosolható -azaz nem volt ilyesmi utasítás, hogy "Nyomja meg ezt a gombot jó erősen, tekerje azt a tekerentyűt arra, helyezze ezt a vezetéket emerre, vagy rúgja jól oldalba a készüléket a hiba elhárítása céljából.". Vagyis mindenképpen hozzáértő szakember bevonása javasolt a probléma orvoslásához.

Na, de miért is okoz gutaütést az F6 szegény, nyomorult földi halandónak? Több okból kifolyólag is. Mert ilyen alattomos ez az F6, hogyha az egyik dolog miatt nem sikerül elhalálozni, akkor ott van még néhány másik, ami miatt szintén kerülhet az ember olyan idegállapotba, ami a szélütés elkerülhetetlen voltát vetíti előre. 

Először is, maga a probléma, ugyebár. Ugyanis az F6 miatt kb. 25 °C van a házban éjjel-nappal, amiben mi szó szerint megdöglünk. Noha nem vagyunk eszkimók, de ez egy picit soknak tűnik, főleg éjjelre. Mert az F6 miatt úgy érzékeli a cirkó, hogy veszélyesen lehűlt a levegő a házban, és azonnali jelleggel fagyvédelemre kapcsol, vagyis fűt ezerrel. Akkor is, ha a fűtés funkció nincs is bekapcsolva (kipróbáltuk), csak a melegvíz készítés. Annyira jó, hogy ezek a modern, intelligens (és marha drága) készülékek önállóan döntetnek. Már csak az kell, hogy az elmés cirkó egyszer csak gondol egyet, lecsavarozza magát a falról és jól fellázad, mint valami ZS kategóriás sci-fiben a robotok. Szerintem közel járunk ehhez.

Másodszor, mert hozzávetőlegesen az éves gázfogyasztásunk mintegy felét sikerült elfűtenünk az elmúlt néhány napban. Kész szerencse, hogy hétfőn volt az éves gázóra leolvasás nálunk, és nem csapják még ezt az egy hét alatt elhasznált megközelítően 400 köbméter gázt is hozzá a számlához.

Harmadszor, mert nincs ingyen a javítás. Tegnap kis híján 9.000 jó magyar forintot kért a szerelő azért, hogy megküzdött F6-tal, majd egy pici alkatrész cseréjével le is győzte. 

Negyedszer -és talán ez a legerősebb indok egy jópofa idegösszeomlásra-, mert F6 haló poraiból újraéledt úgy nagyjából 10 perccel a szerelő távozása után. Mondjuk, azért valahol sejtettem, hogy nem lesz egyszerű megszabadulni F6-tól. Már csak azért is, mert mikor 2 hónapja kihívtuk a szervizt, mert hangos volt a készülék, és mellesleg úgyis itt volt az ideje az éves "felülvizsgálatnak", megszüntették a hangzavart, de az pár nap után újra felütötte a fejét. Így szerelő bácsi újra ki, cirkó széteszed, probléma megold. Szerencsére garanciában, és tényleg megcsinálta. Mindenesetre ez nem volt jó előjel a mostani komplikáció szempontjából. Balsejtelmeim csak fokozódtak, mikor a beteg cirkó megtekintése után, de még a diagnózis felállítása előtt közölte, hogy akkor ő most kimenne az autóhoz egy hibakód táblázatért, mert az F6 olyan ritka kórkép a kazánoknál, hogy szinte csak tankönyvben fordul elő, és meg kell néznie, hogy akkor most hogy is van ez. Kiment, majd a kapunk előtt parkoló autójából vissza is tért cirka 10 perc múlva. Itt jegyezném meg, hogy nem egy vidéki udvarházban lakunk, ahol a kaputól a ház bejáratáig egy több száz méteres, platánokkal övezett út vezet. Nálunk a kapuból egy jól irányzott ugrással akár bent is teremhet az ember a házban, feltéve, hogy tud úgy ugrani, hogy egy pici kanyart írjon le az ugrás íve.

Na, de visszatért a szerelő egy eléggé gyűrött kis táblázattal a kezében (nyilván azután, hogy suttyomban elolvasta a "Gázkészülékek javítása" c. tankönyv ide vágó fejezetét), és el is mondta, hogy mi a baj. (Férj megjegyezte, hogy ő tudta, mert az interneten pontosan ugyanezt olvasta. Hát, ja, csak éppen alkatrész és megfelelő szaktudás hiányában megjavítani nem tudta a pácienst. Az azért érdekes, hogy mi kifejezetten SZAKszervizzel javíttatunk, vagyis állítólag olyan szerelő jön, aki az adott típus SZAKértője kellene, hogy legyen.) No, de a szaki visszajött, és akkor előlap leszerel, pici kütyü kiszerel, másik -feltehetően új és jó- pici kütyü beszerel, előlap visszaszerel és már kész is. A szintidő a legrosszabb indulattal mérve sem volt több 2,5 percnél. Ezért (meg a kocsiban töltött 10 percért) fizettünk majdnem 9.000 Ft-ot. Megjegyezném, hogy a szerelő közölte, hogy nekünk a legeslegolcsóbb munkadíjat számolta (2.500,-). Nem tudom, hogy miért. Talán, mert már visszajáró vendég nálunk, és az elmúlt alkalmak alatt szinte baráti viszonyba kerültünk, vagy számos gyermekünkre volt tekintettel, esetleg a karácsony közeledtével nem akart nekünk még nagyobb kiadásokat okozni, vagy egyszerűen csak egy 2,5 perces kütyücseréért nem volt képe többet kérni.

Majd megkérdezem tőle este, mikor visszajön újra megküzdeni F6-tal. Remélem, a vesztes csata után felkészült, és hoz lézerkardot, vállról indítható rakétát vagy bármiféle más célszerszámot, amivel F6-ot  végre száműzi az életünkből, mielőtt komolyan megütne a guta. Mert én amolyan idegeskedő típus vagyok...

Írok ám...

Csak éppen nem blogot, hanem mindenféle házi dolgozatot. De tegnap leadtam az utolsót is, úgyhogy újra blogírásra fordíthatom minden fennmaradó szótolulásomat. Időm is lesz, rengeteg. Persze, csak akkor, ha az előttem álló 3 vizsgára (ebből az első most 22-én lesz) nem tanulok. Ó, nem is kell, hát csak család- és közalkalmazotti jog lesz, mit nekem 20 oldalnyi törvény bemagolása. Kismiska az egész, annyira topon vagyok a gárgyult kismamaagyammal, hogy csak na... És tudok úgy is időt teremteni a blogírásra, hogy nem készülök semmit sem a karácsonyra, úgy mint takarítás, mézeskalács (és egyéb sütemény) sütése, és ne feledkezzünk meg a vasalásról sem, mert szent elhatározásom, hogy 24-ére eltűnik az összes vasalni való, ha addig élek is. Az ugyan lehet, hogy a család addig nem eszik csak vajas kenyeret, és nem mosok egyáltalán, nehogy újabb kupac ruha keletkezzen, valamint az alvást is leredukálom. Na, ezt mondjuk nem lesz nehéz, mert Simi jó partner abban, hogy edzésben legyek kialvatlanságból. A mostani állás szerint újra szintidőn belül vagyok a "nemalvás-olimpián", éjjel százszor kelünk (nyilván a foga...), van, hogy 15 percnél hosszabbat nem is alszik egyszerre. Én meg még annyit se. Ha mélyebben belegondolok, nem is érdemes arra néhány percre lefeküdni, mikor akár testet-lelket felüdítő vasalással is tölthetem a rendelkezésemre álló időt. 

Naszóval, csak annyit írnék, hogy amit történés van, és a csillagok kedvező együttállása miatt időm is engedi, jövök, és hozom a híreket.

Hát, ez meg mi????

Kiáltottam fel imígyen, mikor tegnap este fürdetés közben belepislantottam Simi szájába. Történt ugyanis, hogy a Mikulás egy fogat csempészett a baba szájába. Most jogosan teszik fel néhányan a kérdést (már, ha vannak annyian a blog olvasói összesen, hogy azt néhánynak lehessen nevezni), nem tűnt fel nekem egyáltalán, hogy a gyerek fogat növeszt? Hát, kérem alássan, nem. Tegnapelőtt ugyan láttam, hogy alul mintha készülődnének a fogacskák kifelé, de nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, hiszen hónapok óta vadászom napról napra a fognövesztés jeleit, mindhiába.

Bár, így utólag visszagondolva, sejthettem volna, hogy közelg ama nagy esemény. Mert az utóbbi 2-3 héten kicsit megváltozott Simi, mindenhogyan.

A legmeglepőbb az volt, hogy az egyhónapos kora óta folyamatosan literszámra ömlő nyála (nyilván a foga...) hirtelen eltűnt. Sehol egy csepp sem, érdekes. Aztán az éjszakánkénti számtalan ébredés (nyilván a foga...) lecsökkent 3-ra (olykor-olykor 4 is előfordult). Az ébredést megelőző velőtrázó visítások (nyilván a foga...) is nyafogássá szelídültek, érdekes. A rettenetes mennyiségű kaki (nyilván a foga...) napi 2-re fogyatkozott. Ennek, mondjuk örültem. Nem volt láza, nem piros a feneke és nem nyűgös állandóan. Sőt, kifejezetten vidám és kiegyensúlyozott. És az ínye se volt fehér és kemény egyáltalán, ezt gyakorlatilag naponta ellenőriztem. A tünetek teljes hiánya mellett a gyerek mégis fogat növesztett. 

Olyannyira furán viselkedett a gyerkőc, hogy "Mikulás éjszakáján" mindösszesen egyetlen alkalommal ébredt, hajnali 3-kor, még a menetrend szerű, az elalvást követő 45. percben bekövetkező "0. ébredést" sem követte el.

Nem tudom, hogy esik-e szó a babagondozási könyvekben "atípusos fognövesztésről", de Simon estében nyilvánvalóan erről lehet szó. Hiszen a szükséges minimum szimptómát se produkálta, hacsak az nem tekinthető jelnek, hogy a várható dolgoknak totálisan az ellenkezőjét vonultatta fel. 

Ezért is lepődtem meg annyira, hogy hatalmas csatakiáltással vonultam ki tegnap este a fürdőszobából, hogyaszongya:

-A Siminek foga van!!!!

Mire a család egy emberként rohant a fürdőbe csodát látni, sőt a família egyik férfi tagja (nem emlékszem, melyik) elképedésében fel is kurjantott, hogy:

-Hol?

Nem tudom igazából, hogy erre mit kellett volna felelnem. Úgy mégis, hol nőhet egy gyereknek foga? A hóna alatt, mondjuk?

És íme a bizonyíték. A minőség borzasztó, de nem tudtam a készleten lévő két darab kezemmel lefogni a gyerek fejét, kinyitni a száját és még fotózni is.

Elfáradt

Érdemes megnézni, hogy van-e valami a tisztára suvickolt cipőben, mert a Mikulás aaaannyit dolgozott, hogy el is szunnyadt a jól végzett munka után.

Hozzátáplálkozunk

Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy mindent, azonnali jelleggel ipari mennyiségben elpusztító (Noémi), és egy semmit, soha meg nem evő (Ádám) után Simi vajon hogy fog megbirkózni a hozzátáplálás traumájával. Hát, kérem szépen, kissé nehézkesen döcögünk előre, de az első néhány napra jellemző "adag" (= 3-4 db gyümölcsmolekula) mára már alkalmanként akár 5-6 kiskanálnyi mennyiséget is kitesz! Úgyhogy megállapítom, hogy Simon ebben is pont a két nagyobb által behatárolt szélsőérték közötti intervallumon belül "szóródik". Már, amennyire egy baba szóródni tud.

Először szigorúan szoptatás után próbálkoztam, azaz, abban a percen, ahogy lekerült rólam a gyerek, az előre odakészített abrakot próbáltam a szájába helyezni. Na, ez volt az, mikor csak molekulányi mennyiséget fogadott el. Teljesen érthető módon, hiszen ki akar enni, mikor dugig van a bendője? Ezek után gondoltam egyet, és szopi után kezdtem csak neki az elfogyasztani való dolog elkészítésének,  így akár 15 perc is eltelhetett a két etetés között. Le is csúszott 2 kanállal! Juhé! Hiába próbáltam az időt növelni a szoptatás és a kanalas eleség bevitele között, csak nem haladtunk egyről a kettőre. Vagyis kettőről háromra. Pedig már jó egy hete tartott ekkor a folyamat. És titokban nagyon irigykedtem a fórumos korosztályos babákra, akik többsége pár nap alatt eljutott a 100-150 grammnyi eledel elfogyasztásáig. Amúgy nem is tudtam, hogy az elfogyasztott mennyiséget mérni kell(ene). A nagyoknál sose mértem (nem is volt mivel), és senki nem követelt rajtam számadatokat a hozzátáplálást illetően. Na, majd most!

Be kell valljam, nagy buzgalommal olvastam bölcs (és az enyémeknél fiatalabb gyerekekkel rendelkező, ergo hozzátáplálásilag "trendibb") anyukák ötleteit a témával kapcsolatban. Be is szereztem a babás fórumon mannaként számon tartott laktóz, glutén és mindenféle mentes port, amit be is vetettem Siminél. Ám hiába kevertem a szentjánoskenyérből készült  port az almába, nem lett nagyobb sikere mint a sima almának, de azért 5-6 kanállal lecsusszant.

Ma csaltam, méghozzá nagyot. Megcsináltam a mannamaszlagot jó sűrűre, megkóstoltattam a gyerekkel, és minden fintorgás, borzongás és vonyítás nélkül lenyelte az ebugatta! Na, ekkor hozzákevertem vagy 2 evőkanálnyi almapürét (előrelátóan mércés pohárban csináltam, hogy tudjam, mennyit eszik, végül 140 ml lett a kész trutymó), és az első 2 kanálnyit követő fintorgás eltűnt, az egész adag cuccal együtt, amit a végén pár percig tartó szopival ünnepelt meg Simi. Ebből a koktélból szerintem nagyobb mennyiség is lement volna, de egyelőre elég ennyi. Holnap is próbálkozom, kicsit több gyümölccsel, hátha. 

Aztán lassan jön a glutén, mert pikk-pakk 7 hónapos lesz a királyfi, és addig MINDENKÉPPEN (így, csupa nagybetűvel) be kell vezetni, mert ha nem, akkor rengeteg táplálék- és mindenféle egyéb allergia veszélye fog lesben állni, és arra várni, hogy lecsaphasson Simonra. Érdekes, 10 év alatt nyilván "mutálódtak az allergiák", mert akkoriban meg egy éves kor alatt SEMMIKÉPPEN (így, szintén csupa nagybetűvel) nem lehetett glutént adni a gyereknek. Az ok a fentivel megegyező volt. Tehát sűrítettem krumplival és rizsliszttel, nem adtam kiflicsücsköt a 10 hónaposnak rágcsálás céljából, kizárólag bulátát (addig azt sem tudtam, hogy ilyesmi létezik), és aki kínálni merte keksszel a 11 hónapos, önállóan járó, és minimum másfél évesnek kinéző gyerekemet, attól megkérdeztem, ugyan tudja-e, hogy éppen most akarja kinyitni a kaput zsenge gyermekem szervezetén a csúnyaronda allergiák előtt? Bizony, a kőkorszakban ez volt, ám én konformista hajlamaimnak engedve behódoltam a legújabb kutatásoknak, és pár nap múlva bele is kerül a már 2-3 hete a polcon figyelő gabonapehely valamelyik pempőbe.

Pontosan

ma fél éve született Simon. Nem tudom, hová tűnt az a hat hónap. Csak azt látom, hogy a kis Ropikám szépen kikerekedett, jókedvű, izgő-mozgó babává változott abból a törékeny pici emberkéből. Napról napra okosabb, kedvesebb, érdeklődőbb, és azt hiszem, sokkal jobban kell figyelnem, hogy MINDENRE emlékezzek vele kapcsolatban. Nem hiszem, hogy átélem újra egy magzatmázas baba megpillantását, egy első mosolyt vagy egy első hasra fordulást. Vagy bármilyen "elsőt", kivéve, aminek még előtte vagyunk, ugyebár (az első fog, az első lépések, az első szavak és sorolhatnám). Ezek valószínűleg az utolsó elsők az életemben, jól meg kell becsülnöm őket. Ugyanúgy, ahogy minden szoptatással töltött percet, vagy álomba ringatást, vagy pelenkacserét, hiszen ezeknek is hamarosan búcsút mondhatok. Raktároznom kell az emlékeimben a babaillatot, a puha babakezek érintését, a kis hurkák fodrait, a gurgulázó nevetést, a ..... mindent. Olyan hamar felnőnek...

Végre vannak számadataim is a fiatalúrról: 7100 g és 65 cm. Minden kiterjedésében ő a legkisebb gyerkőcünk a három közül. Jó, nyilván ez a korából adódóan természetes, de én most a nagyobbak azonos korúként regisztrált paramétereire gondoltam. Viszont kicsit megnyugodtam, hogy a hetekig tartó grandiózus fosás ellenére is hízott Simikém több mint fél kilót az előző mérlegeléshez képest.

Mozgásban nem nagyon mutatott újat az utolsó két hétben: forog és négykézláb hintázik továbbra is. Viszont úgy tűnik, lassan elapad a nyálkészlete, mert az utóbbi 3-4 napban minimálisra csökkent az előkecserék száma, simán elég naponta 2 db. Ja, és a pelenka takarékos üzemmódról se feledkezzünk meg, ez mindenképpen említésre méltó: napi 2 (igen ritkán 3) kaki fölé nem megyünk. Ez azzal jár, hogy időnként elfelejtem tisztába tenni a gyereket, mert már olyan reflexem alakult ki a rotyogtatást hallva, hogy anélkül nem is jut eszembe a pelenkázás...

Simon vidámsága is töretlen, szinte mindig mosolyog, a csinos, fiatal hölgyek elbűvölésére külön vigyora van. És mindig beválik neki, valahogy kódolva van belé, hogy a nők elolvadnak a fogatlan, enyhén tar fejű fiatal hímek bazsalygásától.
És akkor néhány friss fotó az "öregről"

Nagyszemű

Nővadító bájvigyor

Négykézláb

És a félévfordulóra való tekintettel a mai napon hatóságilag megkezdtem Simi hozzátáplálását. Az akció nem aratott osztatlan sikert.

Nocsak, mi lehet ez?

Érdekes...

Azt hiszem, ez nem ízlik...

Tévedtem, tudom, hogy nem ízlik!

Az eltűnt idő nyomában

Nem tudom, van-e más is rajtam kívül, aki úgy érzi néha, hogy valamilyen időalagútba került, és délelőttök/délutánok tűnnek el az életéből nyomtalanul. Én mostanában gyakran vagyok így. Amióta elkezdődött a suli, nap mint nap arra eszmélek, hogy már dél van, és én "semmit" nem csináltam. Igaz, hogy mielőtt Simi felkelt, útnak indítottam a családot, felsöpörtem és mostam az előszobát, beindítottam egy adag mosást, bepakoltam a reggeli cuccot a mosogatógépbe. Aztán Simit etettem, öltöztettem, játszottunk kicsit, utána boltba mentünk (ez alatt Simon aludni szokott a babakocsiban). Itthon újra etetés, kis játék, és már dél is van. Aztán Simi második alvása alatt főzés, utána megint babázás és már itthon is vannak a nagyok. 

És megint nem olvastam semmit a szakdolgozatomhoz, nem írtam egyetlen betűt sem egyik beadandómhoz sem (pedig még 3 hátra van), nem vasaltam (pedig derékig járunk a vasalni valóban), a ház szalad.

A főzés állandó trauma az életemben. Leginkább a "mit főzzek" része okoz komoly fejtörést, mert általában mindenkinek mindegy, mi az ebéd egészen addig, amíg meg nem kell enni. Mert akkor ugye már nem szeretik. Kitalálni olyan fogásokat, amit mindenki megeszik/megehet, és nem ismétlődik minden héten ugyanaz a menü, na, ezen morfondírozok hetente többször is. Általában sikertelenül. Maga az előállítás nem okoz komoly lelki problémát annak ellenére, hogy nem tudok főzni. Legalábbis nem olyan szinten, ahogy szeretnék. Talán, mert maga a főzés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.

Aztán ott a vasalás. Na, az durva, ahogy időnként (például most) vasalásra váró ruháknak álcázott komplett hegyláncok alakulnak ki a házban. Egyes csúcsok akkorák, hogy csak úgy lenne érdemes megmászni őket, ha alaptáborból indulna a bátor vállalkozó úgy 2000 méterről.

És októbertől újabb stresszfaktor az életemben az iskola. Persze, nem maga az épület, hanem a tudat, hogy a tömérdek feladatot nem tudom időre elvégezni. Mikor végre lenne időm rendesen hozzálátni (este, mikor már minden kiskorú a saját ágyában durmol), akkor már agyam nincsen semmiféle olyan tevékenységhez, ami többet kíván tőlem, mint a vegetatív funkcióim vezérlése, úgymint a légzésem és a keringésem fenntartása. Ha ennél többet csinálok, az már csak a rutin számlájára írható, ezért nem tévedek el a házban, miközben holdkórosként ténfergek úgy téve, mintha pakolnám az esti edényeket vagy más hasznos, háziasszonyhoz méltó dolgot végeznék. Pedig csak megpróbálom elütni az időt addig, amíg már olyan késő van, amikor "illik" egy anyukának is lefeküdnie.
Amúgy Simon születése előtt már harmadszorra határoztam el, hogy most aztán igazán kiteljesedem anyaként és feleségként az itthon töltött idő alatt. Gondoltam, harmadszorra csak sikerül, ha fiatalon és bohón simán elbénáztam az egészet. De most, tapasztalt anyaként és feleségként szárnyalni fogok: tip-top asszonyka, szuperanyu, első osztályú házvezetőnő, meg amit csak el lehet képzelni. Hát, pont nem vagyok egyik sem. Vagyok viszont karikás szemű, nagyfenekű ténsasszony, morgolódós anya-banya és kb. olyan házvezetőnő, mint Robin Williams a Mrs. Doubtfire-ben (ban?). Kész főnyeremény.
Bár, nem tudom, hogy ezen mennyit segítene, ha megtalálnám az időt, ami nap mint nap eltűnik a semmiben??? Talán el kellene mennem valami időbeosztó tanfolyamra. Tud valaki ilyenről? Mert nyomban befizetek rá.

Nosztalgia képekben vol 3.

És van néhány olyan kép is, amin ketten vannak rajta. Íme!

Ölelős-szeretős

Egy ágyban az ellenséggel :-)

A kedvenc képem

Ádi "tojtája"

Alul apa van, de ő nem látszik

Ez igazán nem sok kép, így gondoltam, feldobom a bejegyzést néhány aranyköpéssel, amit a gyerkőcök "micimackós füzetében" őrzök. Jó, leginkább Noémitől vannak jópofa beszólások, ő nagyon hamar kezdett beszélni, és előrébb járt a nyelve, mint az esze :-).
No, akkor jöjjön néhány morzsa.

Noémi megmagyarázza (18 hónapos):
-Megsimogatom Apát, hogy ne legyen morgós.
-Rálépek a kutyus farkára, hogy ne ugasson.

Egyszer lehorzsolta a kezét, de nem vette észre, csak kézmosáskor, mikor fájt neki (3 évesen):
-Jaj, anya, van egy bibi a kezemen!
-Látom, valami lehorzsolta.
-Nem, lemosta a víz a bőrömet.

Szintén 3 évesen, egy náthás időszakban...
Tisztába kellett tennem Ádámot, mert bekakilt, miközben Noémi tájékozódott:
-Jó büdöset kakilt az Ádi, ugye?
-Bizony.
-De én nem érzem, mert nem én vagyok az anyukája.

Ugyanebben az időben a nagymamámnál. Bekente a száját szőlőzsírral, mire megkérdezte tőle az unokatesóm:
-Cserepes a szád, Noémi?
-Nem, szőlőzsíros.

4 évesen, mikor oviba került:
-Jó az ovi, csak kár, hogy tönkre tette az életemet.
-Miért?
-Mert nagyon korán kell reggel felkelni. (Valóban korán kellett, 3/4 6-kor).

Az első ovis köhögős betegség idején megkérdeztem tőle, hogy mikor köhög, nem birizgálja-e valami váladék, és közben mutattam magamon, hogy hol (a torkomnál). Mire ő:
-Nem birizgálja semmi a vállamat.

Az udvaron:
-Anya, ez milyen növény?
-Tyúkhúr.
-Ezen pengetnek a tyúkok?

És akkor Ádámtól is kettő, hogy ne maradjon ki.
Ő a "félrebeszéléseiről" volt híres:
-Add ide, Noémi, azt a kis labdát meg a "penészütőt" (teniszütőt), mert azzal szeretnék játszani!

Pécsre autózunk, hulla fáradt:
-Aludj már kisfiam, látom, hogy álmos vagy!
-Nem, anya, mert én "alhatatlan" vagyok!

Nosztalgia képekben vol.2.

És akkor jöjjenek a csillagszemű nagyfiam, Ádám képei.

2 hónapos-tiszta Simi :-)

Féléves

Picit komoly

Álmos

Süni

Apa sapkája pont jó :-)

Szülinapi motor

Csodaszem

Ritka pillanat- vigyori kép

2009. 09. 01.

Nosztalgia képekben vol 1.

Van nekem még két gyerekem Simin kívül, akikről méltatlanul kevés szó esik, kép még kevesebb. Meg van tiltva, hogy cenzúra nélkül pakoljak fel fotókat róluk, mert már egyáltalán nem cukik, édesek, aranyosak, hanem bénán néznek ki (mondják ők). Így időt és fáradságot nem sajnálva néztem át a családi fotólegendáriumot, hogy édes, cuki képeket leljek a nagyokról. Találtam. Sajnos, nem sokat, mert 4 évvel ezelőttig nem volt saját digitális fotómasinánk, így alig-alig van kép róluk :-( (hagyományos képeink vannak, de a blogba beragasztani sajnos nem lehet).
Igyekeztem időrendbe tenni a képeket, így az a leghelyesebb, ha Noémivel kezdem.

2000.05.20.

Nagyon komoly....

Tüdérlány

Nagyon komoly 2.

2006.09.01.

Nagyon komoly 3.

Félmosoly

Roppantfrisshír

Simi az elmúlt másodpercekben életében először (és rögtön másodszor is) négykézlábra állt! Persze szinte rögtön fejre is esett, de nem különösebben zavarta.
És újra meg újra... Most kezd egy kicsit bepörögni, hogy nem sikerül megállni (Mindenki hallja, hogy kiabál?), megyek, megmentem.

Játszunk

Elöljáróban annyit, hogy maga a szóösszetétel kb. annyira logikus, mint az oxigén tartalmú levegő. Viszont ezzel a két szóval remekül el lehet adni bármit a jószándékú szülőknek és egyéb rokonoknak. Ja, hogy miről lesz szó? A fejlesztő játékokról.

Csak azért jutott eszembe, mert már a múlt héten megérkeztek az első karácsonyi játékkatalógusok az ilyen-olyan hipermarketektől. Ilyenkor mindig vértolulás keletkezik az agyamban, és mérgelődöm, hogy mennyi méregdrága, felesleges dolgot sóznak rá a szerencsétlen, gyerekének a legeslegkiválóbb játékot akaró szülőre. Lehetőleg 25in1, hogy minél több dolgot fejlesszen, vagyis legyen "gazdaságos", így elég egyszer kiadni azt a tömérdek pénzt, és lám, máris de sokat fejlesztettünk a gyerekünkön (kifejezetten a 3 év alattiakra gondolok). Aki meg nem tudja megvenni, mert a számlák befizetése után már kajára is alig marad, az szégyellje magát, mert kis dinka lesz a gyereke ezek nélkül. Se a színeket, se a számokat, se a formákat nem tanulja meg a büdös életbe' se, mert nincs neki OLYANja. Na, persze. Most kiírom magamból a mi a bögyömet nyomja (sok van, mert most a szoptatás miatt van elég hely gyűlni a dolgoknak :-)).

Jobb, ha mindenki tisztában van azzal, amit minden játékgyártó és forgalmazó tud, nevezetesen, hogy minden játék fejlesztő játék. Még a sima, egyszerű fakocka is (milyen a tapintása, élei vannak, kopog, ha valamihez hozzáütögetik stb.). Egyáltalán nem az számít, hogy milyen drága és hány funkcióval bír egy játék. Sőt, néha kicsit sok is egyszerre, amit tudnak, mert egy kicsi gyerek képtelen arra figyelni, hogy ha megnyomja a gombot, akkor zenél, világít és pörög-forog egyszerre a játéka. Rengeteg (olykor feldolgozhatatlan) infó egy "tudatlan" bababuksinak. Azt meg sürgősen felejtsük el, hogy majd a bedobós játék fogja megtanítani a gyereknek a színeket. Attól még nem fog rájönni, hogy mit jelent az idétlen géphangon visító játék "szájából" elhangzó "piiiiirooooos", mikor bedobja a kockát. Főleg, hogy sokszor még az adott nyelven kiválóan értő szülő számára is megfejtendő rejtély, hogy mit énekel/mond/kiabál a masina.

Igen, a gyereket a játék fejleszti. De nem a tárgy, hanem a cselekvés. Az, hogy játszhat: próbálkozhat, felfedezhet, együtt játszhat a szüleivel, testvérével, kutyával stb. Néha úgy gondolom, mindenki akkor járna a legjobban, ha a drága játékra szánt sok pénzt anyáék betennék egy perselybe, és minden közös játékkal, olvasással, homokozással, csiklandozással, főzéssel, mittudoménmivel töltött idő után visszavennének 100 Ft-ot. Vagy 200-at. A gyerek is jól járna, és a pénz se menne kárba. 

A leírtak ellenére se gondolja senki, hogy "fejlesztő játék" ellenes vagyok. Egyáltalán nem, sőt. Remek dolog lehet egy ilyen csodakütyü, ha nem arra szánja a szülő, hogy helyette tanítja a gyereket mindenfélére, hanem közösen játszanak vele (persze, amíg a gyerek igényli). Akinek telik rá, bátran vegye meg, csak jól használják. Akinek viszont nem telik, egy percig se legyen szomorú, mert minden drága játék helyettesíthető otthoni, egyszerű dolgokkal. 

És azt se vallom, hogy a gyereket állandóan fejleszteni kell, örökké a fenekében kell lenni, és kizárólag együtt lehet/kell játszani. Dehogyis! Nyugodtan lehet (kell) hagyni őket, hogy magukban játsszanak, mert felfedezni, tapasztalni igazán csak úgy lehet, ha hagynak az embernek teret az önálló cselekvésre. Milyen klassz is nézni a kisgyereket, miközben elmélyülten babrál egy műanyag flakonnal, egy kiskanállal vagy a cipőfűzővel. Ezek ám az igazi fejlesztő játékok ;-).

Igazolt távollét

Őszi szünet volt, bár, ez elméletben a blogírásra nem vonatkozik. Viszont a szünet alatt nálunk tanyáztak egyenes ági rokonaink (a húgom a két kisfiával), így az írást picit parkoló pályára tettem. Most is csak nyösszenek gyorsan egyet, hogy mindenki megnyugodjon, minden rendben velünk, aztán megyek készítem a poszterprezentációmat a suliba, amihez még 125 oldalt el kell olvasnom. A párom, akivel csináljuk, már szerdán elküldte az ő totál kész prezentációját... Égő, de én még olvasni sem kezdtem el, de most nyomban nekilátok, mert Simi épp alszik. A család nagyobb fele délután go-kartozni megy, úgyhogy talán jutok valamire. Ha kész leszek a kötelezővel, talán holnap egy rendes bejegyzést is össze tudok hozni. Ötleteim már vannak.

Egy órával többet

Elhatároztam magamban, hogy soha többet nem untatok senkit azzal, hogy Simi mostanában nem akar aludni. Tényleg nem írok erről többet, csak most az egyszer, mert ezt muszáj.

Annyit elöljáróban, hogy a nagyok anyukámnál aludtak, mert jönnek a tesómék Pécsről anyuhoz, és a gyerekek nem akartak egy perccel se kevesebbet egymással tölteni, mint amennyit matematikailag lehetséges, ezért a célállomáson várják őket ma délelőtt.

Óraállítás volt az éjjel, mindenhol verték az emberek fejébe, hogy aztán nehogy el tessék felejteni az órát visszaállítani, mert akkor nem tudnak többet aludni egy órával. Én nem állítottam vissza (mivel a telefonom magától átáll, gondoltam, a többivel meg ráérek reggel bajlódni), biztos ezért van az, hogy nem alhattam egy órával többet. De még ugyanannyit se, mint szoktam, hanem egyenesen kevesebbet, mintegy másfél órával. Vagy valahogy így. 

Simi szokás szerint nagy nehezen elaludt, aztán én is. Mondjuk, nekem könnyen ment. Tisztára boldog voltam, hogy csak éjjel 1-kor kelt először, utána meg 4-kor (mai időszámítás szerint 3-kor). Gondoltam, most már csak reggel 7 körül fog kelni, és az nekem mennyire jó lesz. Aha, pontosan. Vagy fél óra telhetett el, mikor felnyavalygott, de visszaaltattam. Legalábbis úgy tűnt. 5 perc elteltével megint felébredt (nyilván nem is aludt), újra megszoptattam, és vissza az ágyba. Alig értem vissza az ágyba, Simike belekezdett valami nagymonológba. Nem vettem ki, máskor is volt már ilyen, visszaaludt magától. Hosszú idő múlva kaki manó tett egy kört a pelusban, legalábbis a hangok erre engedtek következtetni. Itt újabb szövegrész következett, majd a szokásos koreográfia szerint jött az újabb adag kaka. Aztán még egy. 

És itt gondoltam egy merészet. A tisztába tevés immár elkerülhetetlenné vált, és visszaaltatni se ártott volna a babát, de egy szál hálóingben elég hűvös volt a szobában. Így arra vetemedtem, hogy magam mellé vettem az ágyba, hogy fekve szépen visszaalszik kaja közben, én is alszom (és nem is fázom), aztán hű, de jó lesz mindkettőnknek. Ódákat hallottam zengeni az együtt alvás csodájáról, hogy mennyire egyszerű, csak odakapja az ember a dedet a kebelére, oszt alszanak is mindketten tovább, mintha mi se történt volna. Erre vágytam, hát megtettem. Komolyan láttam magam előtt, ahogy összebújva szendergünk, apa felébred és mosolyogva nyugtázza, hogy neki van a világon a legbájosabb felesége-kisbabája. Hát, apa tényleg felébredt. Hogy mikor, azt nem tudom, de nyilván még az előadás eleje felé valamikor. 

Natehát, Simont magam mellé vettem, annak rendje és módja szerint el is kezdtem szoptatni, be is csuktam a szemem, és vártam, hogy elaludjak. De nem tudtam, mert drága gyermekem folyamatosan a hasamat rugdalta, miközben cicivel a szájában épp az akadémiai székfoglalóját tartotta. Ez eltartott úgy 20 percig, aztán önhatalmúlag lecsatlakozott rólam, és a paplannal kezdett el játszani, hangos örömsikolyok közepette. Na, itt gondoltam azt, hogy akkor le kellene kapcsolni az éjjeli lámpát. Meg is tettem, de semmi változás nem állt be kisfiam magatartásában, így hasra tettem, úgyis úgy szokott aludni, hátha elalszik. Még a hátát is simogattam a hatásfok növelése céljából. Csendben is volt vagy 20 másodpercig, aztán egy hatalmas böffenés kíséretében gyakorlatilag telehányta az ágyamat. Felkapcsoltam a villanyt, és azt hiszem, mondtam valamit, amire így utólag nem vagyok büszke... De nem adtam fel. Apa viszont igen, nála ez volt az utolsó csepp, így fogta a cuccát, és átment valamelyik gyerek üresen álló szobájába aludni. Jól tette, a mázlista. Én viszont újra próbáltam szoptatással alvásra bírni Simit, amit ő egyáltalán nem vett tudomásul, és nem aludt el. Én viszont meguntam, visszacsomagoltam a hálózsákba és betettem az ágyába, hátha ott elalszik. Visszafelé fogtam a cuccomat, és átköltöztem apa térfelére aludni. Sajnos, el kell keserítsek mindenkit, aki arra gondol, hogy mennyire romantikus megmozdulás volt ez részemről, mármint, hogy hitvesem üres lepedőjén szándékoztam álomra hajtani fejem. Mindössze azért tettem így, mert a férjem térfele nem volt összehányva. 

Vártam, hátha felénk téved egy kóbor álommanó, és  fejbe kólintja a gaz csemetét az álmot hozó bunkósbotjával (netán álomport szór a szemére, a szelídebbek kedvéért), de semmi ilyen nem történt. Nyilván a szél szanaszét fújta az összes szolgálatban levő álommanót, és felénk pont nem szállt egy sem. Hiba volt.

Végül negyed 7-kor már nem bírtam tovább (persze, a mai negyed 7-re gondolok, nem a tegnapira, mert az már negyed 8 lenne, ugyebár), és lehoztam a kölköt a nappaliba, betettem a lenti ágyba, hogy érezze jól magát a játékok között, ha már én így megszívtam ezzel az "egy órával többet alszunk"-kal. Kb. fél óra múlva jelezte, hogy köszöni szépen, ő egészen jól eljátszott eddig, hogy édesanya örüljön, de most már álmos, és anya igazán elaltathatná. Ez meg is történt, és most édesen alszik. Én meg itten kesergek mindenkinek. Ünnepélyesen megígérem, hogy nem akarok ezentúl egy órával többet aludni, bőven megelégszem a szokásossal, csak legalább annyit engedjenek, kérem szépen...

Elmaradtam

Tulajdonképpen már napok óta arra várok, hogy történjen valami, amit majd jól megosztok mindenkivel. De semmi. Már egy hete a nátha-orrszívás-nem alvás Bermuda háromszögében tanyázunk, és egyelőre nem látom, hogy valaha is kikeverednénk belőle. Nem is értem, hogy egy ilyen kicsi orr, mint a Simié, hogyan képes ekkora mennyiségű váladékot előállítani, gyakorlatilag szünet nélkül. Őrület. 

Az orrszívás egy horror, őrjöng mint a fába szorult féreg. Pillanatnyilag még képtelen vagyok magam elé képzelni, hogy eljön majd az idő, mikor saját maga fogja kérni, hogy szívjuk ki az orrát, sőt, idővel a műveletet önállóan, teljes precizitással el is végzi. Hihetetlen, tudom, de a nagyokkal is így volt, és mivel Simi is a "mi kutyánk kölyke", bízom benne, hogy alig 1,5-2 év múlva nála is elérkezik ez az idő. De addig még sok takony kifolyik az orrán  sok víz lefolyik a Dunán. 

Amúgy érdekes, hogy mekkorát fejlődött Simon manipulációja az elmúlt egy hét alatt. Először csak kapálózott össze-vissza, mikor elkezdtem szívni az orrát, de pár nap után már célirányosan tépte ki a kezemből az orrszívót (úgyhogy eljutottunk oda, hogy a két térdemmel le kell szorítanom a karjait...). Minek ide fejlesztő játék (Jut is eszembe, ezekről majd akarok írni egyszer. Sőt hamarosan, mert mindjárt itt a karácsony.), elég egy kitartó nátha, és a gyerek pikk-pakk megtanul célozni, fogni, elengedni, mindent, ahogyan azt kell. De azért abban bízom, hogy nem kell tovább fejlődjön a gyerek, mert hamarosan megszűnik ez a kórság. És akkor majd megint fogunk aludni, és nem kell éjszakánként negyvenszer felkelnem. És napközben is tud majd aludni a fiatalúr, nem fél órákat, hanem akár egy egészet is egyhuzamban. Hacsak azóta annyira el nem felejtette, hogy soha az életben nem jut többé eszébe hogyan is kell azt csinálni. Mert ettől nagyon félek ám. De nagyon.

És most megyek, mert kemény 25 perc alvás után fel is ébredt és harákol mint a vénemberek, mert nem kap levegőt. Majd adok én neki. Mármint levegőt, mert jön az orrszívás, hogy lélegzethez jusson.

Simon szórakoztat

Azaz, ha egész pontos akarok lenni, Simon szórakozik velem... Az utóbbi 4 éjszakából három éjjel bekakilt. De nem egyszer, áááá, nem. Először kétszer (a következő éjszaka kimaradt), utána ötször(!!!), aztán tegnap éjjel megint kétszer. Nem tudom, hogy hasmenése van-e, bár nappal nem kakil többet, mint eddig, a nátha miatt van, bár a múltkor nem volt ilyen, pedig sokkal taknyosabb volt, vagy csak nekem akar örömöt szerezni. Én erre tippelek. 

Roppant ügyesen csinálja. Azt már tudom, hogy a művelet általában több felvonásban zajlik, így nem érdemes rögtön az első adag után tisztába tenni, mert 1-2 perc múlva jön a következő porció. Ennek tudatában, jó hosszan kivárva -már, amennyire be mertem vállalni egy esetleges várakozás közbeni elszunnyadást- eszközöltem a pelenkacserét. Mindezek ellenére a tiszta pelus popóra kerülése és a gyermek egészen a hálózsákig történő visszacsomagolása után újabb adag csoki került (mindhárom alkalommal) a bugyorba. Örvendtem rendesen. Főleg, mikor a második ki-és becsomagolás után annyira sikerült a babának felébrednie, hogy egy komplett altatási ceremóniát kellett lebonyolítanom, mintegy 45 percben. Óriási élmény volt ez éjszaka fél 1 és negyed 2 között.

De a legjobb mégis az volt, mikor két éjszaka is rettenetes rotyogásra ébredtem. Először nem fogtam fel, mi történik, sem a hang forrását, sem pedig létrehozóját nem tudtam beazonosítani, édes álmomból ébredve csak annyit tudtam, hogy hallottam már valahol. Amikor sikerült felismernem, hogy ki és milyen alattomos tettel szúrt ki velem, egyszerűen nem hittem el, ugyanis az én gyerekem ilyet még sosem csinált. De mivel más gyerek és hozzá tartozó anya nem volt a szobában, szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy bizony az én kisfiam követte el a súlyos tettet, amit nekem kell elpucolnom. Megtettem. Aztán újra. És még egyszer. A harmadik után közöltem, hogy a következő után bedugaszolom a fenekét, ha azonnali jelleggel nem szab gátat a mértéktelen kakálásnak. Ez hatott. Legközelebb csak hajnalban keltem ugyanígy, de akkor a rotyogás gőgicséléssel párosult. Azt hittem, hogy az én magzatom ébren van, és sunyi ábrázattal direkt kakil, hogy engem bosszantson. De nem, a gyerek aludt! Csukott szemmel, hason fekve, bájosan gügyögve, teljes öntudatlanságban pakolta éppen a kaksit kifelé. Majdnem hangosan felröhögtem. Mikor tettem tisztába, akkor is csak pillogott, hogy kérem szépen, most mi is van? Komolyan csak arra kelt fel, hogy hámozom kifelé a sok cuccból. Édes egy kölök, na.

Tulajdonképpen nem volna olyan nagy gond az éjjeli hobbiból történő fossantás, ha nem lenne olyan körülményes Simit tisztába tenni. Ugyanis éjszaka csak romantikus félhomályt biztosítok mindenféle cselekvés elvégzéséhez, megelőzendő ezzel a teljes ébredést (nekem és Simon számára egyaránt). Az éjjeli lámpa az ágyunk mellett, a földön található, a pelenkázótól 3,5 méterre, ráadásul pelenkázáskor háttal vagyok a fényforrásnak. A legkisebb túlzás nélkül állíthatom, hogy csak tapintás útján lehet tájékozódni pelenkacsere esetén. Érzésből törlöm a gyerek popsiját, gondolván, hogy ha nappal elég 3-4 törlőkendő a popó kipuceválásához, akkor ez a mennyiség nyilván éjszaka is elegendő. A pelenkát már csukott szemmel is feladom, ebben nem akadályoz a sötét. De azért vannak meglepetések. Ma reggel például nagyot néztem, mikor vettem ki Simit a hálózsákból, és a hónaljánál barna volt a hálózsák. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha a hálózsák ott lett foltos, akkor vajon az alatta levő rétegek mit rejthetnek? Megosztom a nagyérdeművel, íme. A pizsamán egy 10 cm-s kakifolt volt található, az ez alatt levő kombidresszt pedig egy tenyérnyi barna flepni tette vidámabbá. És hát akkor a gyerek..., na igen, ő majdnem nyakig szutykos volt, alig tudtam levakarni a hátáról a megkövült csuszpájzt. Ennyit a romantikus hangulatban történő pelenkázásról. A technikámon még van mit csiszolni. Mondjuk, inkább hagynám az egészet a csodába, nem vágyom éjjel patentul tisztába tevő bajnoki címre, ha választhatok, én inkább aludnék. Valaki legyen szíves, mondja ezt meg Siminek. Köszönöm.

5 hónapos

Simon ma 5 hónapos lett. Sajnos, grammokról és centikről nem tudok beszámolni, mert eszköz hiányában nem mértem. 

Teljesítménye a korosztályos átlagot hozza: fordul mindkét oldalra hasról hátra és vissza, valamint nagyon érdekes módon a fenekét feltolva arcon csúszva közlekedik :-). Emellett gagyog (kicsit kevesebbet mint eddig), nyálzik (ugyanannyit mint eddig) és röhög (többet mint eddig). Valamint fél az idegenektől, ha megsértik a személyes terét, vagyis fél méteren belül megközelítik. Amúgy édes, aranyos, cuki és ezeken kívül minden más babajelző érvényes rá, amit kedvességből egy kisbabáról el lehet mondani. És még igaz is :-).

Pillanatnyi egészségi állapotát tekintve tiszta nátha, de ez nem zavarja különösebben. Főleg, ha függőlegesben tudna aludni, úgy kapna levegőt, és én is aludnék fél óránál többet egyhuzamban éjszaka.

Végezetül egy fénykép, ami nem túl jó (borzasztóan képtelen vagyok a fényképezésre), de mindenképpen mait akartam, és csak ilyen sikerült.

Náthás félmosoly

Túléltük

Tudom, hogy mindenki a körmét rágja azon izgulva, hogyan vészeltük át az első iskolás napot, ezért gyorsan helyzetjelentek. 

Simikém minden nehézség nélkül cuppantott be közel 4 dl anyatejet 3 evésre cumisüvegből, éljen, éljen! Amúgy mosolygott, játszott, aludt. Aggodalmam teljesen felesleges volt, a gyermekfelügyeletet ellátó szakszemélyzet kiválóan helytállt.

Én minden nehézség nélkül fejtem, majd öntöttem -fájó szívvel- a lefolyóba nagyjából 1 dl anyatejet. Többet fejni sajna nem volt időm, pedig nagyon kellett volna. Amúgy mosolyogtam, tanultam és kb. déltől majd' megvesztem, annyira fel akart robbanni a két tejbomba, amit kebleim rejtettek. Aggodalmam nem volt felesleges, iszonyúan szenvedtem, alig vártam, hogy végre hazaérjek. Anyukám szerencsére nem adott sok kaját Siminek, így gyakorlatilag abban a szempillantásban mikor hazaértem, magamra csatlakoztattam és jó lett végre nekem is.

Marketing

Fel vagyok háborodva. És ide tessék egy morcos szmájlit képzelni. (Morcos szmájli, micsoda hülyeség már...) A bababiznisz borzasztó, utálom! Persze, nem a gyereknepperekre gondolok, de természetesen azt is elítélem.

Rettenetes, hogy amikor az ember lánya szükségben van, vagy legalábbis azt hiszi, hogy válsághelyzet állt elő, mennyi mindent képes -lenne- megvenni. Az van ugyanis, hogy én holnap -és ezután még 5 szombaton- iskolába fogok menni, ezért egész álló nap távol leszek a családomtól, beleértve ebbe az aprótalpút is, akit nélkülem az éhhalál fenyeget. Ezért gondoskodtam már jó előre megfelelő mennyiségű ellátmányról számára (erről bővebben itt ) . Tudnivaló, hogy Simi nem eszik cumisüvegből, eddigi életében összesen háromszor próbálta, igaz akkor sikerrel. Biztos, ami biztos, kipróbáltam szerda este, hogy hajlandó-e egyáltalán cumisüvegből táplálékot magához venni. Hát, nem. Kisebb fajta gutaütésen mentem keresztül, amit egy pánikroham követett, hogy akkor most jól éhenhal a gyerek szombaton, és az azutáni összes sulis napomon. Anyai szívem összeszorult az éhesen ordító csemete vizionálására, anyai agyam viszont azonnal elkezdett megoldást keresni a problémára. Arra a következtetésre jutottam, hogy vagy iszik pohárból (ezzel nem terhelném a bébiszittelésért felelős rokonságot), vagy kiskanállal kapja (ez is macerás napi 5x 1,5-2 dl anyatej esetében), vagy megtalálom az ideális cumit, amiből mosolygósan kiszipkázza az abrakot. Ezt választottam. 

A családi gyűjtőszenvedélynek (és az ajándékozási hajlamnak) hála, van itthon négy különféle típusú (márkájú?) soha nem használt cumisüveg. Amikről azt érdemes elsősorban tudni, hogy egyik alkatrészei sem kompatibilisek a másikéval (marketing...). Másodsorban pedig azt, hogy a cumik abszolút az anyamellet utánozzák, tehát, mikor abból iszik a baba, annyira autentikus lehet számára az élmény, hogy akár fel is kiálthat táplálkozás közben, hogy "Nini, szopok!" (marketing...). Mondjuk, arra azért kíváncsi lennék, hogy miféle anyák melléről mintázták a cumikat, mert ahány gyártó van, gyakorlatilag annyi féle. Bár, már hallottam rebesgetni, hogy nincs két egyforma női mell (sokszor még ugyanazon a nőn se :-)).

No, én tehát elhatároztam, hogy a készleten lévő cumisüvegekhez veszek nagyobb csecsemőknek való cumit, ugyanis még mindegyik az eredeti, újszülötteknek valóval van felszerelve, mivel nem használta őket senki. Balgán azt képzeltem, hogy beszerzek az adott márkákból egy-egy darabot, és este boldogan próbálgathatjuk. Oh, hát hogyne.

Állok a szupermarket "cumipolca" előtt, ahol az összes általam megvásárolni szándékozott típusú cummedli kapható volt. Éljen!!!! Igen ám, de kettesével csomagolva (marketing...) Fúúúúúúj!!!! Első blikkre picit zabos lettem, hogy ugyan mi a turbánt csinálok én annyi cumival, főleg, egy csomót nem is fogok használni közülük. Második blikkre kicsit megnyugodtam, mert utánaszámoltam, és kiderült, hogy ha minden vágyott szopó alkalmatosságot hazahoznék, akkor az 5-6000 Ft közötti azonnali csökkenést jelentene a családi költségvetésben, így tudtam, hogy az eredeti tervem dugába dőlt. No, de akkor melyiket szeressem? A legnagyobb nevű márkát? Vagy azt, aminek a kisebb verziójából már evett Simi? Esetleg a legolcsóbbat? Vagy azt, amelyikre azt írták, hogy a legpuhább szilikonból készült? Emberek, anyák, jótündérek, melyiket vegyem meg??? Némi töprengés után az került a kosárba, amelyik típusból Simi már evett. Nem elhanyagolható súllyal esett a latba, hogy a nagyoknál is ilyet használtunk, és jó volt.

Itthon ki is próbáltuk. Az első pár percben Simi nem tudta, mi van, köpte kifelé, mindenhonnan folyt a tej. Már épp elkeseredtem volna, mikor eszembe jutott, hogy hátha kanállal menne. A kanál ellen semmi kifogása nem volt, nyelte rendesen, majd egy óvatlan pillanatban szájába csempésztem a cumit, és szívta! 

Talán nem lesz baj, és élve marad holnap. Végső esetben meg ott a kiskanál.